MLB: történelmi estét kerekített a Cubs a Mets ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.08. 16:08
null
Történelmi estét kerekített a New York Mets elleni bajnokijából a Chicago Cubs (Fotó: Twitter)
Rég és simán nyerhetett volna, végül történelmi estét kerekített a New York Mets elleni bajnokijából a Chicago Cubs.

 

Ez olyan sztori lesz, amihez nem árt kicsit átvenni a baseball alapszabályait, vagy legalábbis egy fontos szakaszt: azt a fejezetet, ami a „strike out” elnevezésről tudni kell.

E szakkifejezés azt takarja, amikor egy ütőjátékos az alapbázison áll, várja a dobásokat, és ha háromszor nem vagy csak szabálytalanul találja-maszatolja el a labdát, akkor ez az ütőjátékos az adott játékrészre kiesik: ez a „strike out”, nagyjából olyasmi jelentéstartalommal és hangulattal, mint teniszben a „kiszervált” szakkifejezés. Ha egy csapat egyazon játékrészben kiejt (kiszervál) az ellenféltől három ütőjátékost, akkor fordulnak a csapatok, és szerepet cserélnek a játékrész második felére, vagy fordulnak a következőre.

Na most a világ legjobb baseballbajnokságában, az észak-amerikai MLB-ben a hétvégén rendeztek egy New York Mets–Chicago Cubs meccset, amelyen a vendégcsapat 24 strike outot volt kénytelen elszenvedni – és mégis nyert!

Amióta 115 éve, 1893-ban a jelenlegi paraméterekben megállapodtak az általános baseballpálya kapcsán – magyarul a dobódomb és az alapbázis a mai távolságára áll egymástól –, azóta a hétvégi Cubs-bravúr a második a rangsorban, ráadásul a Chicago abban is az élmezőny tagja, hogy egy idényen belül egynél több 20+ strike outos győzelmet elérjen, hiszen idén sikerült ez már március 30-án, a Miami elleni mérkőzésen is.

Ahhoz, hogy ennyi „kiejtés/kiszerválás” összejöjjön, az ellenfél dobójának nyilván remekelnie kell. Most így történt, a Mets kezdőjátékosa, Jacob deGrom hét játékrész alatt 13 strike outot hozott össze – a többit meg nyilván a cseréi.

„Egészen hihetetlen volt. Nagyon rég találkoztam ilyen dobóteljesítménnyel. Minden labdája elfelé mozgott az ütőmtől... A gyors dobása a végén még felgyorsult, a csúsztatottja éles volt, és a legszemetebb módon volt képes variálni a dobásait, amivel valaha is dolgom volt” – hüledezett Albert Almora Jr., aki az este során maga is kiesett háromszor, de aztán az 1–1-es döntetlenről ő lökte tovább a meccset, és „kiszakította a gólzsákot”.

A 4 óra 53 percen át tartó mérkőzés 14. játékrészében, magyarul az ötödik hosszabbításban ugyanis a Cubs hat pontot ért el, ami szintén bravúr: a negyedik legnagyobb érték az elmúlt három évtizedből.

„Így, hogy nyertünk, azért sokkal boldogabb vagyok – nyilatkozta elgyötört boldogsággal Joe Maddon, a Chicago vezetőedzője. – Ha ennyi lehetőségből sem győztünk volna, azt nehéz lenne megmagyarázni...”

Igaz, mert a Cubs többször és réges-rég elintézhette volna a győzelmét: háromszor is akkor ejtették ki a harmadik ütőjét, amikor tele voltak a bázisok, magyarul ebből a három alkalomból egyszer kellett volna normálisan eltalálni a labdát, és zsebben a siker...

Mindeközben persze a Mets sem unatkozott éppenséggel, tudniillik a New York is elszenvedett 15 strike outot, a rangadó összesen 38 strike outja pedig természetesen idénycsúcs. Tavaly volt egy olyan mérkőzés is, amelyen mindkét csapat húsz fölötti strike outot szenvedett el. az egyik résztvevő ugyancsak New York-i volt, csak éppen a Yankees – a másik pedig természetesen a Chicago Cubs.

Legfrissebb hírek

Retteghetnek az NFL-es riválisok, az Eagles pár évig biztosan nem esik szét

Amerikai sportok
2025.02.25. 16:22

Videó: ez nem lehetett kellemes – 170 km/órával kapta fejbe a labda a dobót

Amerikai sportok
2025.02.21. 17:36

NBA: hiába az idei újítás, 2026-ban jöhet az amerikaiak a világ elleni All Star-mérkőzés?

Amerikai sportok
2025.02.19. 11:37

Kirángatja-e a gödörből a Jetset a Detroit sikerkovácsa? Hol köt ki Myles Garrett?

Amerikai sportok
2025.02.18. 16:25

Itt van Amerika: visszavonult az emblematikus kommentátor

Amerikai sportok
2025.02.15. 09:35

Hopkins keserű búcsúja; DeJean reméli, LeBron legközelebb felismeri

Amerikai sportok
2025.02.11. 14:23

Az Eagles a jobb csapat, de Mahomes a Chiefsé – a Super Bowl főszereplői

Amerikai sportok
2025.02.04. 14:14

A futball nemcsak játék, hanem életforma – Vince Lombardi-portré

Amerikai sportok
2025.02.03. 19:34
Ezek is érdekelhetik