Bayern: a Tottenham védője Münchenben folytatja – hivatalos

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2024.01.11. 23:14
null
Dier Londonból Münchenbe tette át székhelyét (Fotó: Bayern München)
A Bayern München labdarúgócsapata csütörtök este bejelentette, hogy fél évre kölcsönvette a Tottenham védőjét, Eric Diert.

A védekező középpályásként is bevethető futballista a 15-ös mezt kapja meg a bajoroknál. Kontraktusa 2024. június 30-ig szól, és további egy évvel meghosszabbítható.

Mint arról korábban beszámoltunk, a harmincadik életévét négy nap múlva betöltő Dier ebben az idényben négy bajnokin mindössze 199 percet töltött a pályán a Spursben, és rövid időn belül a második olyan labdarúgó Harry Kane után, aki a Tottenhamtől a Bayernhez igazol.

Habár hivatalos információ nincs a vételárról, Fabrizio Romano korábbi információi szerint a müncheniek négymillió eurót fizetnek a 49-szeres angol válogatott játékosért. Dier szinte azonnal segítséget nyújthat új klubjának, hiszen a dél-koreai Kim Min Dzse jelenleg az Ázsia-kupán szerepel Katarban, a marokkói Nusszar Mazraui pedig az Afrikai Nemzetek Kupáján vesz részt, Matthijs de Ligt nemrég épült fel sérüléséből, Dayot Upamecano pedig hullámzóan teljesít.

Legfrissebb hírek

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
6 órája

A duplázó Chris Wood vezérletével nyert otthon a Forest, nincs gól a londoni rangadón

Angol labdarúgás
12 órája

A PSG-től igazolt a Premier League-be berobbanó újonc – hivatalos

Angol labdarúgás
15 órája

Félidőnként egy gól a stuttgarti kapuban, a Bayerné a német Szuperkupa

Német labdarúgás
2025.08.16. 22:33

A Manchester City Reijnders és Haaland vezérletével kiütötte a Wolverhamptont

Angol labdarúgás
2025.08.16. 20:30

Richarlison két szép gólt szerzett, a Spurs simán megverte az újoncot

Angol labdarúgás
2025.08.16. 18:00

Emberelőnyben, Isak nélkül nem ment a Newcastle-nek az Aston Villa ellen

Angol labdarúgás
2025.08.16. 15:23

Rendőrségi vizsgálat indult a Liverpool meccsén történt rasszista incidens miatt

Angol labdarúgás
2025.08.16. 13:05
Ezek is érdekelhetik