NBA: a Pacers a Celticset, a Pelicans a Kingst ütötte ki az idényközi bajnokságból

Vágólapra másolva!
2023.12.05. 07:52
null
A Haliburton vezette Pacers legyőzte Tatumékat (Fotó: Getty Images)
Az Indiana Pacers 122–112-re győzte le otthon a Celticset, míg a New Orealns Pelicans 127–117-es győzelmet aratott a Sacramento Kings otthonában az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) idényközi bajnokságának, az In-Season Tournamentnek negyeddöntőjében.

Elkezdődött az In-Season Tournament rájátszása, ami eddig meghozta a várt izgalmakat. Az első negyedöntőbe a Boston az Indianával mérkőzött és a jelenlegi formájából kiindulva nem meglepően el is tudott lépni az első félidőben. A harmadik negyedben azonban a Pacers 14-el tudta megverni a bostoni gárdát, amely a hajrát sem bírta olyan jól, mint az ellenfele. A meccs végére kijött, hogy az Indiana játékosainak nagy része NBA-viszonylatban keveset keres, ráadásul a legtöbben még nem voltak semmilyen rájátszáshoz hasonló helyzetben, így sokkal motiváltabbnak tűntek, mint a „kelták” és be is jutottak a Las Vegas-i elődöntőbe.


A Celticsnél Jayson Tatum és Jaylen Brown is eljutott 30 pontig, sőt Tatum a 12 lepattanójával dupla-duplát ért el, de ez is kevés volt a győzelemhez. A másik oldalon az idényben egyelőre az egyik legjobban teljesítő játékos, Tyrese Haliburton ismét megállíthatatlan volt, 26 pontja mellett tíz lepattanót gyűjtött és 13 gólpasszt osztott ki.

A másik negyeddöntőben a Kings a Pelicanst fogadta. A meccs kezdetétől látszott, hogy a csapatok itt is igazán komolyan állnak hozzá az idényközi bajnoksághoz, az első negyedben összesen több mint 70 pontig jutott a két gárda. A New Orleans győzelmét igazából a második játékrésben harcolta ki, mikor tízpontos előnyhöz jutott, amit a sacramentóiak a második félidőben már nem tudtak ledolgozni.

A hazaiaknál nem igazán váratlan módon De'Aaron Fox és Domantas Sabonis voltak a legeredményesebbek, előbbi harminc pontot zsebelt be, utóbbi pedig 26 pontos tripla-dulplát ért el. A New Orleansnál hat játékos is két számjegyű pontig jutott, a legkiemelkedőbb közülük pedig Brandon Ingram volt a maga 30 pontjával, nyolc lepattanójával és hat asszisztjával.


AZ IN-SEASON TOURNAMENT RÁJÁTSZÁSÁNAK JELENLEGI ÁLLÁSA

FÉRFI KOSÁRLABDA
NBA, IN-SEASON TOURNAMENT
NEGYEDDÖNTŐ
Indiana Pacers–
Boston Celtics 122–112
Sacramento Kings–New Orleans Pelicans 117–127

Legfrissebb hírek

Jakab Máté és a Sacramento Kings győzelemmel kezdte az NBA nyári ligáját

Amerikai sportok
21 órája

Tyrese Haliburtont megműtötték, kihagyja a teljes 2025–2026-os idényt

Amerikai sportok
2025.07.08. 11:36

Csúcsra ért az OKC, de Haliburton sérülése beárnyékolta a döntő hetedik meccsét

Amerikai sportok
2025.06.28. 10:26

Nézőrekordot hozott az NBA-döntő utolsó mérkőzése

Amerikai sportok
2025.06.24. 11:21

Nagyot küzdött Haliburton elvesztése után a Pacers, de a hetedik meccset megnyerve az OKC az NBA bajnoka

Amerikai sportok
2025.06.23. 05:00

Haliburton a hetedik mérkőzésről: A sportág csúcsa, amikor az NBA így dől el

Amerikai sportok
2025.06.20. 08:11

Nincs vége: „megsemmisítette” az OKC-t a Pacers – kilenc év után újra hetedik meccset rendeznek az NBA-döntőben

Amerikai sportok
2025.06.20. 02:23

Shai Gilgeous-Alexander Michael Jordan nyomdokain, egy lépésre a győzelemtől az Oklahoma

Amerikai sportok
2025.06.17. 06:51
Ezek is érdekelhetik