NFL: idén Münchenben is rendeznek alapszakaszmeccset

Vágólapra másolva!
2022.02.09. 22:15
null
Az Allianz Aréna ad majd otthont a meccsnek (Fotó: AFP)
Roger Goodell, a profi amerikaifutball-liga (NFL) első embere bejelentette: idén először Németországban is rendeznek majd alapszakasz-mérkőzést.

 

Ebben az évben a müncheni Allianz Aréna lesz a házigazda, az ezt követő három szezonban pedig még egyszer a bajor fővárosban, kétszer pedig Frankfurtban lépnek pályára a csapatok.

Az NFL már korábban bejelentette, hogy a német piacon négy csapat, a New England Patriots, a Kansas City Chiefs, a Tampa Bay Buccaneers és a Carolina Panthers osztozik majd, így ezek közül az együttesek közül kerül ki a házigazda.

Ezzel a bejelentéssel eldőlt, hogy az NFL 2022-es alapszakaszában öt találkozóra kerül sor az Egyesült Államokon kívül, München mellett egyszer Mexikóvárosba, háromszor pedig Londonba látogat el a liga.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik