Emberkereskedelem – Bobory Balázs publicisztikája

Ha egyfelől nézzük, az alábbi történetet beállíthatjuk úgy, mint a kegyetlen, embertelen világ, az üzlet és a pénz mindenhatóságának eljövetelét.

Másrészt, ha megvizsgáljuk, milyen összegek röpködnek a sportban a fizetések és remélt bevételek tekintetében, máris árnyaltabb a kép. Persze morálisan több mint megkérdőjelezhető ez a sztori.

A múlt hétvégén Luka Doncic és Anthony Davis üzenetet kapott, mely szerint elcserélték őket. Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) sztárjai közül kettő úgy költözik, hogy fogalma sem volt előtte arról, ilyen tervekben szerepel, az egyik a Dallas Mavericksben, a másik a Los Angeles Lakersben számított emblematikus figurának, amolyan tartógerendának a franchise felépítményében.

Főleg a texasi szlovén zseni tetszett érinthetetlennek, hiszen még csak 25 éves, de máris halhatatlan, bámulatos teljesítményével elvarázsolta a ligát és a kifinomult ízlésű amerikai drukkerek szívét. Davis pedig az NBA legsokoldalúbb magas embere, akit a Lakersben még LeBron James is gyakran előreengedett a sorban, mert mind védekezésben, mind támadásban többször X-faktor, mint nem, és együtt is megjárták a hadak útját, 2020-ban vállvetve harcolva szereztek bajnoki aranygyűrűt, ami a legutóbbi a Lakers történetében.

Szóval az üzlet megköttetett, mégpedig úgy, hogy hírek szerint a két franchise ügyvezetője, a dallasi Nico Harrison, illetve a Los Angeles-i Rob Pelinka minden érintett kizárásával tárgyalt. Nem tudtak róla a játékosok, az ügynökeik, az edzők és a családok sem, így még nagyobbat robbant a bomba. Egyesek azt gondolták, hogy előre hozták április elsejét, mások azt hitték, meghekkelték a telefonjukat, amikor elolvasták a hírt. Aztán nyilván mindenkiben realizálódott, hogy a csere tényleg megtörtént, és a legtöbben még annyit tettek hozzá: „Ez az NBA, ilyen a biznisz!”

Az utóbbi mondatrészt gyakran hallottuk maffiafilmekben, csak akkor vagy frissen eltettek valakit láb alól, vagy éppen arra készültek a rossz fiúk. A kosarasok azért nem jártak ennyire rosszul, de képzeljük el, hogy az adott játékos reggel megkapja a hírt, hogy másnap Dallasba kell költöznie, majd besétál a konyhába, és mondja az asszonynak, hogy pakoljon. Ekkor esik ki az iskolába készülő gyerek kezéből a juharszirup, amivel a palacsintát öntözi, és eszébe jut, hány barátot veszít most el, és kezdhet mindent újra elölről kétezer kilométerrel odébb. Az új otthon megteremtése, a szokások kialakítása csak gyakorlati problémákat jelent. Akad azonban érzelmi rész is, mert biztos vagyok benne, hogy nem jött még el az a világ teljesen, amikor egy sportolónak tényleg csak szimpla munkahelyet jelent a klubja, és még mindig kialakul a kötődés, a rajongás a tradíciók, a múlt, a közösen elért eredmények miatt; fontos az emberi kapcsolat a szertárossal, a kávézó pincérével, a masszőrrel vagy éppen néhány törzsszurkolóval. De lehet, hogy csak itt, Európában vagyunk ennyire szentimentálisak és az NBA-ben szereplők otthonaiban mindig nyitva áll több üres bőrönd, ha azonnal az ország másik felébe kell indulni.

Persze ehhez egyéni szemlélet is kell, mert csak az amerikai üzleti alapú ligákban dívik az, hogy a sportoló személyes sorsa gyakran nincs a saját kezében. Csak azért nem hívnám ezt rabszolga-kereskedelemnek, mert ezek a srácok dollármilliókat, -tízmilliókat vágnak zsebre, Doncicra például a nyáron öt évre szóló, 350 millió dolláros szerződéshosszabbítás várt volna Dallasban, és joggal mondhatja valaki, hogy ennyi pénzért már nyugodtan csorbulhatnak a jogaid. Ettől függetlenül a legnagyobb és legtöbbet kereső csillagok is megérdemlik talán, hogy legalább az üzlet megkötése előtt tájékoztassák őket a velük kapcsolatos tervekről.

Az meg megint más kérdés, hogy szakmailag milyen hatásai vannak egy ilyen cserének az érintett csapatokra. Az NBA-ben már túl vagyunk az alapszakasz felén, eddigre nagyjából kialakul az együttesek játéka, rögzülnek az automatizmusok, de ezek azok a tényezők, amelyekhez egy igazán jó, újonnan érkező kosaras könnyen alkalmazkodik. Az öltöző hierarchiája viszont gyakran éveken keresztül épül, és ilyen volumenű változás könnyen boríthat mindent. Ebben az esetben szerintem Davis az, aki könnyebben veszi majd az akadályt, mert lényegében ugyanaz lesz a szerepe, mint Los Angelesben volt. Kyrie Irvinggel kell Dallasban sztárpárost alkotnia – egy kicsi, egy nagy –, mondhatjuk, hogy ideális felállás, szinte nem is sértik egymás érdekeit, sőt… A Lakersnél ez nehezebb ügy, mert amíg a szervezés vagy éppen az egy az egy, akár kettő a kettő elleni játékok kreálása ­Jamesre és Austin Reavesre hárult, most itt a harmadik dudás a csárdában, akinek labda kell a kezébe. Csak sok sikert és türelmet tudok kívánni ­J. J. Redicknek, az LA fiatal edzőjének, szép feladatot kell most megoldania…

Azt érzem, hogy rövid távon a Dallas jön majd ki jobban ebből a cseréből akkor, ha Davis többnyire egészségesen tudja végigjátszani ezt az idényt. A 31 éves olimpiai bajnoknál a sérülékenység okozza a legtöbb fejfájást edzőinek, nem lehet vele teljes évadra számolni. Közben profilja tökéletesen illik a Dallasba, és el is hiszem Harrison ügyvezető szavait, aki azért hozta Davist Texasba, hogy az együttes védekezése végre összeálljon, mert azzal lehet NBA-t nyerni. Más kérdés, hogy a jelenlegi Dallas Irvinggel és az egészséges Davisszel együtt sem bajnokesélyes.

A Lakers viszont megszerezte azt a kosárlabdázót, aki a következő évtizedben, a James-éra után a franchise arca lehet, persze csak akkor, ha kicsit leáll a sörről és a cigiről, és jobban figyel a testére. Doncic évek óta a súlyával küzd, amit ennyire fiatalon a pályán még képes kompenzálni a korából adódó fizikai tulajdonságokkal, de a sérülések őt sem kerülik el, ebben az idényben mindössze 22 meccsen léphetett pályára, és a hírek szerint nem töri össze magát, hogy az erőnlétét a kihagyás alatt is karbantartsa. Az is lehet, hogy most jött el számára a sorsfordító pillanat, mert innentől nap mint nap részt vehet LeBron James egyéni mentorprogramjában, és tanulhat, hogyan lehet valaki 40 évesen is pusztító, csillogó, gyors és atletikus. Ha Doncic fel tudja dolgozni, hogy a világ legnagyobb cirkuszának egyikében, a Los Angeles Lakersben kell a legnagyobb attrakciónak lennie és együtt élnie a legextrémebb külsőségekkel és csillogással, akkor tényleg a sportág legkiemelkedőbb alakjai közé emelkedhet.

„The show must go on!” – ismerjük a híres mondást, meg azt is, hogy minden csoda három napig tart. Hamarosan mindkét sztár bemutatkozik új csapatában, és kiderül, hogy ez milyen változást hoz a saját, no meg együttesük életében. A rulettkerék pörög, lélegzet-visszafojtva figyeljük, kinek lesz szerencséje, és ki bukik annyit, hogy alig tud majd „kikullogni a kaszinóból”.

Az állóvíz mindenesetre alaposan fel lett kavarva, mi pedig megint láttunk egy példát arra, hogy üzlet és emberség minden zokszó és érzelmek nélkül elválasztható. A szurkolókat szinte meg sem kell említeni, ők már nem számítanak az ilyen történetekben, legfeljebb annyira, hogy mennyi Doncic-, illetve Davis-mez fogy majd a csere után.

Valamikor a rendszerváltoztatás környékén a népszerű magyar popbanda, az AD Stúdió énekese, Auguszt Bárió sóvárogva énekelte, hogy „Álmaimban Amerika visszainteget”, de már évek óta mondom: jó, hogy csak integet, maradjunk is ilyen távolságban…

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!