Alex Ferguson és Scholes már a hosszabbításra készült Readingben

B.A. B.A.B.A. B.A.
Vágólapra másolva!
2007.02.28. 11:33
Kedden késő este Sir Alex Ferguson már a hosszabbításra készült Readingben, s Wayne Rooney és Cristiano Ronaldo után Paul Scholest is pályára akarta küldeni, noha a Manchester United a 7. percben már 3-0-ra vezetett az FA-kupa nyolcaddöntőjének megismételt találkozóján. A hazaiak azonban feltámadtak, s a hajrában közel jártak ahhoz, hogy kiharcolják a hosszabbítást.

„Már a legrosszabbra készültem, mert a mérkőzés a Readingnek állt. Szóltam Scholesynak, hogy készüljön a hosszabbításra, hiszen minden jel arra mutatott, nem tudjuk megőrizni előnyünket” – árulta el a skót tréner a Sky Sportsnak.

Sir Alex Ferguson hozzátette: a kiélezett hajrát Louis Saha sérülésének „köszönhetik”, mert a második gólt szerző francia csatár lecserélésre után megbomlott a vörös ördögök egysége.

Szavazás

Ön szerint ki lesz az angol bajnok 2007-ben?

Írja be az itt látható számot!
„Rengeteget szabálytalankodtak ellene, kemény rúgást kapott a vádlijára, ezért kellett lejönnie. Nagy veszteséget jelentett, mert addig fantasztikusan játszott” – jegyezte meg a tréner.

A kezdés után a Manchester United remekül használta ki lehetőségeit, Gabriel Heinze, Saha és Ole Gunnar Solksjaer is betalált, de Ferguson szerint el túlságosan megnyugtatta együttesét.

„Csodálatosan kezdtünk, ilyenre korábban nem volt példa. De néha éppen az ilyen dolgok jelentenek gondot. Egy kupameccsen joggal gondolhatod: minden eldőlt a javunkra. A Reading azonban erőre kapott, mikor huszonnéhány perc után gólt szerzett. Kihasználták az esélyt, s nagyon nehézzé tették számunkra a második félidőt. Fantasztikus kupamérkőzést láthattunk, mindkét csapat dicséretet érdemel” – szögezte le Sir Alex Ferguson.

A Manchester United a negyeddöntőben a Middlesbrough vendége lesz március 10-én.

Legfrissebb hírek

Videó: a Norwich ellen már nem tudott fordítani a MU

Angol labdarúgás
2012.11.17. 20:45

Felkészülés: nyert az MU a Valencia ellen, kikapott a Manchester City

Angol labdarúgás
2009.08.06. 01:12

Valencia vezette győzelemre a Manchester Unitedet a Valencia ellen

Angol labdarúgás
2009.08.06. 01:12

Ferguson szerint nem a Pool, hanem a Chelsea lesz a fő ellenlábas

Angol labdarúgás
2009.08.05. 15:54

Alex Ferguson 20 gólt vár Dimitar Berbatovtól az új idényben

Angol labdarúgás
2009.07.31. 15:46

Antonio Valencia góllal mutatkozott be a Manchester Unitedben

Német labdarúgás
2009.07.29. 21:15

Ferguson: Ronaldo középhátvédként végzi, az még nincs a Realban

Angol labdarúgás
2009.07.29. 16:16

Átírták az indulót a Liverpoolnál: You’ll Never Walk Alonso

Angol labdarúgás
2009.07.27. 21:21
Ezek is érdekelhetik