NHL: hosszabbításban menekült a Panthers, előnyben a Kraken – videók

Vágólapra másolva!
2023.04.27. 08:44
null
Tye Kartye az első NHL-gólját ünnepelte (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) rájátszásának csütörtök hajnali mérkőzésein a Florida Panthers hosszabbításban nyert a Boston Bruins ellen, így egyelőre megmenekült, míg a Seattle Kraken legyőzte a Colorado Avelanche-ot, és ezzel előnybe került.

Az alapszakaszt toronymagasan megnyerő Boston Bruins akár már csütörtökön hajnalban lezárhatta volna a Florida Panthers elleni párharcot, ám nem tudta bevinni a végső ütést. A Panthers háromszor is vezetést szerzett, a Bruins mindháromszor egyenlített, végül a ráadásban Matt Tkachuk döntötte el az összecsapást a floridaiak javára, akik ezzel túléltek, s 3–2-re szépítettek az ötödik mérkőzésen.

 

 

A nap másik mérkőzésen a Seattle Kraken legyőzte a Colorado Avelanche-ot és már csak egyetlen sikerre van szüksége a franchise története első playoffszériájának megnyerésétől. A meccs hőse az első NHL-meccsét játszó Tye Kartye volt, aki góllal mutatkozott be, a második harmad közepén ő szerzett másodszor vezetést a Seattle-nek, amely a harmadik elején aztán Yanni Gourde első playoffgóljával már 3–1-re is ellépett, a 3–2-es végeredményt Evan Rodrigues állította be.

KARTYE ELSŐ GÓLJA

 


 

NHL, RÁJÁTSZÁS
1. FORDULÓ, 5. MÉRKŐZÉSEK
KELETI FŐCSOPORT
Boston Bruins–Florida Panthers 3–4 – hosszabbításban
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2 a Boston javára.

NYUGATI FŐCSOPORT
Colorado Avalanche–Seattle Kraken 2–3
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 3–2a Seattle javára.

A RÁJÁTSZÁS 1. FORDULÓJÁNAK PÁROSÍTÁSA
(zárójelben az összesített állás)
KELETI FŐCSOPORT

Boston Bruins–Florida Panthers (3–2)
Toronto Maple Leafs–Tampa Bay Lightning (3–1)
Carolina Hurricanes–New York Islanders (3–2)
New Jersey Devils–New York Rangers (2–2)
NYUGATI FŐCSOPORT
Colorado Avalanche–Seattle Kraken (2–3)
Dallas Stars–Minnesota Wild (3–2)
Vegas Golden Knights–Winnipeg Jets (3–1)
Edmonton Oilers–Los Angeles Kings (3–2)
A negyeddöntők párharcai az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.

Legfrissebb hírek

Jaromír Jágr 53 évesen is folytathatja

Jégkorong
2025.06.15. 12:13

NHL: Edmontonban nyert, egy meccsre a címvédéstől a Florida Panthers – videók

Amerikai sportok
2025.06.15. 08:11

Háromgólos hátrányból hosszabbítás után győzve egyenlített az Edmonton – videók

Amerikai sportok
2025.06.13. 07:00

Ezúttal nem volt mese, a Florida nagyon megverte az Edmontont az NHL-döntő harmadik meccsén

Amerikai sportok
2025.06.10. 07:32

Kétszeri hosszabbítás után egyenlített a Florida az NHL döntőjében – videó

Amerikai sportok
2025.06.07. 07:24

Marco Sturm az első német vezetőedző az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.06.06. 15:53

Hét gól, ráadás és dráma – az Oilers sikerével rajtolt az idei Stanley-kupa-döntő

Amerikai sportok
2025.06.05. 07:21

NHL: a Dallas kiejtésével megint bejutott a nagydöntőbe az Edmonton

Amerikai sportok
2025.05.30. 08:07
Ezek is érdekelhetik