MINDEN AZ 53. SUPER BOWLLAL KAPCSOLATBAN EGY HELYEN!

NEW ENGLAND PATRIOTS (13–5)

VÉGE A DINASZTIÁNAK?! LASSAN A TESTTEL...

Április 18-át írtunk, amikor az örömittas philadelphiaiak (egészen konkrétan a Sports Are Philly Twitter-oldal) arról értekeztek, hogy Tom Brady és Rob Gronkowski visszavonulásáról (sőt utóbbi elcseréléséről is) pletykálnak, a kiváló futó Dion Lewis évi mintegy 5 millió dollárért Tennessee-be ment szabadügynökként, követte őt óriási pénzért (61.25 millió öt évre) Malcolm Butler is. Még náluk is nagyobbat szakított a Brady vakoldalát védő Nate Solder, ő négy évre 62 millióért írt alá a Giantshez, de ment még a fontos elkapások nagymestere, Danny Amendola is, őt évi 6 millióval dobta meg a Dolphins. És akkor ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a védelmet irányító Matt Patricia a Detroit vezetőedzője lett. No, ezekkel kapcsolatban emlékezett meg az említett oldal, amely többek között a USA Todayben és a Bleacher Reporton is foglalkozik a philadelphiai sportéletben, hogy az Eagles a Super Bowlon véget vetett a Patriots 2002 februárja óta tartó dinasztiájának.

Február 4., 0.30, Atlanta. A New England Patriots sorozatban a harmadik Super Bowlján szerepel, összességében a tizenegyediken, a Bill Belichick és Tom Brady fémjelezte érában pedig a kilencediken. Viszonyításképpen, az augusztusban már 42 évessé váló irányító egymaga több nagydöntőben szerepelhet ezzel a mostanival, már bármelyik franchise!

ÚJABB AKTÍV HOLT SZEZON, BEFOLTOZVA MINDEN LYUK

A Patriots háza táján egyáltalán nem újdonság a fél keret kicserélődése, elvégre a liga felépítésének rendszere is azt szolgálja, hogy az erős csapatot nehéz legyen együtt tartani, így a gyengébbek fel tudjanak zárkózni (erre a tézisre fittyet hányt az elmúlt szűk két évtizedben a csapat, de most e felett hunyjunk szemet ezúttal). Visszavonult a csapatból James Harrison, David Harris és Martellus Bennett is, a fentebb említettek mellett pedig még egy fontos távozóról kell említést tennünk: épp a Los Angeles Ramshez cserélte el Bill Belichick Brandin Cooksot, megkaparintva ezzel a Kosok első körét.

Az érkezők listája kevéssé volt lenyűgöző, egyedül Adrian Clayborn érkezett az irányítósiettetés feljavítására – és hogy ne minden az amúgy szenzációs idényt futó Trey Flowers nyakába szakadjon –, hosszabbított viszont jó néhány fontos kiegészítő-ember, csere keretében jött a Clevelandtől Danny Shelton a védőfal közepére és Jason McCourty (a régóta itt játszó Devin ikertestvére) a szélső hátvédek közé, valamint a főleg visszahordásoknál használható, de egy-egy futásra és elkapásra is bevehető Cordarrelle Patterson is.

Mivel Butler „pótlásáról” már egy éve gondoskodott a csapat Stephon Gilmore szerződtetésével, így igazából csak a második számú cornerposzt maradt nyitott (ide érkezett a másik McCourty), majd a draft első körében Sony Michel jött Lewis helyére, a Cooksért kapott 1/23-ra Solder helyettesét próbálták megszerezni Isaiah Wynn személyében, más kérdés, hogy ő hamar az egész idényre kidőlt. Ahogyan gyakorlatilag mindenki az újoncok közül (pedig a második körös cornerre, Duke Dawsonra is fontos feladatok vártak volna), a Patriots előre gondolkodását viszont ismét áldhatták a szurkolók, hiszen a játékosbörze során egy 3. és egy 4. körös választási jog felcserélésével megkaparintotta a csapat Trent Brownt, aki kifejezetten biztató teljesítménnyel védte Brady vakoldalát. A csapatnál nagyjából mindig van egy-két nagy találat a draftolatlan szabadügynökök között, ezúttal J. C. Jackson lépett közülük elő, aki a 13. fordulótól kezdve kezdőként szerepel Gilmore túloldalán, és teszi ezt meglepően jól.

A DÖCÖGŐS KEZDÉS – VÉGE A DINASZTIÁNAK?

Még az idény előtt jött az újabb rossz hír: a sérüléséből visszatérő Julian Edelman négymeccses eltiltást kapott a ligától, mivel nem megfelelő (gyógy)szereket használt. A Patriotsban Cooks és Amendola távozásával és Edelman eltiltásával gyakorlatilag nem maradt komolyan vehető célpont az első hetekben, és bár a Texans ellen ez még belefért – az együttes a szorosnak tűnő 27–20-as végeredmény ellenére simán nyert – , a következő két fordulóban egyértelművé vált, hogy ez nem mehet így tovább.

Az, hogy az előző idényben a konferenciadöntőben óriási csatában alulmaradó Jaguars elképesztően felszívta magát a floridai „visszavágóra”, és magabiztosan legyőzte a Hazafiakat (20–31), egy kalkulált dolog volt. Az, hogy a következő héten főműsoridőben Matt Patricia új együttese Detroitban ilyen csúnyán helyben hagyja a gárdát (10–26), már kevésbé... A Hazafiakat egyszer sem könnyű két számjegyű különbséggel legyőzni, de hogy egymás után kétszer is megtörténjen Belichick csapatával ez a szégyen, ahhoz egészen 2002-ig(!) kell visszamenni. Az 1–2-es mérleg, a mutatott játék és a tény, hogy a 3–0-s Dolphins érkezik New Englandbe, és hogy egy győzelemmel hatalmas előnybe került volna a floridai csapat mind-mind újra oda vezetett, hogy megkongatták a vészharangokat. Az együttes bajnoki címére ebben az időszakban már tízszeres összeget fizettek a fogadóirodák.

VISSZA A RÉGI KERÉKVÁGÁSBA

Ezt az áldatlan állapotot amúgy Belichick sem nézhette ölbe kézzel, cserélt is egyet gyorsan, méghozzá a közel sem makulátlan előéletű, ám ritka tehetséges elkapóért, Josh Gordonért. Róla tudni kell, hogy pályafutása során többször volt eltiltva, mint sem, igaz, nála ez nem asszonyverés vagy teljesítményfokozók használata, hanem marihuána-függőség miatt alakult ki. A Lions ellen még nem öltözhetett be, a Miami ellen viszont már szóhoz jutott, igaz még csak két elkapásig és 32 yardig jutott. No, nem mintha nagyon nagy szükség lett volna a remeklésére, a végre egészségesnek tűnő Michel 112 yardot és egy TD-t futott, a csapat pedig 38–7-re kiütötte riválisát.

Ezt követően pedig visszatért Edelman is, így már két minőségi elkapó állt Brady rendelkezésére az első két poszton, így pedig Rob Gronkowskinak is nagyobb tere nyílt, ahogyan a Michel vezette futójátéknak is, ez együttesen pedig a várt eredményt hozta: újra lehengerlően teljesített a Patriots.

A Miami és az Indianapolis elleni mérkőzéseken (38–24) a felpattanó labdákból történő interceptionök is belefértek Bradyéknek, majd a csapat idényének legpontgazdagabb meccsén jött a Chiefs elleni csörte, ahol bár elbukta nagy félidei előnyét (24–9) a csapat (...), a végén az övé volt az utolsó szó, és 43–40-ra győzött a Patriots. A 7. fordulóban még csak sejteni lehetett, hogy a Chicago Bears jó idényt futhat (végül nem hogy nem fulladt ki a gárda, de még szenzációsabban teljesített, mint az év elején, és simán megnyerte a csoportját), így azért kisebb meglepetést keltett, hogy a Hazafiaknak két speciális egység által szerzett touchdownnal (Patterson 95 yardos kezdőrúgás utáni visszahordása után Kyle Van Noy blokkolt punt után szerzett hatpontost) együtt is a végén is izgulniuk kellett, de Mitchell Trubisky utolsó másodperces játékánál a Bears egy yardra megrekedt a célterülettől (38–31).

BALJÓS ÁRNYAK, DE AZÉRT JÖNNEK A SIKEREK

Ezen a meccsen ráadásul elsőre súlyosnak tűnő sérülést szenvedett Michel, Gronkowski nem is léphetett pályára, előbbi a következő két meccset is kiülni volt kénytelen, utóbbi a négymérkőzéses szakaszból háromszor sem tudta vállalni a játékot.

A Buffalo elleni mérkőzésen a támadósor rendkívüli módon szenvedett a befejezéseknél, az első három negyedben csak Stephen Gostkowski négy mezőnygólja jött össze, majd James White egyyardos futása megtörte a jeget, a meccset pedig Devin McCourty 84 yardos interception utáni visszahordása zárta le végleg (25–6). Jöhetett a legendák csatája, Brady és Aaron Rodgers csupán másodszor nézett egymással farkasszemet, és a korábbi, Green Bay-i összecsapásukon a Packers irányítója örülhetett. Patterson itt futóvá lépett elő (11 próbálkozásból 61 yard és egy TD jött össze), de így is egy védelmi labdaszerzésre volt szükség a negyedik negyedben 17–17-nél, hogy a Pats a saját kezébe vegye a sorsát, és a 130 yardot és egy TD-t szerző Josh Gordon vezérletével 31–17-re nyerjen.

TÚL KORAI PIHENŐ, MAJD ÉLEDEZŐ VÉDELEM

A Bills, de még a Packers ellen is kifejezetten biztatóan festett a védelem, a csapat pedig az 1–2-es kezdés után 7–2-re javult, egy csapásra az AFC egyik favoritjává válva. A gárda a 11. fordulóban volt pihenőn, de mintha a játékosoknak már a 10. forduló is az lett volna, a szintén korábbi Patriots-alkalmazott Mike Vrabel által irányított Tennessee Titans rég látott nagy verésben részesítette a New Englandet (10–34).

A pihenő után viszont összeállni látszott újra a védelem, bár a Jets közelmúltbeli ténykedése sok örömre nem adott okot a szurkolóknak, New Yorkban mindig megnehezíti Tom Bradyék dolgát, ehhez képest most a sérülése után ismét kirobbanó erőben lévő Michel (133 yard, TD) vezérletével egy sima mérkőzésen 27–13-ra győzött a Pats, majd a fullback James Develin két futott hatpontosának nagyban köszönhetően lendületből 24–10-re megverte a rájátszásért küzdő Minnesota Vikingst is.

SZAKADÉKBA ZUHAN A PATS?! A MIAMI CSODA

A Miami elleni mérkőzésre úgy utazott a gárda, hogy ha nyer, akkor már biztosan megnyeri a csoportját (9–3-as mérlege volt, riválisának 6–6), és bár az első félidei remeklés után a támadósor teljesen megállt (igaz, itt a védelem javult fel), 7 másodperccel a vége előtt úgy tűnt, meg is lesz ez a siker, hiszen 33–28-ra vezetett a csapat, és csak egy TD-vel nyerhetett a Dolphins. Tudni kell, hogy a Patriots nem győzni jár Miamiba, kifejezetten rossz a mérlege a floridai rivális otthonában (a hőmérséklet-különbség ezen a novemberi napon nagyjából 25 fok volt a két város között), de egészen a végéig úgy tűnt, ez ezúttal mit sem számít. Aztán minden idők egyik legszürreálisabb jelenetsora zajlott le, több hátrapassz után Kenyan Drake-et a hail maryt váró Patriots részéről a célterület elé berakott Gronkowski sem tudta megállítani, a 69 yardos touchdown pedig a miami csoda néven vonult be a történelemkönyvekbe (33–34)!

A MIAMI CSODA

Nagy baj még így sem volt, hiszen a Steelers elleni rangadón újra esélyt kapott a gárda, és a pittsburghiek ellen kifejezetten jó volt Brady mutatója, hiszen az eddigi 13 meccsből 11-szer győzött vezetésével a Patriots. Ezúttal azonban a meccs eleji nagy Hogan-játékot leszámítva szinte semmi sem működött, így jött az elkerülhetetlen vereség (10–17), a Patriots számára pedig nem csak a pihenőhét, de még a rájátszás is veszélybe került.

OTTHON A PATS AZ ÚR, MÉG A PIHENŐHÉT IS ÖSSZEJÖTT

Idegenben így pocsék, 3–5-ös mérleggel zárt a csapat, de bízhatott abban, hogy otthon a maradék két, nem túl nehéz meccsét megnyeri a Bills, valamint a Jets ellen. Ekkor jött a hír, hogy Josh Gordon a mentális egészségét szem előtt tartva félrerakja egy időre a futballt (meg a következő, hogy újabb eltiltás vár az elkapóra...), így újra nehéz helyzetbe kerültek Bradyék, az irányítónak nem is ment jól a játék, 126 yardig és egy TD-ig jutott, cserébe kétszer is eladta a labdát. A védelem viszont előlépett, a futójáték a 116 yardig jutó Michel vezérletével ragyogóan teljesített, a csapat pedig simán, 24–12-re legyőzte a végén szépítő vendégeket. A 10–5-ös mérleg már bebiztosította a csoportgyőzelmet, zsinórban a 10. alkalommal, ilyenre pedig még nem volt példa az NFL-ben!

Az eredmények alakulása révén pedig ott állt a Pats, ha az utolsó meccsét megnyeri a Jets ellen, akkor biztosan pihenőhéttel kezdi a rájátszást. Itt pedig nem volt kérdés, bár az első touchdownra jött még egy mezőnygól a New York-i csapattól, ezt követően már csak a bostoniak szereztek pontot, Brady vezérletével ismét remekelt a passzjáték, 250 yardot és 4 TD-t szerzett, a gárda pedig 38–3-ra győzött.

Az együttes így mind a nyolc hazai meccsét megnyerte az alapszakaszban, és várhatta a wild card kör magasabban rangsorolt továbbjutóját. Muszáj megemlékeznünk még James White teljesítményéről, a Falcons elleni Super Bowlban a 3–28-as hátrányból való fordításban főszerepet vállaló futó szépen csendben a liga egyik legjobb elkapó running backje lett, 425 futott yardjára 751 elkapott jutott, valamint összesen 12 touchdown (5+7).

A sokáig gyengélkedő védelem végül a 7. legkevesebb pontot engedte meccsenként (20.3), a 3. legtöbb interceptiont (18) szerezte, és a 7. leggyengébb irányítómutatót (85.4) engedélyezte az ellenfeleknek. Kiemelendő még, hogy, bár öt vereségre a 2009-es idény óta nem volt példa, a csapat egyik legyőzője sem jutott be a rájátszásba, a playoffba jutó Texans, Colts, Chiefs, Bears négyes ellen viszont 4–0-val zárt. Tom Brady túljutott az 500. TD-passzán, a rájátszásmeccseket is beleszámítva pedig a legtöbb passzolt yard és TD csúcsa is az övé lett.

REKORDOK, REKORDOK HÁTÁN

A konferencia-elődöntőben a 12–4-es mérleggel záró Chargers érkezett Foxborough-ba, a Los Angeles-i csapat az idény során támadó- és védőoldalon is komplettebbnek tűnt, de Philip Rivers eddig mind a hét alkalommal hiába próbálkozott a Brady vezette Pats ellen, ráadásul a hőmérsékletbeli hatalmas differencia a Hazafiak malmára hajthatta a vizet. A Patriots kismillió éve nem szerzett touchdownt első nekifutásra a rájátszásban, ehhez képest most egy hétperces, lehengerlő támadósorozat révén ez rögvest összejött, és bár Keenan Allen 43 yardos elkapásával egyenlített a Chargers (7–7), gyakorlatilag ennyi örömük volt a Los Angeles-ieknek az első félidőben: Sony Michel összesen három TD-t futott az első 30 percben, mellette volt egy 15 yardos Phillip Dorsett-elkapás és egy hatyardos Rex Burkhead-futás is, a New England pedig a nagyszünetre eldöntötte a továbbjutás kérdését (35–7). A végén még kozmetikázott a Chargers (41–28), de a Patriots így is fölényes sikerrel jutott be sorozatban a 8. konferenciadöntőjébe – a korábbi csúcsot az Oakland Raiders tartotta öttel, igaz, a Fosztogatóknak egy 11 éves időszakban azért összejött 9.

Az AFC fináléjában pedig jöhetett a Chiefs elleni visszavágó, ezúttal már Kansas Cityben. A megelőző négy felvonásból a Főnökök háromszor is legalább 40 pontig jutottak a Hazafiak ellen, Patrick Mahomes 5097 yarddal és 50 TD-passzal zárt, az egész évben megállíthatatlan volt, így újabb pontzáporra volt kilátás. Ehhez képest sokkoló volt, amit az első félidőben láttunk, a Hazafiak védelme gyakorlatilag lenullázta a házigazdát, nemcsak a pontok számában, hanem a yardokéban és a labdabirtoklás idejében is, ehhez képest a 14–0-s Pats-előny kifejezetten hízelgő volt a házigazda számára.

Na a második félidőre megérkezett a Mahomes-show, a negyedik negyedben őrült végjáték vette kezdetét, és előbb Damien Williams két elkapott TD-jével fordított a Chiefs (21–17), majd Michel futásával újra a Pats vezetett (21–24), hogy két perccel később megint a házigazdánál legyen az előny Williams harmadik touchdownjával (28–24), volt még hátra két perc, ez pedig még két csavarra elegendő volt, előbb Burkhead fordított (28–31), majd Harrison Butker 39 yardos mezőnygóljával hosszabbításra mentette a meccset (31–31).

A pénzfeldobást a Patriots nyerte, és bár a Chiefs háromszor is harmadik és hosszú (9-10 yard) kísérletre késztette ellenfelét, Brady mindháromszor pontosan passzolt, végül pedig Burkhead futásával nyert a vendégcsapat (37–31).

Ezzel a Hazafiak sorozatban harmadszor jutottak be a Super Bowlba, erre korábban csak a két csoportrivális, a Miami Dolphins (1971–1973) és a Buffalo Bills (1990–1993 között négyszer) volt képes. A New England a 11., Brady irányításával a 9. nagydöntőjére készül – ahogy fentebb említettük, a többi csapatnál a rekord a nyolc szereplés...

LOS ANGELES RAMS (15–3)

HAT ÓRA ALATT ELDŐLT

Ahhoz, hogy a Rams utazásának elejével tisztában legyünk, muszáj visszaugranunk 2017. január 12-ére, Les Snead, a gárda ügyvezető igazgatója ekkor hozott meg ugyanis egy kifejezetten meglepőnek tűnő döntést, s kinevezte a csapat élére a mindössze 30 esztendős Sean McVayt.

McVaynek persze csábító ajánlólevele volt, elvégre a Redskins támadóegységét három év alatt szépen fokozatosan a legjobb egységek közé emelte, de még ezzel együtt sem számított esélyesnek arra, hogy ilyen hamar főedzővé avanzsáljon.

Később maga Snead is bevallotta, hogy az állásinterjú előtt még csak meg sem fordult a fejében, hogy McVayt kinevezze, ám a mintegy hat órás beszélgetésen az ifjú titán olyannyira meggyőzte őt, hogy azt követően már senki és semmi nem tudta lebeszélni arról, hogy McVay mellett döntsön.

A támadózseni az érkezését követően gyorsan munkához látott, s csiszolgatni kezdte a 2016-ban 1/1-ként kiválasztott Jared Goffot, akit siralmas első idénye után sokan már bukottnak bélyegeztek.

AZ ANGYALOK VÁROSÁBAN KELL A CSILLOGÁS

Miután a Rams St. Louisból visszaköltözött Los Angelesbe, az új „piac” érezhetően változtatott a vezetőségen, amely agresszívebb felfogásba kapcsolt, a pénzzel nem törődve igen bőkezűen osztogatva a szerződéseket, a szabadügynökpiacon alaposan megerősítette a támadófalat és az elkapósort, majd a jelenlegi, 2018-as idény előtt Sneadék erre rátettek még egy lapáttal, s aláíratták egy évre a nagyágyú Ndamukong Suh-t, majd cserében megszerezték a Suh-hoz hasonlóan igencsak problémás Aqib Talibot a Denver Broncostól.

Ám mindez nem volt elég, néhány napon belül már a Kansas City Chiefs ásza, az edzőkkel vitatkozó, balhés és nehezen kezelhető cornerback Marcus Peters is a Kosok tagja volt – valamint a hozzá hasonlóan kiváló képességű, de problémás poszttársa, a Denvert elhagyó Aqib Talib is –, de ezt is sikerült még tetézni, miután néhány héttel később a Los Angeles odaadta az első körös választási jogát Brandin Cooks elkapóért annak a New England Patriotsnak, amely egy évvel előtte szerezte meg a támadót a New Orleanstól.

A gárda vezetősége vállalt tehát egy nagyot, mert hát Los Angelesnek mégiscsak „Dream Team” dukál ugyebár, Sneadék pedig szépen bevásároltak a nagynevű sztárokból.

Na persze McVay ebben a tekintetben sem mondott csődöt, ő nem csak támadózseniként állt a csapat élére, a problémás játékosait megfelelően tudta motiválni, ennek eredménye az, hogy a Los Angeles Rams „elbírta” az esélyesség terhét, s ott van jelenleg, ahol.

s

FÉLELMETES KEZDÉS

A Rams az első öt alapszakasz-mérkőzésén olyan elsöprően teljesített, hogy még csak be sem ment 33 pont alá (33, 34, 35, 38, 33) – talán nem is véletlen, hogy az együttes 8–0-val kezdte a szezont, (hasonlóra legutóbb 1969-ben volt példa az egyesületnél) a támadócsapat hasított, Jared Goff remekelt, a 4. fordulóban, a Vikings ellen például olyat tett, amit még soha senki: 33 passzkísérlet mellett zárt tökéletes, 158.3-as irányító-mutatóval, kiosztott öt touchdownátadást, mellette pedig passzolt 465 yardot! Ha az ellenfél 30 egységnél is többet rakott fel a táblára? Nem volt gond, mert a Rams még többet hozott össze!

A csapat első veresége a kilencedik fordulóban jött, amikor a liga akkor két leghatékonyabb támadóegysége csapott össze. A Saints és a Rams hozta is a pontháborút, ketten együtt 80 pontot szereztek, ám a New Orleans jött ki jobban az adok-kapok csatából. Noha a Kosok korábban elbírták Peters siralmas produkcióját, a Szentek elleni zakó rámutatott, hogy a kicsit „túltolt” védő nem klappol a rendszerbe, és a másik szélen sokáig sérült Aqib Talib hiányával együtt ez már túl sok, ha a másik oldalon egy agresszív, sokat passzoló irányító áll. A Saints végül 45–35-re győzött, s elvette a Rams veretlenségét.

McVay és csapata persze nem esett össze, az edző zsenialitását az is jól mutatja, hogy az LA támadósorát még az sem vetette vissza, hogy a 10. játékhéten súlyos térdsérülés miatt elveszítette egyik legjobbját, Cooper Kuppot.

Novemberben sikerült összehozni a Kansas City Chiefs ellen egy győzelmet úgy, hogy a Patrick Mahomes vezette Főnökök 51 (!) pontot szereztek, de még ez is kevés volt az 54 egységig jutó Goff-alakulat ellen – az NFL történetében a találkozóig sosem volt még együttes, amely 51 pontot szerezve is vereséget szenvedett volna.

A 14. és a 15. fordulóban aztán olyan történt, ami McVayjel korábban még soha – vezetőedzőként egymás után két mérkőzésen is vereséget szenvedett! Előbb a Bears tartotta nem kis bravúrral hat ponton a Ramst (15–6), majd a Carson Wentz sérülése miatt már Nick Foles által vezetett Eagles járt túl az LA eszén (30–23), ám mindez azért nem sokkolta le a csapatot, tekintve, hogy a Rams a Lions elleni sikerével már korábban, a ligában elsőként bebiztosította a csoportgyőzelmét, ezzel a rájátszásban való részvételét is.

Az alapszakaszt lezáró Cardinals (31–9) és 49ers (48–33) elleni dupla már nem jelentett kihívást a Ramsnek, amely végül 13–3-mal zárt az NFC Nyugati csoportban, s a New Orleans Saints mögött második kiemeltként várhatta a főcsoport-elődöntőt, melyen a Wild Card-körben Seattle ellen diadalmaskodó Dallas Cowboys volt az ellenfél.

Sean McVay csapata elképesztő számokkal zárta az alapszakaszt: mérkőzésenkénti 32.9 szerzett pontjával az NFL-ben a második leghatékonyabb volt, de a meccsenkénti 421.1 megtett yard a támadóktól szintén a második legmagasabb szám, arról nem is beszélve, hogy a passzolt (4507) és a futott yardokban (2231) is ott van a Rams a legjobb öt egység között.

HÁTUKON VITTÉK A KOSOKAT

Goff nagyszerű teljesítménye (4688 yard, 32 TD, 12 INT, 101.1-es irányítómutató) mellett azért a gárdánál több kiemelkedő klasszisról is szót kell ejtenünk – a sztárfutó Todd Gurley például nem kényelmesedett el annak ellenére sem, hogy tavaly áprilisban megkapta minden idők legnagyobb, futónak adott szerződését (4 év, 60 millió dollárt, melyből 45 millió garantált). A 24 esztendős running back a legnagyobb támadófegyvere volt a McVay-egységnek, 14 találkozón 1251 futott yardot és 17 touchdownt szorgoskodott össze, de a levegőben is életveszélyes volt, 59 elkapása volt, mindez 580 yardért és 4 TD-ért! A védelemből kitűnt az az Aaron Donald, aki a nyáron a nagy örömére, hosszas kötélhúzás után hatéves, 135 millió dolláros megállapodást kötött a Ramsszel, ezáltal ő lett a liga történetének legjobban fizetett védőjátékosa – igaz, ezt másnap Khalil Mack 6 év/141 milliós szerződése lekörözte.

De ahogy Gurley, úgy Donald is bebizonyította, hogy óriási húzás volt a megegyezés: Donald minden idők legfélelmetesebb védőprodukcióját mutatta fel az idényben, 20.5 (!) sacket hozott össze, mindezt úgy, hogy a játékok nagy részében duplázták az ellenfelek! Talán nem is véletlen, hogy a szezon során mind Gurley, mind pedig Donald neve ott van a kalapban, amikor a szakértők a különböző év végi díjazásokon elmélkednek.

BEUGRÓ HŐS

A Cowboys ellen nem Jared Goff volt az ász, de még csak nem is Gurley, hanem C. J. Anderson, akit tavaly decemberben azért szerződtetett a Los Angeles, mert az addig remeklő Gurley térdsérülést szenvedett, ami miatt az utolsó hetekben nem léphetett pályára. A 27 esztendős, korábban Broncosszal már bajnok Anderson Gurley távollétében két meccsen 299 yardot futkározott össze, s a Dallas ellen is ő volt a főszereplő: 23 futásból 123 yardot és két hatpontost ért el, McVay pedig ott verte meg a texasiakat (30–22), ahol a legkevésbé számítottak rá, a földön.

Anderson egy pillanat alatt hős lett, s mivel a másik ágon a Saints drámai csatában nyert a címvédő Eagles ellen, így a konferenciadöntőben összejött az „álompárosítás”, az első a második kiemelt ellen.

SZARVASHIBA, SUPER BOWL, BALHÉ

A New Orleans elleni főcsoportdöntő nem a nagy tűzijátékról marad híres – noha az elején úgy tűnt, sima lesz az összecsapás, miután a Saints az első negyedben 13–0-ra elhúzott, McVay összekapta fiait, a Rams pedig visszajött a meccsbe, amely egészen az utolsó pillanatokig izgalmas volt.

A Szentek kevesebb mint két perccel a rendes játékidő vége előtt 3 & 10-re jöhettek az LA 13 yardosán, Drew Brees feldobta oldalra, a védő Nickell Robey-Coleman viszont egyértelműen szabálytalanul, sisakkal ütötte ki az elkapót, ráadásul még előbb is ért oda ellenfeléhez, mint a labda, ám nagy megdöbbenésre a játékvezetők nem dobtak sárga zászlót – ha ez másként történik, akkor a Szentek 20–20-as állásnál lepörgették volna az órát, majd 21 yardról rúghattak volna egy mezőnygólt, ami ha megvan, akkor most nagy valószínűséggel a Saints találkozna a New Englanddel a Super Bowlban.

A be nem fújt eset után a Saints és a Rams is értékesített egy mezőnygólt, így hosszabbítás következhetett, melynek elején Brees hibázott, eladta a labdát, a Los Angeles rúgója, Greg Zuerlein pedig bravúros, 57 yardos mezőnygóllal lezárta a konferenciadöntőt: a Rams 26–23-ra győzött, s 2001 után újra bejutott a nagydöntőbe, melyen akárcsak 17 esztendeje, ezúttal is a Patriotscal mérkőzhet meg.

A meccs után persze hatalmas felháborodást váltott ki a bírók bakija, amit azóta már maga az NFL vezetősége is elismert, még ha kimondatlanul, amikor Robey-Colemant pénzbüntetésre ítélte a szabálytalansága után – amit a zebrák még csak zászlóval sem jutalmaztak.

A szarvashiba után némileg keserédes lett a Los Angeles-iek győzelme, ám afelől nem lehet kétség, hogy a Rams megérdemelten van a Super Bowlban, és Sean McVayék azért is küzdenek majd, hogy ezt megmutassák a világnak.