NBA: Nikola Jokics megelőzte a legendás Magic Johnsont

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2024.12.06. 07:40
Nikola Jokics (jobbra) tripla-duplája is kevés volt a Denvernek (fotó: Getty Images)
Nyolc mérkőzést rendeztek az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) csütörtöki játéknapján.

Tizenharmadik hazai mérkőzését nyerte meg a Cleveland Cavaliers, amely az idényben csak egyszer kapott ki hazai pályán. Donovan Mitchellék ezúttal a Denver Nuggetset győzték le a 22 triplájuknak is köszönhetően, pedig a coloradóiaknál remekelt Nikola Jokics.

A szerb klasszis 27 ponttal, 20 lepattanóval és 11 assziszttal zárt, ezzel NBA-pályafutása 139. tripla-dupláját érte el, és megelőzte a legendás Magic Johnsont az örökrangsorban. Már csak Oscar Robertson (181) és Russell Westbrook (200) áll előtte.

Folytatja mélyrepülését a Washington, amely sorozatban 16. vereségét szenvedte el, ezzel beállította a negatív klubcsúcsot. A fővárosiaknak csak két győzelmük van ősszel.

A New Orleans kilenc, a Golden State öt vereség után nyert újra.

ÍGY TELJESÍTETT JOKICS A CLEVELAND ELLEN

FÉRFI KOSÁRLABDA
NBA, ALAPSZAKASZ
Cleveland Cavaliers–Denver Nuggets 126–114
Washington Wizards–Dallas Mavericks 101–137
New York Knicks–Charlotte Hornets 125–101
Toronto Raptors–Oklahoma City Thunder 92–129
Memphis Grizzlies–Sacramento Kings 115–110
New Orleans Pelicans–Phoenix Suns 126–124
San Antonio Spurs–Chicago Bulls 124–139
Golden State Warriors–Houston Rockets 99–93

 

 

Legfrissebb hírek

Doncicot elcserélték; LeBron és Bronny James történelmet írt – erről szólt a mögöttünk hagyott NBA-idény 

Amerikai sportok
2025.07.17. 08:37

NBA: trombózisa után visszatérhet a San Antonio francia sztárja

Amerikai sportok
2025.07.15. 10:36

Jakab Máté és a Sacramento Kings győzelemmel kezdte az NBA nyári ligáját

Amerikai sportok
2025.07.11. 09:28

Jakab Máté ismét az NBA nyári ligájában edzősködik

Amerikai sportok
2025.07.10. 14:14

NBA: közel százötven millió dollárért hosszabbított sztárjával a Phoenix

Amerikai sportok
2025.07.10. 09:26

Tyrese Haliburtont megműtötték, kihagyja a teljes 2025–2026-os idényt

Amerikai sportok
2025.07.08. 11:36

Kétszer volt az év edzője az NBA-ben, mostantól ő a New York Knicks trénere

Amerikai sportok
2025.07.08. 07:40

Megtalálta új kezdő centerét a Los Angeles Lakers

Amerikai sportok
2025.07.03. 08:35
Ezek is érdekelhetik