A hétvégén kellett volna lejátszani a 33. forduló keretében a Liverpool–Arsenal mérkőzést, ám az ágyúsok FA-kupa-elődöntője miatt keddre csúsztatták a találkozót. A mérkőzés remek játékot hozott, és ismét bebizonyosodott a futball alapigazsága, mely szerint a focit gólra játsszák.

Fotó: Reuters
Arsavin négyszer teremtett csendet az Anfielden

Fotó: Reuters
Arsavin négyszer teremtett csendet az Anfielden
A SOK GÓL BŰVÖLETÉBEN
Érdekesség, hogy a Liverpool egy héten belül másodszor játszott 4–4-es döntetlent – és tette ezt mindkétszer egy másik angol csapat ellenében. A „vörösök” éppen egy hete a Chelsea otthonában rendezett Bajnokok Ligája-negyeddöntő-visszavágón érték el ezt az eredményt, az azonban bukást jelentett nekik, hiszen nem jutottak be az elődöntőbe. A szezon során a Liverpool hatodik alkalommal lőtt négy vagy több gólt tétmérkőzésen (a hazai és a nemzetközi kupatalálkozókat is beleszámítva), ez a mutató az Arsenal esetében 10. Az „ágyúsoknak” is volt már 4–4-es meccsük a szezonban, a Tottenham elleni, októberi hazai bajnokit zárták ilyen eredménnyel.
Úgy negyedóra múltán aztán már hébe-hóba az Arsenal játékosai is labdához jutottak, addig jóformán csak a parádés védések sorát bemutató kapus, Lukasz Fabianski találkozott ugyanis a labdával.
A félidő közepén aztán Howard Webb játékvezető került reflektorfénybe, miután a néhány perc alatt kétszer is csúnyán szabálytalankodó Mikael Silvestrét engedte tovább játszani, holott nem lett volna meglepő, ha a két sárga lapot érő megmozdulása után számára véget ér a találkozó.
A 35. percben aztán – miközben a Liverpool nyomása nem igazán gyengült –, megszerezte a vezetést az Arsenal: Mascherano óriási hibáját követően Samir Nasri beadását Andrej Arsavin vágta a léc alá.
A szünetben Benítez lehetett az idegesebb, hiszen így csapata vesztett pontok tekintetében már hét egységgel maradt le a tabellán élen álló Manchester Unitedtől.
Ennek megfelelően ismét neki ugrott ellenfelének a hazai csapat, ám ezúttal alig néhány perc után meg is lett az eredménye. Sagna kétszer is nagyot hibázott, mert előbb Kuythoz játszott a saját tizenhatosán belül, majd lemaradt a beadást fogadó Torresről, és a spanyol annál sokkal jobb csatár, hogy egy ilyen lehetőséget kihasználatlanul hagyjon.
Alig öt perc múlva ismét megzavarodott az Arsenal védelme, és miután eladták a labdát, Kuyt jó beadását követően Benajun fejesével már a Liverpool vezetett.
A játék képe a harmadik gól után sem sokat változott, az eredmény viszont igen. Továbbra is a Liverpool támadott, ám az Arsenal, illetve Arsavin három perc alatt lőtt két gólt – az első különösen nagy volt – és ezzel megszerezte angliai pályafutása első mesterhármasát.
A Liverpool sem késett a válasszal, Torres igyekezett nem túlságosan lemaradni Arsavintól a ma esti gólversenyben, a spanyol második találatával már 3–3 állt az eredményjelzőn.
A hetedik gól könnyen hamar megszületethetett volna, hiszen a vendégek Bendtner révén lőttek egy szabályos, ám les miatt érvénytelenített gólt, a másik oldalon meg Torres fejesét a gólvonalról mentette fejjel a fiatal Gibbs.
A hosszabbításban aztán még egy gólváltás is belefért: a 90. percben Arsavin belőtte negyedik gólját, míg a válasz Benajuntól érkezett a 93. percben.
Összességében nagyszerű mérkőzést hozott a találkozó, amelyen mindent egybevetve igazságos eredmény született. Az Arsenal ugyanis a mérkőzés jelentős részében jóval gyengébben játszott, mint a Liverpool, amely viszont szekérderéknyi helyzetet hagyott kihasználatlanul.
A találkozó góljait ide kattintva tekintheti meg.
PREMIER LEAGUE

| Helyszín: Anfield Road |
| Nézőszám: 45 000 |
| Játékvezető: Howard Webb |
| LIVERPOOL | ARSENAL |
| 25 Reina | 21 Fabianski |
| 17 Arbeloa | 3 Sagna |
| 5 Agger | 5 K. Touré |
| 23 Carragher | 18 Silvestre |
| 12 F. Aurélio | 40 Gibbs |
| 18 Kuyt | 17 A. Song |
| 11 Riera | 4 Fabregas |
| 20 Mascherano | 15 Denílson |
| 14 Xabi Alonso | 23 Arsavin |
| 15 Benajun | 8 Nasri |
| 9 F. Torres | 26 Bendtner |
| Menedzser | Menedzser |
| Rafa Benítez | Arsene Wenger |
| Gólszerző: F. Torres (49. 72.), Benajun (54., 93.), ill. Arsavin (35., 67., 70., 90.) |
| Csere: Riera helyett Babel (72.), Kuyt helyett ez-Zahr (85.), ill. Denílson helyett Walcott (65.), Bendtner helyett Diaby (90.) |
| Sárga lap: Sagna (62.) |
| Kiállítva: |
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
| 1. Liverpool | 33 | 20 | 11 | 2 | 63–25 | +38 | 71 |
| 2. Manchester United | 31 | 22 | 5 | 4 | 54–21 | +33 | 71 |
| 3. Chelsea | 32 | 20 | 7 | 5 | 55–20 | +35 | 67 |
| 4. Arsenal | 33 | 17 | 11 | 5 | 58–32 | +26 | 62 |
| 5. Aston Villa | 33 | 15 | 9 | 9 | 50–44 | +6 | 54 |
| 6. Everton | 32 | 14 | 10 | 8 | 48–35 | +13 | 52 |
| 7. West Ham | 33 | 12 | 9 | 12 | 38–37 | +1 | 45 |
| 8. Fulham | 33 | 11 | 11 | 11 | 33–28 | +5 | 44 |
| 9. Tottenham | 33 | 12 | 8 | 13 | 39–36 | +3 | 44 |
| 10. Manchester City | 33 | 12 | 5 | 16 | 51–44 | +7 | 41 |
| 11. Wigan | 32 | 11 | 8 | 13 | 31–36 | –5 | 41 |
| 12. Stoke City | 33 | 10 | 9 | 14 | 33–48 | –15 | 39 |
| 13. Bolton | 33 | 11 | 4 | 18 | 39–50 | –11 | 37 |
| 14. Portsmouth | 32 | 9 | 10 | 13 | 35–48 | –13 | 37 |
| 15. Sunderland | 33 | 9 | 8 | 16 | 31–43 | –12 | 35 |
| 16. Hull City | 33 | 8 | 10 | 15 | 36–56 | –20 | 34 |
| 17. Blackburn | 33 | 8 | 10 | 15 | 35–55 | –20 | 34 |
| 18. Middlesbrough | 33 | 7 | 10 | 16 | 25–47 | –22 | 31 |
| 19. Newcastle | 33 | 6 | 12 | 15 | 37–53 | –16 | 30 |
| 20. West Bromwich Albion | 33 | 6 | 7 | 20 | 30–63 | –33 | 25 |
Legfrissebb hírek

Drámai hajrában nyert meccset az Arsenal
Minden más foci
2009.08.01. 19:55
Ezek is érdekelhetik