NFL: hosszabbított DMC-vel a Pats, Brady sorsa a levegőben

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2020.03.16. 10:22
null
Devin McCourty hosszabbított, de mi lesz Tom Bradyvel? (Fotó: Getty Images)
Új szerződést kötött a New England Patriots amerikaifutball-csapatával Devin McCourty. A 32 éves játékos YouTube-videóban számolt be a megállapodásról, de részleteket nem közölt. Az NFL csatornája ugyanakkor azt jelentette, hogy kétéves együttműködésről van szó, melynek során a söprögető (safety) 23 millió dollárt kap, amelyből 17 millió garantálva van.

 

Devin McCourty szabadügynök is lehetett volna, végül úgy döntött, hogy marad csapatánál, amellyel tíz idényt húzott le, mióta 2010-ben az első körben kiválasztotta őt a New England. Így továbbra is együtt játszik majd ikertestvérével, Jasonnel, akivel a klub a hónap során korábban állapodott meg.

Devin McCourty nagyszerűen szerepelt az elmúlt szezonban: volt hét labdaszerzése (5 interception, 2 fumble), 58 szerelése, és sorozatban negyedszer csapata összes alapszakasz-mérkőzésén pályára lépett.

A New Englandnél ugyanakkor továbbra is az a legnagyobb kérdés, hogy sikerül-e megállapodni a folytatásról a hatszoros Super Bowl-győztes irányítóval, a 42 éves Tom Bradyvel.

Az esélyeket javíthatja, hogy a lehetséges kérők között favoritnak tartott Titans (hosszabbított Tannehill-lel) és 49ers (nemet mondtak az irányítóra, maradnak Jimmy Garoppolónál) is kiesett már, így a csak az irányítóért bármit megadni hajlandó Tampa Bay Buccaneers és pletykák szerint a Las Vegas Raiders jöhet szóba a Hazafiakon kívül.

 

Minden, ami az NFL 2020-as idényével kapcsolatos egy helyen itt!

A 2020-AS NFL-DRAFT 1. KÖRÉNEK VÁLASZTÁSI SORRENDJE
1. Cincinnati Bengals
2. Washington Redskins
3. Detroit Lions
4. New York Giants
5. Miami Dolphins
6. Los Angeles Chargers
7. Carolina Panthers
8. Arizona Cardinals
9. Jacksonville Jaguars
10. Cleveland Browns
11. New York Jets
12. Las Vegas Raiders
13. Indianapolis Colts
14. Tampa Bay Buccaneers
15. Denver Broncos
16. Atlanta Falcons
17. Dallas Cowboys
18. Miami Dolphins a Steelerstől
19. Las Vegas Raiders a Bearstől
20. Jacksonville Jaguars a Ramstől
21. Philadelphia Eagles
22. Buffalo Bills
23. New England Patriots
24. New Orleans Saints
25. Minnesota Vikings
26. Miami Dolphins a Texanstól
27. Seattle Seahawks
28. Baltimore Ravens
29. Tennessee Titans
30. Green Bay Packers
31. San Francisco 49ers
32. Kansas City Chiefs
CSERÉK
1/18. A Miami Dolphins kapta a Pittsburgh Steelerstől a Minkah Fitzpatrickot érintő cserében
1/19. A Las Vegas Raiders kapta a Chicago Bearstől a Khalil Macket érintő cserében
1/20. A Jacksonville Jaguars kapta a Los Angeles Ramstől a Jalen Ramseyt érintő cserében
1/26. A Miami Dolphins kapta a Houston Texanstől a Laremy Tunsilt érintő cserében

 

 

Legfrissebb hírek

Újoncként a lábai előtt hever a liga: Jayden Daniels NFL-történelmet írna

Amerikai sportok
2025.01.20. 19:03

Kilencven éve született Elvis Presley, a tojáslabdás bálvány

Amerikai sportok
2025.01.08. 07:32

NFL: őrült izgalmak után, hosszabbításban győzött a Carolina az Arizona ellen

Amerikai sportok
2024.12.22. 22:55

72 évesen ismét vezetőedzőnek áll Bill Belichick

Amerikai sportok
2024.12.12. 17:03

NFL: a Browns három futott TD-vel győzte le a Steelerst

Amerikai sportok
2024.11.22. 08:15

Aaron Rodgersék simán megverték a New Englandet

Amerikai sportok
2024.09.20. 10:40

NFL: videójáték, képregény, favicc és Lewis Hamilton a csapatok bejelentésénél

Amerikai sportok
2024.05.16. 12:20

A Kansas City a Baltimore-t fogadja az NFL idénynyitóján

Amerikai sportok
2024.05.13. 14:23
Ezek is érdekelhetik