NBA: visszavonult a Golden State Warriors négyszeres bajnoka

Vágólapra másolva!
2023.10.20. 18:26
null
19 idény után vonul vissza Andre Iguodala (Fotó: Getty Images)
A New York Timesban jelentette be visszavonulását az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szereplő Golden State Warrior négyszeres bajnoka, Andre Iguodala.

 

A döntés a legtöbbek számára nem volt meglepetés, hisz a kiscsatár többször is hangsúlyozta, hogy az előző idény lesz valószínűleg számára az utolsó.

Iguodalát 2004-ben a Philadelphia 76ers draftolta, majd 19 éves pályafutása alatt megfordult a Denver Nuggetsben és a Miami Heatben is, azonban legnagyobb sikereit egyértelműen a Wariorsszal érte el. A Golden State-ben töltött évei alatt összesen négy gyűrűt zsebelt be, ráadásul a 2015-ös NBA-döntő legértékesebb játékosának (Finals-MVP) is megválasztották.

A 39 esztendős játékos a Timesnak azt is elárulta, most új fejezetet szeretne nyitni az életében, éspedig befektetőként.

Iguodala visszavonulásával a Los Angeles Lakers sztárja, LeBron James lett hivatalosan is a liga legidősebb játékos a maga 38 életévével.

 

 

 

Legfrissebb hírek

NBA: két hosszabbítás, SGA-karriercsúcs, Oklahoma-diadal a legutóbbi döntő remek „visszavágóján”

Amerikai sportok
18 órája

Hiába Doncic 43 pontja, a Lakers hazai pályás Warriors elleni vereséggel startolt – videók

Amerikai sportok
2025.10.22. 09:11

Indul a szezon, de mi történt a szünetben? Íme, az NBA-nyár legfontosabb eseményei

Amerikai sportok
2025.10.21. 16:52

LeBron James megtette a hatalmas bejelentést – a konyakhoz van köze, nem a pályafutásához

Amerikai sportok
2025.10.07. 18:24

Még egy évet biztosan marad: LeBron James lehívta opcióját a Lakersnél

Amerikai sportok
2025.06.29. 19:04

„Anthony Edwards olyan, mint Rozsomák”; Curry sérülése után nem jött szintlépés Butlertől 

Amerikai sportok
2025.05.16. 19:34

NBA: a címvédő Boston életben tartotta a továbbjutási reményeit

Amerikai sportok
2025.05.15. 07:45

NBA: szépített a Boston a New York Knicks ellen, lépéselőnyben a Minnesota

Amerikai sportok
2025.05.11. 09:11
Ezek is érdekelhetik