Drake szintén kanadaiként a Toronto legtöbb mérkőzését élőben tekinti meg. Ám a 32 éves zenész nem épp a kulturált buzdításáról híres, beszól az ellenfeleknek, kifigurázza őket, sőt, olykor olyan show-t rendez a pálya szélén, hogy a meccs helyett inkább rá irányul a figyelem.
Az egyébként Curry- és Durant-tetoválással is rendelkező előadó a sportvilágban már-már „rettegett” figurává vált: akivel ő fotózkodik, az biztosan ráfarag – Drake olyannyira balszerencsét hozott eddig a híres sportolóknak vagy azok csapatának, hogy a tengerentúlon a szurkolók körében kialakult a „Drake-átok”, mint fogalom, a „jószívű” fanatikusok pedig a riválishoz küldenék egy-egy fényképre a sztárt.
Drake-nek pedig áldozatul esett már többek között Sergio Agüero és a Manchester City, Pierre-Emerick Aubameyang és az Arsenal, Paul Pogba és a Manchester United, de említhetnénk Jadon Sanchót is, aki a rapperrel fotózkodott, néhány napra rá aztán a Bayern München úgy földbe döngölte a Dortmundot, hogy nézni is fájt. De hogy ne csak a labdarúgás berkein belülről példálózzunk, a már visszavonult MMA-sztár Conor McGregor a Habib Nurmagomedov elleni veresége előtt néhány perccel még nagyban Drake-kel pózolt, a női teniszikon Serena Williams pedig a 2015-ös US Open-döntőben kikapott – nyilván véletlen egybeesés, de a fináléban ott ült Drake a lelátó első sorában.
Hogy vajon Drake szerencsét hoz-e majd a története során először nagydöntőző Raptorsnak, az nemsokára kiderül, de az biztos, hogy a Torontónak az ő jelenlétében is sikerült szintet lépnie, a legnagyobb feladat viszont még hátravan: a címvédő Golden State Warriors.
RAPTORS VAGY WARRIORS? – HAJNALBAN KEZDŐDIK A DÖNTŐ!
| 2009: | Los Angeles Lakers–Orlando Magic 4–1 |
| 2010: | LA Lakers–Boston Celtics 4–3 |
| 2011: | Dallas Mavericks–Miami Heat 4–2 |
| 2012: | Miami–Oklahoma City Thunder 4–1 |
| 2013: | Miami–San Antonio Spurs 4–3 |
| 2014: | San Antonio–Miami 4–1 |
| 2015: | Golden State Warriors–Cleveland Cavaliers 4–2 |
| 2016: | Cleveland–Golden State 4–3 |
| 2017: | Golden State–Cleveland 4–1 |
| 2018: | Golden State–Cleveland 4–0 |
| DÖNTŐ | ||
| Toronto Raptors–Golden State Warriors | AZ ÁLLÁS: 0–0 | |
| Május 31., péntek, 3.00 (Tv: Sport1): Toronto Raptors–Golden State Warriors | – | |
| Június 3., hétfő, 2.00 (Tv: Sport1): Toronto Raptors–Golden State Warriors | – | |
| Június 6., csütörtök, 3.00 (Tv: Sport1): Golden State Warriors–Toronto Raptors | – | |
| Június 8., szombat, 3.00 (Tv: Sport1) : Golden State Warriors–Toronto Raptors | – | |
| *Június 11., kedd, 3.00 (Tv: Sport1): Toronto Raptors–Golden State Warriors | – | |
| *Június 14., péntek, 3.00 (Tv: Sport1): Golden State Warriors–Toronto Raptors | – | |
| * Június 17., hétfő, 2.00 (Tv: Sport1): Toronto Raptors–Golden State Warriors | – | |
| *Ha szükséges | ||
| A mérkőzések győztesei és a párharcok továbbjutói félkövérrel jelölve. | ||







