NFL: a Patriots, a Jaguars és a Raiders vezetőedzőjét is kirúgták

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2025.01.07. 22:06
Egyetlen idény után menesztették Jerod Mayót (Fotó: Getty Images)
Az NFL alapszakaszának végeztével a New England Patriots, a Las Vegas Raiders és a Jacksonville Jaguars is menesztette a vezetőedzőjét.

Mint ismert, magyar idő szerint hétfő hajnalban ért véget a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) alapszakasza a 18. játékhét mérkőzéseivel.

Az előző idényekben már megszokhattuk, hogy az ezt követő napokban rengeteg csapat kezd változtatni a stábja összetételén, s ez idén sem volt másképp. 

Először – csupán egy órával az utolsó lejátszott mérkőzés után – a New England Patriots jelentette be, hogy egy idényt követően megválik Jerod Mayótól. A kifejezetten sikertelen idényre nézve egyáltalán nem volt meglepő a döntés, kiváltképp, hogy a bostoniak a 18. fordulóban felesleges győzelmet arattak a tartalékos Buffalo Bills felett, amivel még az 1/1-es draftcetlitől is búcsúzniuk kellett.

Nem vártak sokáig a hasonlóan eredménytelen szezont záró Jaguarsnál sem, ahol hétfőn jelentették be hivatalosan Doug Pederson elküldését. Mayóval ellentétben Pederson három idényt töltött el a Jacksonville élén, összességében 22–29-es mérleggel zárt, ám 2022-ben a Jagst csoportgyőzelemre vezette, a rájátszásba juttatva a gárdát.

A Raiders meglepő módon sokáig gondolkozott az edzője megtartásán, ám kedd este úgy döntött, meneszti Antonio Pierce-t. A Las Vegas-iak csak egyetlen meccsel nyertek többet, mint a New England és a Jacksonville, viszont közel 20 éve először egyetlen találkozón sem sikerült győzniük a csoportjukon belül. Pierce-nek ez volt az első teljes idénye a Fosztogatók élén, tavaly év közbe vette át ideiglenesen a csapatot, és sokak meglepetésére még egy idényre megtarthatta az állást – igaz, csak mostanáig.

A magyar idő szerint kedd estig ugyan több vezetőedzőt még nem bocsátottak el, viszont a Tennessee Titans stábjában is történt változás, ugyanis a hat évre szóló szerződése ellenére, mindössze két idény után kirúgták a csapat általános menedzserét (GM), Ran Carthont. A tennessee-i gárda – amely elsőként választhat majd az idei játékosbörzén – hivatalos közleményében azonban azt is kijelentette, hogy Brian Callahan megtarthatja a vezetőedzői pozícióját.

Ezenkívül más csapatoknál is voltak kisebb-nagyobb változások. Az Indianapolis Colts és a Cincinnati Bengals is megvált a védőkoordinátorától, Gus Bradleytől, illetve Lou Anarumótól, míg a Seattle Seahawks a támadókoordinátorát, Ryan Grubbot menesztette egyetlen idény után.

 

AMERIKAI FUTBALL
NFL, RÁJÁTSZÁS, WILD CARD KÖR
JANUÁR 11., SZOMBAT
22.30: Houston Texans–Los Angeles Chargers (Tv: Arena4)
JANUÁR 12., VASÁRNAP
2.00: Baltimore Ravens–Pittsburgh Steelers (Tv: Arena4)
19.00: Buffalo Bills–Denver Broncos (Tv: Arena4)
22.30: Philadelphia Eagles–Green Bay Packers
JANUÁR 13., HÉTFŐ
2.00: Tampa Bay Buccaneers–Washington Commanders (Tv: Arena4)
JANUÁR 14., KEDD
2.00: Los Angeles Rams–Minnesota Vikings (Tv: Arena4)

AFC KeletGy-V-D%SZ–KPK
1. Buffalo Bills13 – 4 – 00.765525–368+157
2. Miami Dolphins8 – 9 – 00.471345–364–19
3. New York Jets5 – 12 – 00.294338–404–66
4. New England Patriots4 – 13 – 00.235289–417–128
     
AFC ÉszakGy-V-D%SZ–KPK
1. Baltimore Ravens12 – 5 – 00.706518–361+157
2. Pittsburgh Steelers10 – 7 – 00.588380–347+33
3. Cincinnati Bengals9 – 8 – 00.529472–434+38
4. Cleveland Browns3 – 14 – 00.176258–435–177
     
AFC DélGy-V-D%SZ–KPK
1. Houston Texans10 – 7 – 00.588372–3720
2. Indianapolis Colts8 – 9 – 00.471377–427–50
3. Jacksonville Jaguars4 – 13 – 00.235320–435–115
4. Tennessee Titans3 – 14 – 00.176314–460–146
     
AFC NyugatGy-V-D%SZ–KPK
1. Kansas City Chiefs15 – 2 – 00.882389–329+60
2. Los Angeles Chargers11 – 6 – 00.647402–301+101
3. Denver Broncos10 – 7 – 00.588425–311+114
4. Las Vegas Raiders4 – 13 – 00.235312–438–126
     
NFC KeletGy-V-D%SZ–KPK
1. Philadelphia Eagles14 – 3 – 00.824463–303+160
2. Washington Commanders12 – 5 – 00.706485–391+94
3. Dallas Cowboys7 – 10 – 00.412350–468–118
4. New York Giants3 – 14 – 00.176273–415–142
     
NFC ÉszakGy-V-D%SZ–KPK
1. Detroit Lions15 – 2 – 00.882564–342+222
2. Minnesota Vikings14 – 3 – 00.824432–332+100
3. Green Bay Packers11 – 6 – 00.647460–341+119
4. Chicago Bears5 – 12 – 00.294310–370–60
     
NFC DélGy-V-D%SZ–KPK
1. Tampa Bay Buccaneers10 – 7 – 00.588502–385+117
2. Atlanta Falcons8 – 9 – 00.471389–423–34
3. New Orleans Saints5 – 12 – 00.294338–398–60
3. Carolina Panthers5 – 12 – 00.294341–534–193
     
NFC NyugatGy-V-D%SZ–KPK
1. Seattle Seahawks10 – 7 – 00.588375–368+7
1. Los Angeles Rams10 – 7 – 00.588367–386–19
3. Arizona Cardinals8 – 9 – 00.471400–379+21
4. San Francisco 49ers6 – 11 – 00.353389–436–47
     
AFCGy-V-D%SZ–KPK
1. Kansas City Chiefs15 – 2 – 00.882389–329+60
2. Buffalo Bills13 – 4 – 00.765525–368+157
3. Baltimore Ravens12 – 5 – 00.706518–361+157
4. Houston Texans10 – 7 – 00.588372–3720
5. Los Angeles Chargers11 – 6 – 00.647402–301+101
6. Denver Broncos10 – 7 – 00.588425–311+114
6. Pittsburgh Steelers10 – 7 – 00.588380–347+33
8. Cincinnati Bengals9 – 8 – 00.529472–434+38
9. Indianapolis Colts8 – 9 – 00.471377–427–50
9. Miami Dolphins8 – 9 – 00.471345–364–19
11. New York Jets5 – 12 – 00.294338–404–66
12. Las Vegas Raiders4 – 13 – 00.235312–438–126
12. Jacksonville Jaguars4 – 13 – 00.235320–435–115
12. New England Patriots4 – 13 – 00.235289–417–128
15. Tennessee Titans3 – 14 – 00.176314–460–146
15. Cleveland Browns3 – 14 – 00.176258–435–177
     
NFCGy-V-D%SZ–KPK
1. Detroit Lions15 – 2 – 00.882564–342+222
2. Philadelphia Eagles14 – 3 – 00.824463–303+160
3. Seattle Seahawks10 – 7 – 00.588375–368+7
3. Tampa Bay Buccaneers10 – 7 – 00.588502–385+117
5. Minnesota Vikings14 – 3 – 00.824432–332+100
6. Washington Commanders12 – 5 – 00.706485–391+94
7. Green Bay Packers11 – 6 – 00.647460–341+119
8. Los Angeles Rams10 – 7 – 00.588367–386–19
9. Arizona Cardinals8 – 9 – 00.471400–379+21
9. Atlanta Falcons8 – 9 – 00.471389–423–34
11. Dallas Cowboys7 – 10 – 00.412350–468–118
12. San Francisco 49ers6 – 11 – 00.353389–436–47
13. New Orleans Saints5 – 12 – 00.294338–398–60
13. Carolina Panthers5 – 12 – 00.294341–534–193
13. Chicago Bears5 – 12 – 00.294310–370–60
16. New York Giants3 – 14 – 00.176273–415–142

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik