NBA: Tatum és Brown vezérletével hosszabbításban nyert a Boston

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.05.22. 06:48
Jayson Tatum a hosszabbításban győzelemre vezette a Bostont (Fotó: Getty Images)
A Bostonc Celtics hosszabbítás után 133–128-ra legyőzte az Indiana Pacerst az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) a keleti főcsoportdöntő első mérkőzésén.

Az alapszakaszban öt mérkőzésből háromszor a Boston nyert, de a hatodik kiemelt Indiana már a második és a harmadik kiemeltet is búcsúztatta. A Celtics remekül, egy 14–2-es rohanással kezdett, a Pacers azonban nem engedte tíz pontnál messzebbre a hazaiakat, sőt a harmadik negyed elején már az Indianánál volt az előny. Öt másodperccel a rendes játékidő vége előtt három ponttal vezetett a Pacers, majd jött Jaylen Brown triplája, amivel a Celtics kiharcolta a hosszabbítást.

A hosszabbítást a Celtics bírta jobban, Jayson Tatum egymaga tíz pontot vállalt, végül a Boston 133–128-ra nyert és megőrizte a hazai pálya előnyét. A két csapat között jelentős különbség volt a büntetődobások terén: a hazaik 30 alkalommal próbálkozhattak, addig a Pacers csak tízszer. A mérkőzés legjobb dobója a korábban említett Jayson Tatum volt, aki 36 pontig és 12 lepattanóig jutott, de a 28 pontos Jrue Holiday és a 26 pontot dobó Jaylen Brown is kivette a részét. 

A vendégeknél hárman is tripla duplával zártak: Tyrese Haliburton (25 pont, 10 assziszt), Pascal Siakam (24 pont, 12 lepattanó), Myles Turner (23 pont, 10 lepattanó).

NBA, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT, DÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Boston CelticsIndiana Pacers 133–128 – hosszabbítás után
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Boston javára.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik