Andrej Arsavin újságíróknak elmondta, nem könnyű beilleszkednie Angliában, de a hétvégi gólja után úgy érzi, jó úton jár. Mégsem lehet teljesen elégedett, ugyanis a Blackburn elleni bajnokin megsérült, ami miatt valószínűleg nem tudja vállalni a játékot a ma esti Arsenal–Hull City FA-kupa-negyeddöntőben.

Fotó: Action Images
Andrej Arsavin a Blackburn ellen szerezte meg az első gólját az angol élvonalban

Fotó: Action Images
Andrej Arsavin a Blackburn ellen szerezte meg az első gólját az angol élvonalban
MINDENT AZ ANGOL BAJNOKSÁGRÓL
„Jelenleg épp az új otthonunkat próbálja kiválasztani. Szerettem volna elhagyni Oroszországot és az Arsenalban futballozni, ez az álmom meg is valósult, de én még semmit sem tettem a klubért, eddig ők dolgoztak értem. Nagyon élveztem a szombati meccset, a nézők is szórakoztató összecsapást láthattak” – tette hozzá a Zenittől télen igazolt támadó.
A negyedik bajnokiján az első gólját megszerző Arsavin öröme mégsem lehet felhőtlen, ugyanis a lábfején felszakadt a bőr, ami miatt a jelek szerint ki kell ma hagynia a Hull City elleni FA-kupa-mérkőzést.
„Arsavin lábfejét nyolc öltéssel kellett összevarrni, és bár tagja a keretünknek, nem sok esély van arra, hogy pályára tud lépni a kedd esti meccsen” – nyilatkozta az „ágyúsok” menedzsere, Arsene Wenger az Arsenal TV-nek.
Az Arsenal kedden 20.45 órai kezdettel lép pályára az FA-kupában Halmosi Péter csapata, a Hull ellen. Az összecsapás győztese az elődöntőben a Chelsea-vel találkozik.
Legfrissebb hírek

Drámai hajrában nyert meccset az Arsenal
Minden más foci
2009.08.01. 19:55
Ezek is érdekelhetik