NFL: Watson és Aiyuk idényének is szinte biztosan vége

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.10.21. 18:45
Könnyes szemmel hagyta el a pályát Deshaun Watson (Fotó: Getty Images)
A profi amerikaifutball-liga (NFL) hetedik játékhete tele volt sérülésekkel, többeknek ráadásul szinte biztosan ki kell hagyniuk az idény hátralévő részét.

A Cleveland Browns idénye egyelőre közel sem alakul valami fényesen és most egy horrorsérülés is megnehezíti a csapat dolgát. A kezdőirányító, Deshaun Watson ugyanis a Bengals elleni mérkőzés utolsó perceiben elszakította az Achillesét egy rosszul sikerült lépés után, így rá közel egyéves kihagyás vár.

Szintén búcsút inthet a mostani idénynek a San Francisco 49ers elkapója, Brandon Aiyuk, akit a „Super Bowl visszavágóján” kellett kocsival levinni a pályáról egy csúnya térdsérülést követően. A pontos diagnózisra ugyan még várnunk kell, de a legtöbben arra gyanakodnak, hogy elszakadt az elülső keresztszalagja, ami biztosan az idény végét jelenti a San Francisco-i klasszis számára.

A fontosabb sérültek között van még a Las Vegas Raiders irányítója, Aiden O'Connel is, akinek műteni kell a hüvelykujját, ami ugyan annyira nem súlyos, hogy idén már ne lépjen pályára, de négy hét kihagyással biztosan számolnia kell.

AMERIKAI FUTBALL
NFL, ALAPSZAKASZ
7. FORDULÓ
Los Angeles Rams–Las Vegas Raiders 20–15
Washington Commanders–Carolina Panthers 40–7
San Francisco 49ers–Kansas City Chiefs 18–28
Pittsburgh Steelers–New York Jets 37–15
Jacksonville Jaguars–New England Patriots 32–16 
Atlanta Falcons–Seattle Seahawks 14–34
Buffalo Bills–Tennessee Titans 34–10
Cleveland Browns–Cincinnati Bengals 14–21
Green Bay Packers–Houston Texans 24–22
Indianapolis Colts–Miami Dolphins 16–10
Minnesota Vikings–Detorit Lions 29–31
New York Giants–Philadelphia Eagles 3–28

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik