Valerio-Bodon Vincent: A G-liga rajtjára készülök

Vágólapra másolva!
2024.09.06. 21:53
Valerio-Bodon Vincent a G-ligára készül (Fotó: Getty Images)
Egyelőre a tartalékbajnokságnak számító G-ligára készül Valerio-Bodon Vincent, akivel szerdán ismét szerződést kötött az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers.

 

Nem gondoltam volna, hogy ekkora felhajtás lesz ebből, de sok pozitív visszajelzést kaptam – nyilatkozta az M4 Sportnak a 23 éves játékos. – A szerződésemnek ugyanaz volt a menete, mint tavaly, de mint kiderült, idén nem megyek a felkészülési táborba a nagycsapattal, mert oda leginkább az újoncokat viszik, hanem november 9-re készülök, amikor indul a G-liga.”

A dominikai születésű kosaras úgy vélekedett, hogy sikeres éve volt a South Bay Lakersnél, majd a nyári ligában is sokat fejlődött, és sokfelől hallotta, hogy megvan benne mindaz, ami az NBA-hez kell.

Megyek tovább, és hiszek benne, hogy előbb-utóbb meglesz az is, nincs bennem csalódottság. Az amerikai kultúrát sikerült már felvennem, de kosárlabdában vannak lemaradásaim. A G-ligában biztosan sokkal nagyobb szerepet fogok kapni, mint eddig” – fejtette ki Valerio-Bodon Vincent, hozzátéve: a kiutazásig Magyarországon edz, fejleszti a fizikumát és egyéni labdás tréningeket tart.

A cél ugyanaz, egy év múlva szeretnék közelebb lenni az NBA-hez, vagy akár már benne is” – jelentette ki.

A 207 centis játékos tavaly a Boston Celticsnél szerepelt a nyári ligában, majd októberben a Los Angeles Lakersnél készülhetett, a kaliforniai gárda azonban végül lemondott a játékjogáról, így a Lakers fiókcsapatához, a G-ligában érdekelt South Bay Lakershez került. Ott az elmúlt szezonban 25 mérkőzésen 6 pontot és 2,4 lepattanót átlagolt.

Az NBA-ban eddig egyetlen magyar kosaras szerepelt Dávid Kornél személyében, aki 1999 és 2001 között 109 találkozón játszott a Chicago Bulls, a Cleveland Cavaliers, a Toronto Raptors és a Detroit Pistons színeiben.

Amerikai sportok
2024.09.05. 07:34

NBA: a Los Angeles Lakers szerződtette Valerio-Bodon Vincentet

A dominikai születésű, 23 éves játékos tavaly a Boston Celticsnél szerepelt a nyári ligában.

 

 

Legfrissebb hírek

Indul a szezon, de mi történt a szünetben? Íme, az NBA-nyár legfontosabb eseményei

Amerikai sportok
6 órája

Férfi kosárlabda: Paár Márk megcélozza a felnőttválogatottat

Kosárlabda
15 órája

Kosárlabda: Josepovits Kinga megérett a nagyobb szerepre az NB I-ben

Utánpótlássport
2025.10.16. 20:59

Női kosár: monumentális arénában játszhat a DVTK

Kosárlabda
2025.10.16. 09:08

NBA: Russell Westbrook a Sacramento Kingsbe tart

Amerikai sportok
2025.10.15. 19:32

Leterhelt fiatalok: jóból is megárt a sok

Utánpótlássport
2025.10.15. 09:03

Hanga Ádám 11 pontot dobott a szombathelyi BL-meccsen

Kosárlabda
2025.10.14. 20:35

Kosárlabda: Golomán csapata legyőzte a Barcelonát

Kosárlabda
2025.10.12. 14:44
Ezek is érdekelhetik