Deco vezére akar lenni a Chelsea-nek, lehetőleg Drogbával együtt

Vágólapra másolva!
2008.07.19. 13:50
Deco, a Chelsea nyári szerzeménye egy interjúban elmondta, hogy nem ért egyet Joan Laporta klubelnök azon kijelentésével, mely szerint ő és Ronaldinho lenne a felelős a Barcelona legutóbbi pocsék szezonjáért, és bízik benne, hogy új csapatánál is olyan vezéregyéniség lesz, mint a katalánoknál volt a kezdeti időkben. A portugál válogatott játékos elárulta azt is, hogy megpróbálja rábeszélni a maradásra a Chelsea csatárát, Didier Drogbát.
Deco (jobbra) a portugál válogatott után a Chelsea-ben is együtt dolgozhat Luiz Felipe Scolarival.
Fotó: Imago
Deco (jobbra) a portugál válogatott után a Chelsea-ben is együtt dolgozhat Luiz Felipe Scolarival.
Deco (jobbra) a portugál válogatott után a Chelsea-ben is együtt dolgozhat Luiz Felipe Scolarival.
Fotó: Imago
Deco (jobbra) a portugál válogatott után a Chelsea-ben is együtt dolgozhat Luiz Felipe Scolarival.

Messze járnánk az igazságtól, ha azt állítanánk, hogy Joan Laporta szép szavakkal búcsúzott el korábbi játékosaitól, Decótól és Ronaldinhótól. A Barcelona elnöke élesen bírálta a portugál válogatott futballista utóbbi két évben mutatott teljesítményét – nagy mértékben őt (és Ronaldinhót) téve felelőssé a Barca eredménytelenségéért –, és azt állította, hogy már túljutott pályafutása csúcsán.

Deco nem igazán vette a szívére az elöljáró szavait, amelyek szerinte nélkülözik a valóságot.

„Nem hiszem, hogy leszálló ágban lenne a karrierem. Ha egy nagycsapatnál nem jönnek az eredmények, egyből a kulcsjátékosok kerülnek a célkeresztbe, ez azonban természetes, ilyen a futball. Az viszont nagyon sportszerűtlen volt a vezetőktől, ahogy Ronaldinhóval bántak. Az én szememben ő a Barcelonában valaha megfordult legjobb játékos” – mondta a 31. életévét augusztusban betöltő Deco.

„Még mindig hiszek magamban és a képességeimben. Úgy gondolom, egy jó Európa-bajnokság van mögöttem, ahol megmutattam, mire is vagyok képes. Bízom benne, hogy a Chelsea-ben is meghatározó játékos tudok lenni” – tekintett a jövőbe a brazil származású középpályás, aki nagyon reméli, hogy Didier Drogba nem hagyja el a londoniakat.

„Nem tudom, hogy marad-e vagy sem. Mindenesetre beszéltem vele, és elmondtam neki, hogy nagyon szeretném, ha egy csapatban játszhatnánk. Ha egy együttes Bajnokok Ligáját akar nyerni, akkor olyan labdarúgókra van szüksége, mint ő” – szólt az elefántcsontparti támadóról Deco.

Drogba jövője egyébként a hírek szerint július végéig el fog dőlni.
Legfrissebb hírek

Laporta Haaland leigazolásáról: Az életben semmi sem lehetetlen

Spanyol labdarúgás
2025.05.20. 16:44

Laporta: Szülői munkaközösséget kellett létrehoznunk a Barcánál

Spanyol labdarúgás
2025.05.18. 16:53

Barcelona: Messi is gratulált a bajnoki címhez

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 11:34

A bekapcsolt locsoló sem rontotta el a Barcelona kedvét, Laporta is táncra perdült – videók

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 08:54

„Az idény második fele hihetetlen volt” – Hans-Dieter Flick a Barcelona bajnoki címe után

Spanyol labdarúgás
2025.05.16. 07:47

Laporta megtalálta a megoldást, az FC Barcelona mégis regisztrálhatja Dani Olmót – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2024.12.28. 18:33

Az FC Barcelona érdeklődik Viktor Gyökeres iránt – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2024.11.05. 10:36

Lewandowski felajánlotta fizetése csökkentését, Laporta nem ment bele

Spanyol labdarúgás
2024.09.04. 13:32
Ezek is érdekelhetik