Aaron Rodgersék simán megverték a New Englandet

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.09.20. 10:40
A Patriotsnak esélye sem volt a Jets ellen (Fotó: Getty Images)
A New York Jets nagyon magabiztosan, 24–3-ra megverte a New England Patriotst a tengerentúli amerikaifutball-liga (NFL) 3. fordulójának első meccsén, magyar idő szerint péntek hajnalban.

A  veterán irányítózseni, Aaron Rodgers ismét megmutatta, hogy a sérüléséből teljese felépült már, így idén muszáj lesz számolni vele. A 41 éves Rodgers vezette Jets első támadása ugyan nem volt sikeres, de a másodikra már meg is szereztek egy touchdownt Allen Lazard elkapásával. A második negyedben pedig dupláztak is az előnyüket, amikor Bryce Hall egy yardos futását videóbírózás után végülis eredményesnek látták a játékvezetők. A New England a félidő előtt ugyan még tudott szépíteni egy mezőnygóllal, de ez a folytatásban már nem segített. 

A második félidőben ugyanis pont nélkül zárt a Patriots és még a meccs végére a kezdő irányítóját, Jacoby Brisettet is lecserélte az elsőéves Drake Mayéra. Ezalatt Rodgerszék Garrett Wilson elkapásával és egy sikeres hárompontossal végül bebiztosították a második győzelmüket is az idénybe. 

AMERIKAI FUTBALL
NFL, ALAPSZAKASZ
3. FORDULÓ
New York Jets–New England Patriots 24–3

Vasárnap
19.00: Cleveland Browns–New York Giants
19.00: Indianapolis Colts–Chicago Bears
19.00: Minnesota Vikings–Houston Texans
19.00: New Orleans Saints–Philadelphia Eagles (Tv: Arena4)
19.00: Pittsburgh Steelers–Los Angeles Chargers
19.00: Tampa Bay Buccaneers–Denver Broncos
19.00: Tennessee Titans–Green Bay Packers
22.05: Las Vegas Raiders–Carolina Panthers
22.05: Seattle Seahawks–Miami Dolphins
22.25: Arizona Cardinals–Detroit Lions
22.25: Dallas Cowboys–Baltimore Ravens (Tv: Arena4)
22.25: Los Angeles Rams–San Francisco 49ers
Hétfő
2.20: Atlanta Falcons–Kansas City Chiefs (Tv: Arena4)
Kedd
1.30: Buffalo Bills–Jacksonville Jaguars (Tv: Match4)
2.15: Cincinnati Bengals–Washington Commanders (Tv: Arena4)

 

Legfrissebb hírek

Hivatalos: Travis Kelce még nem vonul vissza

Amerikai sportok
2025.02.28. 13:24

Retteghetnek az NFL-es riválisok, az Eagles pár évig biztosan nem esik szét

Amerikai sportok
2025.02.25. 16:22

Kirángatja-e a gödörből a Jetset a Detroit sikerkovácsa? Hol köt ki Myles Garrett?

Amerikai sportok
2025.02.18. 16:25

Számtalan visszautasítás után végre a csúcson – az MVP Josh Allen portréja

Amerikai sportok
2025.02.16. 13:43

Amerikából jöttem: ebből is feláll a Chiefs? SB-értékelő a New Orleansból érkező Kovács Bálinttal

Amerikai sportok
2025.02.14. 14:22

A törzsfőnök is megfárad – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
2025.02.12. 00:26

Hopkins keserű búcsúja; DeJean reméli, LeBron legközelebb felismeri

Amerikai sportok
2025.02.11. 14:23

Gyenge láncszemből Super Bowl-MVP – portré az Eagles irányítójáról, Jalen Hurtsről

Amerikai sportok
2025.02.10. 20:57
Ezek is érdekelhetik