Besokallt a Manchester United, akár fel is jelentené a Real Madridot

Vágólapra másolva!
2008.05.27. 20:15
Az angol bajnokságban szereplő Manchester United azzal fenyegeti a Real Madridot, hogy feljelenti a FIFA-nál, ha a spanyol csapat továbbra is szabálytalan módon próbálja megkörnyékezni a csapat sztárjátékosát, Cristiano Ronaldót.
"Két csapatban nem játszhatok egyszerre" - mondhatja Ronaldo
Fotó: Reuters
"Két csapatban nem játszhatok egyszerre" - mondhatja Ronaldo
"Két csapatban nem játszhatok egyszerre" - mondhatja Ronaldo
Fotó: Reuters
"Két csapatban nem játszhatok egyszerre" - mondhatja Ronaldo

Cristiano Ronaldóval kapcsolatban már sokszor megjelentek azok a találgatások, miszerint elhagyja a Manchester United csapatát. Természetesen ezek nem légből kapott információk, nem csak a sajtó munkatársainak kitalációja, a spanyol klubnál is megtesznek mindent, hogy kicsákányozzák az MU testéből a jelen pillanatban a világ legjobbjának tartott középpályást.

A Manchester Unitednek azonban a keddi nappal elege lett a spanyol klub viselkedéséből, s közleményben jelezte, ha nem hagy fel a Real Madrid a sportszerűtlen viselkedésével, feljelenti a klubot a FIFA-nál.

Az angol csapat hivatalos honlapján megjelent információk szerint a Manchester United egyre kevésbé nézi jó szemmel a sztárjátékosa körül kialakult spekulációkat, amelyek legnagyobb részét a Real Madridnak tulajdonítják.

„A tények: a játékost hosszú távú szerződés köti a klubhoz. A játékos semmi pénzért sem eladó” – áll a klub hivatalos tájékoztatásában.

„Ha a Real Madrid tovább folytatja a teljességgel elfogadhatatlan viselkedését, a Manchester Unitednak nem lesz más választása, feljelenti a csapatot a FIFA-nál”.

„Ezek a nyilvános kísérletek, hogy megzavarják a játékost, teljesen ellene vannak mindenféle szabályozásnak, a klub pedig nem fogja tolerálni ezeket a jövőben”.

„Ráadásul a klub biztos benne, hogy a portugál válogatott Európa-bajnokságra való felkészülésére is zavarólag hatnak a találgatások”.

„Senkinek se legyen afelől kétsége, hogy a Manchester United mindent elkövet annak érdekében, hogy megtartsa legjobb játékosait”.
Legfrissebb hírek

„Ennek semmi értelme” – Cristiano Ronaldo Diogo Jota haláláról

Minden más foci
2025.07.03. 12:37

Portugál sztáredző veszi át Cristiano Ronaldóék irányítását – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.28. 20:08

Cristiano Ronaldo elképesztő új szerződésének részletei – galéria

Minden más foci
2025.06.27. 13:18

Cristiano Ronaldo meghosszabbította szerződését az Al-Naszrnál – hivatalos

Minden más foci
2025.06.26. 16:07

„Hriszto Sztoicskov nagyobb durranás volt, mint CR” – szaúdi sorozat, 5. rész

Képes Sport
2025.06.20. 14:10

Úgy fest, Cristiano Ronaldo marad az Al-Naszrnál, az MU-nál elkezdődött a nagytakarítás

Minden más foci
2025.06.09. 22:00

IFFHS: Cristiano Ronaldónak megvan a 36. trófeája

Minden más foci
2025.06.09. 13:57

Cristiano Ronaldo: Ha kell, a lábam töröm a válogatottért

Minden más foci
2025.06.09. 08:43
Ezek is érdekelhetik