71 éves korában elhunyt az NBA-legenda, Bill Walton

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.05.27. 21:01
Bill Walton 1952–2024 (Fotó: Twitter/ESPN)
71 éves korában elhunyt Bill Walton, kétszeres NBA-győztes amerikai kosárlabdázó.

Az NBA a hivatalos oldalán tudatta, hogy 71 éves korában rákos betegség következtében elhunyt Bill Walton. 

Waltont a Portland Trail Blazers választotta ki az 1974-es draft első választottjaként, majd 1977-ben itt nyerte meg első bajnoki címét. A döntőben ráadásul ő kapta az MVP-díjat is, 1978-ban az alapszakasz MVP-díját is bezsebelte. Egy évvel később a San Diego Clippershez igazolt. 1985-ben került Bostonba, a Celtics csapatában gyűjtötte be második gyűrűjét. A 32-es mezszámát visszavonultatták Portlandban, tagja volt az NBA 50. és 75. évfordulóját ünneplő csapatnak is és bekerült a Hírességek Csarnokába.

„Hall of Fame játékosként újraértelmezte a center pozíciót. Egyedülálló, sokoldalú képességei miatt a UCLA-nál meghatározó játékossá vált, és az NBA alapszakaszának és döntőjének MVP-je, két NBA-bajnoki cím, valamint az NBA 50. és 75. évfordulós csapatának tagja lett. Bill ezt követően lelkesedését és a játék iránti szeretetét átültette a közvetítésbe, ahol éleslátó és színes kommentárokkal szórakoztatta a kosárlabda rajongók generációit. De amire a legjobban fogok emlékezni róla, az az életkedve volt.  Rendszeresen jelen volt a liga eseményein: mindig vidám volt, mosolygott, és igyekezett megosztani bölcsességét és melegségét.  Nagyra becsültem szoros barátságunkat, irigyeltem határtalan energiáját, és csodáltam, hogy időt szánt minden emberre, akivel találkozott” – mondta Adam Silver, az NBA első embere.

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik