NBA: a Pacers kiharcolta a hetedik meccset a Knicks ellen

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.05.18. 07:04
Pascal Siakamék kiharcolták a hetedik meccset a Knicks ellen (Fotó: Getty Images)
Az Indiana Pacers 116–103-as sikerrel egyenlített és kiharcolta a hetedik mérkőzést a New York Knicks ellen az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) főcsoport-elődöntőjében.

A felek fordulatos első másfél negyedet produkáltak, de a nagyszünet előtt a házigazda Pacers elkapta a fonalat és elhúzott 61–51-re, ez pedig fordulópont volt, ugyanis a második félidőben már csak a vendéglátó vezetett. Bár 23 is volt közte,  végül „csak” 116–103-as sikerrel egyenlítette ki 3–3-ra a párharcot.

A Knicksben hiába jutott 31 pontig Jalen Brunson, 20-ig Miles McBride és 17-ig Donte DiVincenzo, a kispadról kevés segítséget kaptak a vendégek, miközben a Pacers legjobbja, Pascal Siakam hét lepattanó és öt assziszt mellett 25 egységig jutott, míg mögötte Miles Turner 17, Tyrese HaliburtonT.J. McConnell és Andrew Nembhard 15, Obi Toppin 11 pontot termelt.

A főcsoportdöntőbe jutás ebben a párharcban magyar idő szerint május 19-én, New Yorkban dől el.

NBA, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORT-ELŐDÖNTŐ, 6. MÉRKŐZÉS
Indiana Pacers–New York Knicks 116–103
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–3

 

Legfrissebb hírek

Tyrese Haliburtont megműtötték, kihagyja a teljes 2025–2026-os idényt

Amerikai sportok
2025.07.08. 11:36

Kétszer volt az év edzője az NBA-ben, mostantól ő a New York Knicks trénere

Amerikai sportok
2025.07.08. 07:40

Csúcsra ért az OKC, de Haliburton sérülése beárnyékolta a döntő hetedik meccsét

Amerikai sportok
2025.06.28. 10:26

Nézőrekordot hozott az NBA-döntő utolsó mérkőzése

Amerikai sportok
2025.06.24. 11:21

Nagyot küzdött Haliburton elvesztése után a Pacers, de a hetedik meccset megnyerve az OKC az NBA bajnoka

Amerikai sportok
2025.06.23. 05:00

Haliburton a hetedik mérkőzésről: A sportág csúcsa, amikor az NBA így dől el

Amerikai sportok
2025.06.20. 08:11

Nincs vége: „megsemmisítette” az OKC-t a Pacers – kilenc év után újra hetedik meccset rendeznek az NBA-döntőben

Amerikai sportok
2025.06.20. 02:23

Shai Gilgeous-Alexander Michael Jordan nyomdokain, egy lépésre a győzelemtől az Oklahoma

Amerikai sportok
2025.06.17. 06:51
Ezek is érdekelhetik