Itt van Amerika: visszavonult az emblematikus kommentátor

GYŐRI FERENCGYŐRI FERENC
Vágólapra másolva!
2025.02.15. 09:35
Hubie Brown kétszer volt az év edzője, és 35 évet húzott le a mikrofon mögött (Fotó: Getty Images)
Kilencvenegy éves korában letette a mikrofont Hubie Brown, az NBA elmúlt évtizedeinek egyik, ha nem a legnagyobb hatású médiaszemélyisége.

Miután több játékos is elbúcsúzott tőle, odasétált hozzá James Williams, neves játékvezető, NBA-döntők résztvevője, és átadta neki a mérkőzéslabdát, ezzel tisztelegve elképesztő karrierje előtt. Tengerentúli idő szerint az elmúlt vasárnap délutánján, az NFL-es Super Bowl előtt visszavonult a szakkommentátorkodástól Hubie Brown, az észak-amerikai profi kosárlabdaliga egyik emblematikus alakja, aki 35 évet húzott le a mikrofon mögött (összesen több mint 50-et az NBA-ben), 18 finálé közvetítésében közreműködött (négy televíziós és 14 rádiós).

A korábban edzőként is maradandót alkotó Brown utolsó mérkőzésén a Milwaukee Bucks 135–127-re megverte a Philadelphia 76erst – a párosítás tökéletesen passzolt a legenda pályafutásához, aki 1972-ben éppen a Bucks segédedzőjeként kezdhette el NBA-s életét.

Sok mindenért lehetek hálás, de a családom és én soha nem tudunk elég hálásak lenni mindenkinek. Csak azt a szeretetet, amit ezen a napon kaptunk, szeretnénk visszaadni egy nagy öleléssel. Ez egy fantasztikus utazás volt!” – összegzett Hubie Brown. Elképesztő, de igaz: 1978-ban és 2004-ben is őt választották meg az Év edzőjének, utóbbi időpontban ő volt a liga legidősebb trénere, s közreműködésével a Memphis Grizzlies fennállása során először jutott be a rájátszásba.

Rengetegen nőttek fel Hubie Brown közvetítésein (Fotó: Getty Images)

Rengetegen nőttek fel az ő közvetítésein, jellegzetes orgánumát nem nehéz feladat felismerni.

A Bucksot gardírozó Doc Rivers a múlt vasárnapi találkozóra készülés során megkérdezte a keret legfiatalabb játékosait, mit tudnak a veterán szakemberről – aki nem volt képben, azt a veterán center, Brook Lopez világosította fel a Hírességek csarnoka-tag Brownról.

Az ESPN szakértőjét felállva tapsolta meg a publikum, miközben levetítettek egy videóösszeállítást róla. Az ünnepelt cserébe csókokat dobált és köszönetet mondott a szurkolóknak. Hubie Brown temérdek laikussal szerettette és ismertette meg a kosárlabdát, tudását közérthető módon adta át a nagyközönségnek. Nagy korok szemtanúja volt, mindent látott, amit valaha érdemes volt az NBA-ben, és könnyedén vívta ki magának a tiszteletet. Fiatalon tartotta őt a kommentátori munka, igaz, ebben az idényben a február kilencedikei volt az első és az egyetlen munkája: fia, Brendan Brown tavaly novemberben 54 évesen hunyt el, míg felesége, Claire Brown 2024. június 7-én, 87 esztendős korában ment el. Most, Hubie Brown visszavonulásával az NBA-t éri óriási, pótolhatatlan veszteség.

 

Legfrissebb hírek

Megelőzi Cam Ward a két extraklasszist? Így várják az NFL-csapatok a jövő heti draftot

Amerikai sportok
Tegnap, 15:29

NBA: Chris Paul történelmet írt

Amerikai sportok
2025.04.14. 13:52

Jokics történelmet írt, a Doncic vezette Lakers harmadik kiemeltként jutott be a rájátszásba

Amerikai sportok
2025.04.12. 10:22

NBA: Anthony Edwards 44 pontos teljesítményével nyert a Minnesota

Amerikai sportok
2025.04.11. 07:28

Amerikából jöttem: csak három bajnokesélyes lenne? Felvezettük az NBA-rájátszást Rédai Gáborral

Amerikai sportok
2025.04.10. 15:53

NBA: Doncic megkönnyezte a visszatérését, majd 45 ponttal keserítette a Dallas életét

Amerikai sportok
2025.04.10. 07:45

Tíz év után küldte el vezetőedzőjét a Denver Nuggets

Amerikai sportok
2025.04.08. 21:01

Az NFL-csapatok feltölthetik védőfalaikat az idei drafton

Amerikai sportok
2025.04.08. 17:24
Ezek is érdekelhetik