Játékossors: Van der Sar az MU miatt nem tér vissza az Ajaxhoz

Vágólapra másolva!
2011.03.24. 15:36
Több korábbi csapattársával ellentétben Edwin van der Sar nem tér vissza az Ajaxhoz játékoskarrierje befejezését követően. A holland kapus visszavonulása után is a Manchester Unitedet akarja szolgálni.

A 40 éves Van der Sar nyáron befejezi pályafutását, de nem áll újra az Ajax kötelékébe. Az amszterdami klubot – amellyel 1995-ben Bajnokok Ligáját nyert – 1999-ben hagyta el.

„Nem megyek vissza Amszterdamba, bár nagyszerű lenne Frank de Boer, Danny Blind és Dennis Bergkamp mellett dolgozni – nyilatkozta a kapus egy holland magazinnak. – Amikor tizenkét évvel ezelőtt elhagytam a klubot, azt mondtam, lehetséges, hogy visszatérek, de akkor még nem tudtam, hogy milyen csodás évek várnak rám a Manchester Unitednél. Alkalmanként talán meglátogatok egy-két edzést (az Ajaxnál – a szerk.), de nem rendszeresen.”

Van der Sar elmondása szerint visszavonulása után is a Manchester Unitedet akarja szolgálni, Ázsiában – ahol a klub nagy népszerűségnek örvend – működne közre a „vörös ördögök” által szervezett edzőtáborokban vagy kereskedelmi feladatokban vállalna szerepet.

Legfrissebb hírek

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
16 órája

Egy piros lap, három tizenegyes, hat gól – gálázott a Chelsea az Ajax ellen

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 22:58

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
2025.10.21. 09:19

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
2025.10.19. 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
2025.10.19. 21:00

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
2025.10.19. 10:08

Arne Slot: Nem vagyunk elég jók, cselekednünk kell!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 12:04
Ezek is érdekelhetik