NHL: Draisaitl ötpontos estéje, hetet vágott az Edmonton

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.03.11. 09:10
Az előző idény pontkirálya, a német Leon Draisaitl mesterhármassal és két gólpasszal járult hozzá az Edmonton Oilers 7–1-es sikeréhez a vendég Ottawa Senators ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) szerdai játéknapján – számolt be róla az MTI.

A légiósnak ez volt NHL-es pályafutása harmadik triplája, míg együttese ebben a szezonban mind a hatszor legyőzte a fővárosiakat. A másik edmontoni sztár, Connor McDavid egyszer volt eredményes és két asszisztot jegyzett.

A játéknapon akadt egy másik mesterhármas is, amelyet a vegasi Dylan Coghlan ütött, de csapata így is kikapott 4–3-ra a Minnesota Wild otthonában. Érdekesség, hogy ő a klub történetének első hátvédje, aki triplázni tudott, ráadásul korábban még sosem volt eredményes az NHL-ben.

Az Arizona Coyotes finn kapusa, Antti Raanta hiába védett 44 lövést, az utolsót – amelyet Gabriel Landeskog eresztett meg a hosszabbításban – nem tudta megfogni.

A Los Angeles Kings 5–1-re verte a szomszédvár Anaheim Ducks együttesét, Adrian Kempe kétszer volt eredményes, míg Troy Grosenick – aki 2014 novembere után védett ismét a ligában – 33 kísérletet hatástalanított. A Királyok első két kapusa közül Jonathan Quick sérült, míg Cal Petersen a kezdés előtt három órával koronavírus-gyanú miatt kikerült a keretből.

Szintén 5–1-re diadalmaskodott a Montreal Canadiens Vancouverben, így a Canucks három győzelem után ismét kikapott.

NHL, ALAPSZAKASZ
Minnesota Wild–Vegas Golden Knights 4–3
Edmonton Oilers
–Ottawa Senators 7–1
Colorado Avalanche
–Arizona Coyotes 2–1 – hosszabbítás után
Anaheim Ducks–Los Angeles Kings 1–5
Vancouver Canucks–Montreal Canadiens 1–5

(MTI)

Legfrissebb hírek

Az 53 éves Jaromir Jágr 38. idényét kezdte meg

Jégkorong
18 órája

NHL: akár az egész alapszakaszt kihagyhatja a címvédő Florida kapitánya

Amerikai sportok
2025.09.26. 19:46

NHL: életveszélybe került a Dallas sztárja

Amerikai sportok
2025.09.25. 22:07

NHL: Ovecskin bő félmillió dollárral többre számíthat

Amerikai sportok
2025.09.24. 18:18

NHL: Kopitar utolsó tengerentúli idényére készül

Amerikai sportok
2025.09.19. 16:12

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
2025.09.13. 09:08

Szongoth Domán gondol az NHL-draftra, de mindig a következő meccsre koncentrál

Jégkorong
2025.09.12. 12:49

Gyász: hatszoros bajnok kapust gyászolnak az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.09.06. 10:00
Ezek is érdekelhetik