NHL: Crosby és Malkin nélkül ütött hetet a Pittsburgh

Vágólapra másolva!
2021.10.24. 08:36
null
Bo Horvat (53) az utolsó tíz percben két gólt is ütött a Seattle-nek – az elsőt emberelőnyből, a másodikat üres kapura (Fotó: Getty Images)
Három kiváló támadója, Sidney Crosby, Jevgenyij Malkin és Jeff Carter távollétében is fölényes, 7–1-es győzelmet aratott a Pittsburgh Penguins a Toronto Maple Leafs felett az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának szombati játéknapján. A St. Louis Blues a Los Angeles Kingsnek ütött hetet (7–3). A ligaújonc Seattle Kraken 4–2-re elveszítette az első hazai mérkőzését a Vancouver Canucks ellen.

 

A tavaly nagydöntős Montreal, valamint a Winnipeg Jets is hatszor talált be győztes mérkőzésen. Mathieu Perreault mesterhármassal járult hozzá az első győzelmét szerző Canadiens sima sikeréhez a Detroit ellen, míg a Winnipeg tíz gólt hozó összecsapáson kerekedett a Nashville fölé.

A Tampa Bay Lightning címvédő ötödik mérkőzéséből harmadszor kapott ki: hazai jégen szétlövéssel maradt alul a Coloradóval szemben.

Idénybeli ötödik gólja mellé ezúttal egy asszisztot is kiosztott Alekszandr Ovecskin, ám a Washington Capitals hosszabbításban így is kikapott a Calgarytól. Az orosz sztár pályafutása 735. NHL-találatát jegyezte, így már csak hattal marad el az örökranglistán negyedik Brett Hull mögött.

NHL, ALAPSZAKASZ
Ottawa Senators–New York Rangers 2–3
Washington Capitals–Calgary Flames 3–4 – h. u.
Minnesota Wild–Anaheim Ducks 4–3 – h. u.
Columbus Blue Jackets–Carolina Hurricanes 1–5
Montreal Canadiens–Detroit Red Wings 6–1
New Jersey Devils–Buffalo Sabres 2–1 – h. u.
Philadelphia Flyers–Florida Panthers 2–4
Pittsburgh Penguins–Toronto Maple Leafs 7–1
Tampa Bay Lightning–Colorado Avalanche 3–4 – szétlövéssel
Winnipeg Jets–Nashville Predators 6–4
St. Louis Blues–Los Angeles Kings 7–3
Arizona Coyotes–New York Islanders 0–3
Seattle Kraken–Vancouver Canucks 2–4

(MTI)

Legfrissebb hírek

Az 53 éves Jaromir Jágr 38. idényét kezdte meg

Jégkorong
2025.10.02. 15:16

NHL: akár az egész alapszakaszt kihagyhatja a címvédő Florida kapitánya

Amerikai sportok
2025.09.26. 19:46

NHL: életveszélybe került a Dallas sztárja

Amerikai sportok
2025.09.25. 22:07

NHL: Ovecskin bő félmillió dollárral többre számíthat

Amerikai sportok
2025.09.24. 18:18

NHL: Kopitar utolsó tengerentúli idényére készül

Amerikai sportok
2025.09.19. 16:12

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
2025.09.13. 09:08

Szongoth Domán gondol az NHL-draftra, de mindig a következő meccsre koncentrál

Jégkorong
2025.09.12. 12:49

Gyász: hatszoros bajnok kapust gyászolnak az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.09.06. 10:00
Ezek is érdekelhetik