Man. United: a drukkerek tovább kalapoznak a klubvételért

Vágólapra másolva!
2010.04.14. 14:18
Szerdán újra leülnek tárgyalni annak a stratégiai befektetőcsoportnak a tagjai, akiknek feltett szándéka megvásárolni a Manchester United labdarúgócsapatát mostani népszerűtlen tulajdonosától, az amerikai Glazer családtól.

A BBC információi szerint a módos Manchester United-szimpatizánsokat tömörítő Red Knights 700 millió fontos vételi ajánlathoz kutat forrásokat, és mai ülésén többek között azt tanulmányozza, milyen gazdasági formában lenne célszerű megvalósítani a beruházást.

A tekintélyes pénzintézet, a Goldman Sachs vezető kutatója, Jim O’Neill irányította csoport 30-40 fős, főleg bankárokból és ügyvédekből álló befektetői magot kíván toborozni, ám szeretné, ha a vékonyabb pénztárcájú szurkolók is tulajdonrészhez juthatnának.

A „Vörös Lovagok" korábban jelezték: az idény végéig nem tesznek vételi ajánlatot. Ugyanakkor a klubot 2005-ben 800 millió fontért megvásárló amerikai Glazer család leszögezte, nem áll szándékában megválni az MU-tól.

A United szurkolóinak jelentős részét nyugtalanítja kedvenc klubjuk tetemes, 700 millió fontosra becsült adósságállománya, ezért szerveztek mozgalmat annak érdekében, hogy rákényszerítsék az amerikai tulajdonost, váljon meg a klubtól.

Legfrissebb hírek

Sean Dyche a Nottingham Forest szezonbeli harmadik vezetőedzője – hivatalos

Angol labdarúgás
12 órája

Bruno Fernandes: Innentől fogva még fontosabb lesz legközelebb is nyerni

Angol labdarúgás
14 órája

A nagy verést megúszta, de csak ennek örülhetett a West Ham a Brentford ellen

Angol labdarúgás
2025.10.20. 23:06

Carragher: Szalahnak nem kellene minden meccsen kezdenie

Angol labdarúgás
2025.10.20. 15:17

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
2025.10.19. 23:58

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
2025.10.19. 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
2025.10.19. 21:00

A Liverpool kikapott odahaza a Manchester Unitedtől

Angol labdarúgás
2025.10.19. 19:43
Ezek is érdekelhetik