MINDEN AZ 53. SUPER BOWLLAL KAPCSOLATBAN EGY HELYEN!
„A kritikusok úgy szidtak minket, mintha legalábbis besároztuk volna a pápát. Most meg ünneplik, amit mi már húsz éve megcsináltunk.”
Egy Mike Martz nevű amerikaifutball-edző mondta ezt nem kis malíciával. Merthogy miközben a Los Angeles Rams NFL-csapata – nyakra-főre hajigálva a labdát – látványos támadójátékkal készül a Super Bowlra, abból a kottából játszik, amelyet húsz évvel korábban ugyanez az együttes hozott be a ligába, feje tetejére is állítva az egész sportágat.
A KEZDETLEGES TAKTIKA: NYOMAKODÁS, TOLAKODÁS
MENETREND – 1–10. FORDULÓ |
MENETREND – 11–17. FORDULÓ |
A CSOPORTOK ÁLLÁSA |
A KONFERENCIÁK ÁLLÁSA |
A RÁJÁTSZÁS MENETRENDJE |
A kilencvenes évek amerikai futballja még nem a mostani látványos akrobatashow volt ágyúkarú irányítókkal és a levegőben métereket repülve labdát fogó elkapókkal.
Épp ellenkezőleg: a régi vágású fociedzők azt képviselték, amit azok a még régebbi vágású fociedzők, akiken ők felnőttek, és akik a múlt század harmincas éveiben még lenézték a frissen engedélyezett előre passzt. Sokkal nagyobb becsülete volt akkortájt a hősies nyomakodás közben előretaszigált labdának, mint a gyáván és kockázatosan előrehajított disznóbőrnek, és bár idővel enyhült az ellenállás, azért a hőskori „üsd-vágd, nem apád!” foci maradt az igazi.
Még a kilencvenes években is az volt az általános taktika, hogy a csapatok az első két kísérletükkel megpróbáltak futással-lökdösődéssel annyit előrehaladni, amennyit csak lehetett, aztán harmadikra egy előrepasszolt labdával igyekeztek átdobni a hiányzó yardokat. (Csak a biztonság kedvéért: az amerikai foci alapját ugye az képezi, hogy a támadó csapat megpróbál lehetőleg három akcióból tíz yardot megtenni, és ha ez sikerül, kezdheti elölről a dolgot.)
A bátrabbak ugyan olykor variáltak kicsit a taktikán (akik esetleg előbb elhajították a labdát, azok is legfeljebb kockázatmentes rövid átadásokkal próbálkoztak), de az efféle változások lassabban jutottak át a ligán, mint pofányi falevél egy bron-toszaurusz emésztőrendszerén: futás, futás, passz, majd újra ugyanez – így épült fel egy átlagos NFL-csapat támadójátéka.
ÁRUFELTÖLTŐBŐL LETT AZ NFL LEGJOBBJA
A St. Louis Rams 1999-ben azonban csak szeretett volna átlagos csapat lenni, merthogy a liga egyik legrosszabbjának számított.
Dick Vermeil vezetőedző tudta, ha nem talál ki valamit, az utolsó idénye következik.
Először is összerakott egy bivalyerős támadósort. Az alapesetben futójátékos, de a repülő labdák megfogásában is jeleskedő Marshall Faulkot azért tudta megszerezni, mert az összeveszett a fizetésén előző csapatával – aztán a következő három évben rendre a liga legjobb támadójának választották. A vajkezű elkapó Torry Holt az 1999-es játékosbörzén pottyant a Rams ölébe (19 évvel később pedig alig rosszabb poszttársával, Isaac Bruce-szal egyszerre került a Hírességek Csarnokának várólistájára), mellettük a rutinos Ricky Proehl és a szélvészgyors Az-Zahir Hakim várta a passzokat.
A névsornak azért van jelentősége, hogy lássuk: abban a korszakban, amikor az NFL-csapatok többsége legfeljebb két elkapót küldött csatába, kiszámíthatóvá téve a játékot (a többiekre a tolakodásban várt feladat), a Rams irányítója négy, de Faulkkal együtt akár öt kiváló célpontnak is passzolhatott, ha akart.
És ez az irányító sem volt akárki.
Eredetileg csak jobb híján állították csatasorba a 28 évesen még egyetlen profi meccset sem játszó Kurt Warnert, aki nem sokkal korábban még Hollandiában, előtte meg egy iowai teremfoci-csapatban dobálta a labdát; sőt árufeltöltőként is dolgozott egy szupermarketben, miután egyszer már rövid úton eltanácsolták az NFL-ből. Ám amikor megkapta a lehetőséget a Ramsnél, 1999-ben és 2001-ben is ő érte el a legtöbb touchdownpasszt a ligában.
„Hogy mi a titok a teljesítményem mögött? A hitem Jézus Krisztusban – fejtegette akkoriban. – De ezt valahogy senki sem hallja szívesen, úgyhogy újra és újra megkapom a kérdést, pedig már ott van rá a válasz.”
Krisztus urunk mellett azonban Warner még valakinek rengeteget köszönhetett: a legelején idézett Mike Martznak, aki úgy döntött, szembemegy az NFL több mint félévszázados tradícióival. Rengeteg munkát ölt ugyanis a két kötelező futás utáni harmadik kísérleteknél alkalmazott passzjátékok kitalálásába és betanításába, amelyek ráadásul általában sikeresek is voltak.
„Ezek a harmadik kísérletes akciók annyira jól mennek, hogy akár első meg második kísérletre is bedobhatnánk őket” – jegyezte meg egyszer akkori főnökének, de az akkori NFL-állapotokra jellemző, hogy ekkor még mindketten csak jót nevettek az egészen.
SZEMBEMENTEK MINDEN HAGYOMÁNNYAL
Martz azonban 1999-ben elszegődött a Ramshez, ahol a támadók trénereként szabad kezet kapott az állásának megtartása érdekében bármilyen vad ötletre vevő, az új módszerrel már korábban is flörtölő Vermeil főedzőtől.
Úgyhogy felütötte a taktikai könyvet a „hosszú passzok” résznél, és amit ott talált, azt bármilyen szituációban rázúdította a mit sem sejtő ellenfelekre. A hatás leírhatatlan volt. A Ramsnek ligautolsóként kellett volna kullognia, ehelyett egymás után gázolt át a tehetetlen ellenfeleken, amelyek nem tudták, hogyan kellene védekezni a jól megszokott sémát felborító riválissal szemben.
Warner úgy szórta a hosszú passzokat, mint a fruttit, Faulk bármikor kilőhetett mellőle, hogy futás helyett a pálya valamely sarkában felbukkanva kapja el a labdát, a négy remek elkapó pedig kiismerhetetlenül cikázott jobbra-balra a védők közt, és végül egyikük úgyis üresen maradt. Amikor a védelem passzra számított, Martz gyorsan elrendelt néhány futást, amikor elkezdtek a futójátékosra koncentrálni, akkor meg Warner átdobta a fejek felett a labdát – kissé leegyszerűsítve, de ez volt a forradalmi trükk.
Az elején még a Rams saját szurkolói is káromkodva üvöltöttek be a pályára, azt reklamálva, mi ez a marháskodás, hol a rendes foci, ligaszerte pedig még többen kritizálták Martzékat, de ahogy elkezdtek jönni az eredmények, úgy hallgattak el ezek a hangok.
A csapat sorra ostromolta a rekordokat, az úri közönség elalélt a látványos és pontgazdag játéktól, a sajtó egy lefordíthatatlan szójátékkal „A pályák legnagyobb show-műsorának” nevezte a Rams támadójátékát, Warnert pedig az alapszakasz és a Super Bowl legjobb játékosának is megválasztották – merthogy az idény végén a St. Louis megszerezte fennállásának első bajnoki címét is.
De amikor vasárnap, a Super Bowlon majd Jared Goff, a Los Angeles Rams irányítója a fél pályát átdobva hozza játékba a futó Todd Gurleyt, egy pillanatra gondoljunk Mike Martzra, Kurt Warnerre és a Rams 1999-es csapatára – nélkülük most nem így nézne ki a sportág.
WILD CARD MÉRKŐZÉSEK (2019. január 5. – január 6.) | ||
AFC | ||
Houston Texans (3.)–Indianapolis Colts (6.) | 7–21 | |
Baltimore Ravens (4.)–Los Angeles Chargers (5.) | 17–23 | |
NFC | ||
Chicago Bears (3.)–Philadelphia Eagles (6.) | 15–16 | |
Dallas Cowboys (4.)–Seattle Seahawks (5.) | 24–22 | |
KONFERENCIA-ELŐDÖNTŐK (2019. január 12. – január 13.) | ||
AFC | ||
Kansas City Chiefs (1.)–Indianapolis Colts (6.) | 31–13 | |
New England Patriots (2.)–Los Angeles Chargers (5.) | 41–28 | |
NFC | ||
New Orleans Saints (1.)–Philadelphia Eagles (6.) | 20–14 | |
Los Angeles Rams (2.)–Dallas Cowboys (4.) | 30–22 | |
KONFERENCIADÖNTŐK (2019. január 20. – január 21.) | ||
AFC | ||
Kansas City Chiefs (1.)–New England Patriots (2.) | 31–37 – h. u. | |
NFC | ||
New Orleans Saints (1.)–Los Angeles Rams (2.) | 23–26 – h. u. | |
SUPER BOWL 53 (2019. február 4.) | ||
New England Patriots (2.)–Los Angeles Rams (2.) | 0.30 | |
*Mercedes-Benz Stadium (Atlanta, Georgia) | ||
A rájátszás összes mérkőzését élőben közvetíti a Sport Tv. |