Joe Cole a Liverpoolban folytatja

Vágólapra másolva!
2010.07.19. 15:29
null
Joe Cole a Liverpoolban folytatja (Fotó: www.liverpoolfc.tv)
Korábban beszámoltunk arról, hogy a Chelsea-től távozó Joe Cole a Liverpoolban folytathatja pályafutását. Ma délutánra mindenben megegyeztek egymással a felek, és a „vörösök" hivatalos honlapjukon bejelentették az angol válogatott középpályás érkezését. A 28 éves Cole négy évre szóló szerződést köt a Liverpoollal.  

Joe Cole szerződése az előző szezon végén lejárt a Chelsea-nél, így az angol válogatott 28 éves középpályása ingyen igazolhatóvá vált, ami felkeltette sok klub érdeklődését. A játékost szóba hozták többek között az Arsenallal, a Manchester Uniteddel, a West Ham Uniteddel és a Tottenham Hotspurrel is – végül a Liverpool nyerte meg a középpályásért folyó versenyfutást.

A „vörösök" hivatalos honlapjukon jelentették be, hogy Joe Cole náluk folytatja pályafutását. Az 56-szoros válogatott játékos az elkövetkező 48 órában átesik az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon, és ha megfelel a követelményeknek, hivatalosan is a Pool játékosa lesz.

Cole a „vörösök" új menedzsere, Roy Hodgson első nyári szerzeménye, és várhatóan az lesz a feladata, hogy pótolja a Chelsea-hez távozó Joszi Benajunt a középpályán.

Az előző szezonban térdsérülése miatt mindössze 14 Premier League-mérkőzésen lépett pályára kezdőként. Ennek ellenére bekerült az angol válogatott világbajnoki keretébe, de csupán két meccsen, s akkor is csereként kapott lehetőséget Dél-Afrikában.

Cole-nak a Liverpool a harmadik klubja, 1998 és 2003 között a West Hamben, 2003 és 2010 között a Chelsea-ben futballozott, a „kékek" játékosaként háromszor angol bajnokságot, kétszer pedig FA-kupát nyert.

2004-ES KAPÁSGÓLJA
 

 

A 2005-ÖS 4–1-es KIÜTÉSBŐL IS KIVETTE A RÉSZÉT
 

 

A BAJNOKOK LIGÁJÁBAN IS BETALÁLT
 

 

Legfrissebb hírek

Ismét kapott gól nélkül nyert az Arsenal, kikapott a City

Angol labdarúgás
2 órája

Arne Slot: Nem vitázom azzal, hogy ez volt liverpooli edzői pályafutásom egyik legrosszabb meccse

Angol labdarúgás
11 órája

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
22 órája

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
23 órája

Hiába a Chelsea korai vezetése, 93. perces góllal a Sunderland nyert Londonban

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:57

Cody Gakpo játéka hátráltatja Kerkez Milos kibontakozását

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:28

Továbbra sem megy a West Hamnek, a Leedstől is kikapott

Angol labdarúgás
2025.10.24. 23:06

Szoboszlai kiválóan futballozott, a Liverpool öt gólt vágott Frankfurtban

Bajnokok Ligája
2025.10.22. 22:53
Ezek is érdekelhetik