Mark Hughes: Szükség lenne a videó-visszajátszás bevezetésére

Vágólapra másolva!
2006.11.20. 13:50
Mark Hughes úgy véli, hogy mihamarabb be kellene vezetni a labdarúgó-mérkőzéseken a videóvisszajátszást, hogy ezzel csökkentsék a téves játékvezetői döntéseket, s az ezeket követő vitákat. A korábbi kiváló játékos szerint a vasárnapi Blackburn Rovers-Tottenham Hotspur angol bajnoki mérkőzésen sem állt helyzete magaslatán a bíró, ezt a technika kiküszöbölhette volna.
Mark Hughes szorgalmazza a videotechnika bevezetését
Mark Hughes szorgalmazza a videotechnika bevezetését
Mark Hughes szorgalmazza a videotechnika bevezetését
Mark Hughes szorgalmazza a videotechnika bevezetését

“Soha nem voltam a technológia elszánt nagykövete, de előbb vagy utóbb szükség lesz a használatára. Ezt a fontos játékvezetői döntések indokolnák a toptalálkozókon” – mondta a blackburni vezetőedző.

Mark Hughes úgy véli, hogy vasárnap Phil Dowd többször is hibázott. Az egykori csatár szerint Tugay nem szabálytalankodott 11-est és piros lapot érően Hosszam Galival szemben, majd a játékvezető nem ítélt büntetőt, amikor a Tottenham csatára, Mido kezezett a 16-oson belül.

Martin Jolt elküldték a kispadtól
www.bbc.co.uk
Martin Jolt elküldték a kispadtól
“Az asszisztens 15 yardra állt, mégsem látta a kezezést, míg én 120 yardról is észrevettem, s mások is észlelték. Tugay esetében az ellenfél játékosa egyensúlyát vesztette, majd elesett. A játékvezető olyan helyzetben állt, hogy jól láthatta az esetet. Nem hiszen, hogy Dowd úr büszke lenne a teljesítményére. A 11-es elmaradása döntően befolyásolta a találkozót. Sajnos ebben a szezonban már nem először sújt bennünket ilyen tévedés. A góloknál vagy a büntetőknél amúgy is áll a játék, ez idő alatt gyorsan visszanézhetnénk a szituációt, hogy valóban jó volt-e az ítélet” – érvelt Mark Hughes.

A Blackburn-Tottenham találkozó 1-1-es eredménnyel zárult, s Tugay mellett avendégek részéről Gali és Martin Jol vezetőedző is piros lapot kapott.

A hétvégi bajnoki fordulóban más pályán is történt vitatható esemény: a Watford vezetőedzője, Aidy Boothroyd élesen kikelt amiatt, hogy Chris Foy az utolsó percben büntetőt ítélt a Portsmouth javára, mert az értékesített 11-essel nyertek a hazaiak 2-1-re.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik