![]() |
Alex Smith lekerült a sérültlistáról (Fotó: Getty Images) |
A 36 éves játékosnak több mint másfél éve a Houston Texans elleni mérkőzésen a jobb sípcsontjában és szárkapocscsontjában is nyílt törése keletkezett. A sérülés következtében ráadásul súlyos fertőzést is kapott, és az orvosoknak az életéért, illetve az amputáció elkerüléséért kellett küzdeniük.
Lábtörése után majdnem meghalt, most 36 évesen visszatér az NFL-irányító |
Smith összesen 17 műtéten esett át azóta és nem csupán felépült, hanem júliusban az orvosok engedélyezték számára, hogy újra játsszon, most pedig csapata levette a sérültlistáról és az aktív keretbe tette.
„A kemény munka kifizetődik. Rengeteg oka van a Smith-háznak az ünneplésre ma este” – írta ki Instagram-oldalára egy videó kíséretében az irányító felesége.
Alex Smith a 2005-ös amatőr játékosbörze első kiválasztottja volt. Első hét szezonjában a San Francisco 49ersnél, majd öt éven át a Kansas City Ciefsnél szerepelt, s végül 2018-ban szerződött az akkori nevén Washington Redskinshez. Eddigi karrierje során 94 győzelem, 1 döntetlen és 66 vereség a mérlege. Összesen 34 068 yardot passzolt, 193 touchdown-átadása és 101 labdaeladása van.