Ferguson sztár(oka)t „halászna” a Juventusból

Vágólapra másolva!
2006.07.18. 11:38
Címkék
Az olasz vesztegetési botrány első fokú határozata után alaposan felpörgött az európai átigazolási piac, s nem meglepő, hogy elsősorban a legsúlyosabb büntetéssel sújtott Juventusból vinnék el a sztárokat. A Manchester United is erre készül, Sir Alex Ferguson vezetőedző meg is nevezte „célpontjait”.

A skót sikertréner Gianluigi Buffont, Gianluca Zambrottát, Fabio Cannavarót, Lilian Thuramot, Emersont és Patrick Vieirát is szívesen látná az Old Traffordon, más kérdés, hogy elképzelhető, végül egyikük sem igazol a Vörös Ördögökhöz.

„Kivártunk, kíváncsiak voltunk a büntetésre. Emiatt nem is kezdtünk senkivel sem tárgyalni, mert nem tudhattuk, mi lesz a Juventusszal. Most már tudjuk, így hamarosan felvesszük a kapcsolatot az érintettekkel, s valószínű, hogy egy-két játékosért hivatalos ajánlatot teszünk” – mondta Sir Alex Ferguson.


A Manchester United vezetőedzője tudja, az átigazolások anyagi hátterét játékos-eladással is biztosítania kell, ezért a Real Madridhoz tartó Ruud van Nistelrooy-nak is megkérik az árát.

„Egyelőre senki sem ígért érte megfelelő összeget, de valószínűleg távozik a klubtól. De nem adjuk olcsón, hiszen mindenki tudhatja, Andrij Sevcsenko harminc millió fontért került a Chelsea-hez. Ruud kora szinte megegyezik az ukránéval, s hasonló az európai gólátlaguk. Miért adnánk el sokkal kevesebb pénzért Ruudot?” – szögezte le Sir Alex Ferguson.

A tréner kijelentése ellenére a szigetországi sajtó szerint az MU már megegyezett a Real Madriddal, s Ruud van Nistelrooy 16 millió eurórért cserél klubot. Ráadásul az említett „Juventus-hatosból” Emerson és Cannavaro ügyében is a spanyol sztárklub lett a győztes, ha hinni lehet a spanyol médiának.
Legfrissebb hírek

NBA: a második félidőben fordított a címvédő OKC a Memphis ellen

Amerikai sportok
2 perce

TF: száz éve a magyar nemzet szolgálatában

Egyéb egyéni
12 perce

Menesztették Dárdai Bencéék edzőjét – hivatalos

Német labdarúgás
24 perce

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
38 perce

Hugo Descat: A hitünk volt a fordítás kulcsa  Szegeden

Kézilabda
1 órája

Tovább hasít Stafford és a Rams, ezúttal a 49ers kapott nagy pofont – videók 

Amerikai sportok
1 órája

Az utolsó menedék – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Újpesti útilapu – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik