NFL: egyre reménytelenebb a helyzet Houstonban – J. J. Wattot kirakták

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.02.12. 16:26
null
Mi lesz veled, Houston? Watt mellett könnyen lehet, hogy Watsont sem látjuk többé Texans-szerelésben (Fotó: Getty Images)
Az NFL-ben szereplő Houston Texans hivatalosan is kitette a 31 esztendős klasszis passzsiettetőt, J. J. Wattot – ezt maga, a játékos jelentette be a Twitteren.

 

„Egy hivatalos nyilatkozat vagy sajtótájékoztató helyett inkább ebben a videóban szeretnék egy fontos dolgot bejelenteni, mert azt szeretném, hogy Houston városának lakói tőlem hallják először. Leültem beszélni a vezetőséggel, és azt kértem, hogy tegyenek ki a csapatból, ők pedig belementek” – mondta J. J. Watt.


A klasszis passzsiettetőt a 2011-es játékosbörze első körében választotta ki a Texans. Watt összesen háromszor nyerte el az Év védőjátékosának járó díjat, ötször választották be a Pro Bowl-csapatba, s kétszer vezette az NFL-t sackekben.

Nemcsak a pályán, hanem azon kívül is példaértékű a magatartása, 2017-ben az Év embere, azaz a Walter Payton Man of the Year címet is elnyerte.

 

A Texans háza táján hetek óta áll a bál, a sztárirányító Deshaun Watson ugyanis nemtetszését fejezte ki a vezetőség felé, amiért az, az ígérete ellenére, anélkül nevezte ki Nick Caserio általános igazgatót a gárdához, hogy erről tájékoztatta volna Watsont. Ha ez nem lett volna elég, David Culley vezetőedzőt is az irányító tudta nélkül jelölte ki a pozícióra – Watson a Kansas City Chiefs támadó-koordinátorát, Eric Bienemyt szerette volna vezetőedzőnek..

A 25 esztendős quarterback már klasszis elkapója, DeAndre Hopkins elcserélését sem vette jó néven, ám most olyannyira berágott a houstoni vezetőségre, hogy a hírek szerint távozni akar.

Legfrissebb hírek

Az NFL-t 2029-ig a Network4 adja, exkluzív közvetítéssel érkezik az 59. Super Bowl

Amerikai sportok
2025.02.04. 15:24

Amerikából jöttem: a védelem nyer Super Bowlt? Felvezető Kovács Sándor „Sankóval”

Amerikai sportok
2025.01.31. 16:18

A Chiefs újabb drámai meccsen nyert a Bills ellen – triplázás kapujában a Kansas City!

Amerikai sportok
2025.01.27. 05:28

Új éra a Chicago Bearsnél: a csoportriválistól érkezik a támadóguru vezetőedzőnek

Amerikai sportok
2025.01.20. 23:25

Újoncként a lábai előtt hever a liga: Jayden Daniels NFL-történelmet írna

Amerikai sportok
2025.01.20. 19:03

NFL-rájátszás: szinte hihetetlen! Pontzáporos meccsen búcsúzott a Lions, magabiztosan jutott tovább a Chiefs

Amerikai sportok
2025.01.19. 06:35

NFL-rájátszás: villogott a Texans védelme, szinte esélyt sem hagytak a Steelersnek Lamar Jacksonék

Amerikai sportok
2025.01.12. 05:03

Kilencven éve született Elvis Presley, a tojáslabdás bálvány

Amerikai sportok
2025.01.08. 07:32
Ezek is érdekelhetik