NHL: véget ért az alapszakasz, itt vannak a playoff-párosítások

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.04.19. 08:48
A Rangers a Captialsszal csap össze az első körben (Fotó: Getty Images)
Az utolsó játéknapot is lejátszották az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) alapszakaszában, így már biztosan tudhatjuk, mely csapatok csapnak össze a rájátszás első körében egymással.

Az utolsó mérkőzések nem igazán hoztak már nagy fordulatot, minden rájátszásért küzdő gárda megtarthatta a helyét a payoffban. A nyugati első Dallas Stars a Vegas Golden Knightsot, míg a keleti konferencia élén álló New York Rangers a Washington Capitalst fogadja. 

Az utolsó meccs lefújása után az alapszakasz legjobb eredményeit már ki is tudták hirdetni. Az idényben a legtöbb pontot elérő játékosnak járó Art Ross-trófeát a a tegnapi nap folyamán 100. asszisztját elérő Nyikita Kucserov kapta, míg a legjobb góllövő díját, az úgynevezett Maurice "Rocket" Richard-trófeát 69 góljával Auston Matthews hódította el. Természetesen a mezőnyjátékosok mellett a legjobb kapust is díjazták, végül Connor Hellebuyck kapta a William M. Jennings-trófeát, hisz ő kapta a legkevesebb gólt a 82 mérkőzés alatt. 

 

NHL
ALAPSZAKASZ
Minnesota Wild–Seattle Kraken 3–4
Winnipeg Jets–Vancouver Canucks 4–2
Calgary Flames–San José Sharks 5–1
Colorado Avalanche–Edmonton Oilers 5–1
Vegas Golden Knights–Anaheim Ducks 1–4
Los Angeles Kings–Chicago Blackhawks 5–4 – hosszabbítás után 

 

Legfrissebb hírek

Szongoth Domán gondol az NHL-draftra, de mindig a következő meccsre koncentrál

Jégkorong
10 órája

Gyász: hatszoros bajnok kapust gyászolnak az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.09.06. 10:00

NHL: kilencedszer Ovecskiné a Harlamov-trófea

Jégkorong
2025.08.08. 18:01

Film készül Alekszandr Ovecskin pályafutásáról

Amerikai sportok
2025.08.06. 11:16

NHL: Ovecskin vezeti a kereseti listát

Jégkorong
2025.08.04. 20:49

Tengerentúli szakemberekkel, immár harmadszor gyűltek össze a játékvezetők az NHL-táborban Budapesten

Jégkorong
2025.08.01. 07:53

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01
Ezek is érdekelhetik