NFL: rekordáron, félmilliárd forintért kelt el Montana meze

Vágólapra másolva!
2023.03.02. 13:53
null
Joe Montana 1989-ben is felvette az 1985-ös SB-győztes mezét, és szerencsét hozott neki (Fotó: Getty Images)
Egy árverésen rekordot jelentő 1.212 millió dollárért (427 millió forint) kelt el az a mez, amelyet Joe Montana, a profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő San Francisco 49ers legendás irányítója két megnyert Super Bowlon is viselt.

Az ESPN beszámolója szerint az eddigi csúcsot Tom Brady tartotta, akinek a 2021-es nagydöntőben viselt mezéért – ekkor már a Tampa Bay Buccaneers játékosa volt – tavaly januárban 480 ezer dollárt (169 millió forint) fizettek.

Az új csúcsot felállító trikót Montana 1985-ben a Miami Dolphins, 1989-ben a Cincinnati Bengals ellen viselte, utóbbi találkozón egy legendás, 92 yardos támadássorozattal nyerte meg csapatának a Vince Lombardi-trófeát. Utóbbi meccsen egyébként Montanán eredetileg más mez lett volna, azonban felesége ezzel az üzenettel a régit is bepakolta a táskájába: „talán újra fel akarod venni”.

Az aukción összesen 94, Montanához köthető sportrelikvia került kalapács alá: többek között az utolsó 49erses meccsén viselt mezért 232 800 (82 millió forint), a gimnáziumi mezéért 36 000 (13 millió forint), a Cincinnati elleni Super Bowlon használt, a játékokat tartalmazó papírért (playbook) 10 200 dollárt fizettek (3.6 millió forint). Az árverésen összesen 3.7 millió dollár (1.2 milliárd forint) folyt be.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik