Sir Alex Ferguson: Magunknak tettük nehézzé a bajnoki címvédést

Vágólapra másolva!
2007.08.20. 10:55
Elismerte Sir Alex Ferguson az angol élvonalban szereplő Manchester United vezetőedzője, hogy a City ellen elveszített városi derbi után borzasztóan nehéz helyzetbe került csapata, hiszen az első három meccsen mindössze két pontot szerezett, így nehéz lesz megvédenie a bajnoki címet.
Sir Alex Ferguson nem volt boldog a vasárnapi City elleni mérkőzés után
Reuters
Sir Alex Ferguson nem volt boldog a vasárnapi City elleni mérkőzés után
Sir Alex Ferguson nem volt boldog a vasárnapi City elleni mérkőzés után
Reuters
Sir Alex Ferguson nem volt boldog a vasárnapi City elleni mérkőzés után

A gyenge bajnoki rajtnak köszönhetően az MU hátránya jelenleg öt pont a nagy rivális Chelsea-vel szemben.

„Saját magunknak köszönhetjük, hogy már a bajnokság elején ilyen nehéz helyzetbe kerültünk – nyilatkozta Ferguson miután vasárnap 1-0-ra elveszették a City elleni városi derbit.

„Magunkat hoztuk olyan helyzetbe, hogy ezután győzelmi kényszerrel kell pályára lépnünk – folytatta a skót szakember. – A Tottenhammel játszunk vasárnap. Az egy nagyon fontos mérkőzés lesz számunkra.”

A United 1992 óta a legrosszabb bajnoki rajtját produkálta, hiszen akkor az első három meccsükön kétszer kikaptak és egy döntetlent játszottak a „vörös ördögök”, de akkor feltámadt a gárda és végül megnyerték a bajnokságot.

Szavazás

Ki lesz a bajnok 2008-ban a Premier League-ben?

Írja be az itt látható számot!
A bajnoki címvédő egyébként mindhárom meccsén számos lehetőséget dolgozott ki, de a gólszerzéssel hadilábon álltak, hiszen eddig mindössze egyszer találtak be az ellenfelek hálójába.

Igaz, mentségükre szólhatna az, hogy Cristiano Ronaldo eltiltását töltötte, és a csapat három támadója, Wayne Rooney, Louis Saha és Ole Gunnar Solskjaer is sérüléssel bajlódik.

„Számos lehetőségünk volt és időnként nagyszerűen játszottunk – tette hozzá a menedzser. – A helyzeteinket azonban elpazaroltuk, holott sok alkalmunk volt arra, hogy megnyerjük a mérkőzést.”

„Persze, volt sok hiányzónk, azonban ennek ellenére a helyzeteink és a labdabirtoklás alapján meg kellett volna nyernünk a meccset.”

„Ez az a pillanat, amikor bíznunk kell magunkban, és nem szabad összeomlanunk – zárta a mondandóját Ferguson, aki hozzátette a csapaton belül nincs pánik a rossz bajnoki rajt miatt.

ANGOL ELSŐ OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG (PREMIER LEAGUE)

3. FORDULÓ:
MANCHESTER CITY – MANCHESTER UNITED 1-0 (1-0)
Helyszín: Manchester, városi stadion
Vezette: Clattenburg

A KEZDŐCSAPATOK:
MANCHESTER CITY MANCHESTER UNITED
19 Kasper Schmeichel Edwin Van der Sar 1
16 Vedran Corluka Wes Brown 6
22 Richard Dunne Patrice Evra 3
24 Javier Garrido Rio Ferdinand 5
2 Micah Richards Nemanja Vidic 15
11 Blumer Elano Michael Carrick 16
8 Deiberson Geovanni Ryan Giggs 11
21 Dietmar Hamann Owen Hargreaves 4
6 Michael Johnson Luis Nani 17
15 Martin Petrov Paul Scholes 18
29 Valeri Bojinov Carlos Tevez 32
Menedzser: Menedzser:
Sven-Göran Eriksson Alex Ferguson

Gólszerzők: Geovanni (31.)
Csere: Bozsinov h. E. Mpenza (8.), Nani h. Eagles (60.), Elano (Bianchi (63.), Brown h. O’shea (73.), Carrick h. Campbell (73.), Geovanni h. Ball (74.)





A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Manchester City 3 3 - - 4-0 +4 9
2. Chelsea 3 2 1 - 6-4 +2 7
3. Wigan Athletic 3 2 - 1 5-2 +3 6
4. Everton 3 2 - 1 5-3 +2 6
5. Portsmouth 3 1 2 - 6-4 +2 5
6. Newcastle United 2 1 1 - 3-1 +2 4
7. Arsenal 2 1 1 - 3-2 +1 4
7. Blackburn Rovers 2 1 1 - 3-2 +1 4
7. Liverpool 2 1 1 - 3-2 +1 4
10. Reading 3 1 1 1 2-2 0 4
11. Sunderland 3 1 1 1 3-5 -2 4
12. Tottenham Hotspur 3 1 - 2 5-4 +1 3
13. Fulham 3 1 - 2 4-5 -1 3
14. Middlesbrough 3 1 - 2 3-4 -1 3
15. West Ham United 2 1 - 1 1-2 -1 3
16. Manchester United 3 - 2 1 1-2 -1 2
17. Aston Villa 2 - 1 1 1-2 -1 1
18. Birmingham City 3 - 1 2 4-6 -2 1
19. Derby County 3 - 1 2 2-7 -5 1
20. Bolton Wanderers 3 - - 3 3-8 -5 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik