Lukasz Fabianski gyorsan ki akarja szorítani Jens Lehmannt

Vágólapra másolva!
2007.06.11. 20:12
Lukasz Fabianski határozott és nagy célokkal várja pályafutása első angliai szezonját, mindenképpen be akarja bizonyítani, megérdemelten lett az Arsenal labdarúgója. A fiatal lengyel kapus nem titkolja, mindent megtesz azért, hogy hamarosan felváltsa Jens Lehmannt és az „ágyúsok” első számú hálóőre legyen.
„Lehmann és (Manuel) Almunia is nagyszerű kapus, de én senkitől sem félek. Nagyon bízom a képességeimben” – mondta a 22 éves Fabianski, aki a Legia Warszawától igazolt a szigetországba.

A játékos elmondta: nagy vágya, hogy a lehető legtöbbször állhasson az Arsenal kapujában.

„Az üzenetem egyértelmű: készen állok arra, hogy az első naptól harcoljak a helyért. Persze várhatok egy picit a lehetőségre, de nem azért jöttem az Arsenalhoz, hogy csak a keret tagja legyek. Állandó tagja akarok lenni az első csapatnak. Remélem, ez gyorsan sikerül, én készen állok erre. Mostantól arra összpontosítok, hogy minden nap keményen gyakoroljak és harcban legyek az egyes számú mezért” – szögezte le Fabianski, aki eddig négyszer szerepelt a lengyel válogatottban.

Az angol média szerint az is elképzelhető, hogy a fiatal tehetség a következő szezont kölcsönjátékosként a Watfordban tölti, de az érintett szerint ez teljesen kizárt.

„Senki sem keresett meg ilyen ilyen ajánlattal, én pedig nem is akarok elmenni. A szezon kezdetétől az Arsenalban szeretnék szerepelni, mindent meg akarok tudni új csapatomról és társaimról. Meg kell szoknom az edzésmunkát és az öltözői hangulatot. Így látom a jövőmet a klubnál” – jegyezte meg a futballista.

Lukasz Fabianskit a legutóbbi két szezonban a lengyel pontvadászat legjobb kapusának választották, tavaly ott volt a németországi világbajnokságon, igaz Artur Boruc „árnyékában" nem jutott szóhoz.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik