NBA: Russell Westbrook sérülés miatt kihagyja a rájátszás elejét

Vágólapra másolva!
2020.08.13. 21:47
Russell Westbrook sérülés miatt nem állhat a Houston Rockets rendelkezésére az Oklahoma City Thunder elleni párharc elején az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) rájátszásában.

A Houston Chronicle csütörtökön arról számolt be, hogy a 31 éves klasszisnak a jobb combizma sérült meg, és információk szerint emiatt nemcsak a rendhagyó alapszakasz végjátékának utolsó összecsapásán, pénteken a Philadelphia 76ers ellen nem állhat rendelkezésre, hanem hosszabb kényszerpihenő vár rá. Az információt az MRI-vizsgálatra hivatkozva az ESPN is megerősítette, míg a Rockets egyelőre csak annyit jelentett be, hogy a rájátszás előtt újraértékelik Westbrook állapotát.

A játékos pozitív koronavírusteszt miatt késve csatlakozott csapata orlandói felkészüléséhez, majd az újrakezdés után a Rockets hét találkozójából négy alkalommal játszott. A Portland Trail Blazers elleni mérkőzés után – amikor először érzett fájdalmat – elővigyázatosságból kihagyott két meccset, miként a Houston legutóbbi, szerdai összecsapásán sem lépett pályára.

Westbrook jelenlegi és volt csapata a rájátszás első körében először hétfőn találkozik, majd kétnaponta ütköznek meg, a párharc a szokásoknak megfelelően ezúttal is az egyik fél negyedik győzelméig tart. A kilencszeres All Star-válogatott Westbrook 2008 és 2019 között volt az Oklahoma City játékosa, majd tavaly nyáron szerződött Houstonba.

Legfrissebb hírek

Tízpontos hátrányból fordított az Oklahoma City, ismét ikszre áll az NBA döntője

Amerikai sportok
2025.06.14. 07:39

NBA: Gilgeous-Alexander sokat rontott, megint vezet a Pacers

Amerikai sportok
2025.06.12. 07:32

SGA vezérletével egyenlített a döntőben a Thunder – videók

Amerikai sportok
2025.06.09. 07:30

A Pacers óriásit hajrázva nyert Oklahoma Cityben az NBA-döntő első meccsén

Amerikai sportok
2025.06.06. 06:47

Hatalmas favorit az OKC az NBA-döntőben, amelyben két luxusadó mentes csapat találkozik

Amerikai sportok
2025.06.05. 17:31

Sima hazai győzelemmel 2012 óta először NBA-döntős az OKC – videók

Amerikai sportok
2025.05.29. 08:21

Az óriási verés után megrázta magát az Oklahoma, már csak egy lépés hiányzik az NBA-döntőhöz

Amerikai sportok
2025.05.27. 07:37

NBA: az idényben egyszer sem kapott ekkora verést az Oklahoma

Amerikai sportok
2025.05.25. 09:03
Ezek is érdekelhetik