Florida gyászol, elment a kukásemberből lett csapattulajdonos

Mindegy, hogy az ókori Róma vagy a jelen Amerikája, nagy igazság, hogy a pénznek nincsen szaga. A szó legszorosabb értelmében büdös munkából is felépíthető dollármilliárdos birodalom és történelmi hagyaték. Wayne Huizenga így csinálta: a szemétdombról jutott odáig, hogy a csütörtökön bekövetkezett halála után az NFL, az MLB és az NHL is közleményben méltatta.

A különös vezetéknév – amit ő maga „hájzengának” ejtett – sem az őslakos közösségre, sem az angolszász, portugál vagy spanyol hódítókra nem emlékeztet, szóval, akkor honnan is érkezett az Újhazába az ember, aki előtt a napokban leborult egész Amerika? Nos, Wayne Huizenga nagyapja Hollandiából vándorolt ki a kilencszázas évek elején, hogy a Chicago környéki holland közösséghez csatlakozzon és egy szem lovas kocsijával elkezdje begyűjteni a szemetét. És a szemétszállítás is lehet családi üzlet, mert a Huizengák következő generációja is ezzel foglalkozott, majd a következő is, amely természetesen már Wayne-t jelenti.

Az 1937. december 29-én a Chicago-külsőnek beillő Evergreen Parkban született, már viszonylag amerikai életet élő – a gimnáziumban tojáslabdás focival és a baseballal is barátkozó – Wayne az iskola és a nagy betűs élet közötti tévelygésekor belépett a hadseregbe tartalékosként, de aztán inkább kért a saját édesapjától 5000 dollárnyi kölcsönt, hogy a saját lábára álljon.

Éppen az édesapját idézte: „Nem kereshetsz rendesen, ha valaki másnak dolgozol.”

Úgyhogy egy másik, visszavonuló szemétszálló teherautóját és klientúráját megvásárolva látott munkának 1962-ben – Floridában, ahová közben áttelepült a család, mert a délkeleten felfutó ingatlanpiacot meglovagolandó a papa odament építőmunkásnak.

„Semmit sem tudtam az üzletről – emlékezett Wayne Huizenga –, de keményen melóztam és jó szolgáltatást nyújtottam. Ha pedig mégis késve gyűjtöttem be a szemetet, az ügyfél úgyis felhívott, hogy a kukásról reklamáljon. Én voltam a kukás.”

Valóban: hajnali kettőtől délig a kukásautó volánját tekergette, majd átöltözött öltönybe, hogy estig újabb kuncsaftokat hajtson fel.

Ezzel kezdődött.

DÚSGAZDAG ISMERETLEN

Majd azzal folytatódott, hogy a cég hat év alatt Floridában terjeszkedett, mire Wayne Huizenga a Chicago környékén megmaradt családi érdekeltségeket bekötve megalapította a Waste Management nevű cégét, amely 1971-ben kilépett a tőzsdére, és 1984-ben a kezdeti 5 ezres befektetés már 21 milliót ért. Ekkor hagyta hátra a napi ügyek intézését, azaz gyakorlatilag visszavonult – öt hétre. Nem bírta a tétlenséget, elkezdett ingatlanokat, szállodákat és más üzletbeli részesedéseket vásárolni, mígnem egy barátja szólt, hogy vessen egy pillantást a Blockbuster nevű, akkor 20 üzlettel még Texasban is jelentéktelen videokölcsönzőre. Ránézett, 1987-ben bevásárolta magát 18 millióért, majd 4000 boltos cégből álló behemótot faragott, és 8.4 milliárdos értékűként adta tovább 1994-ben…

„Az egész azon múlt, hogy reagáljunk, mielőtt a vetélytársak rájönnek, mire készülünk – nyilatkozta. – Szeretek jó dolgokat felépíteni, sikeres termékeket gyártani és pénzt keresni.”

Következésképp alapított egy szálloda-, majd használtautó-kölcsönző és -kereskedő-hálózatot, utóbbiból szinten az Államok legnagyobbja vált, amiért érkeztek is az üzleti díjak. Hatalmasra nőtt vagyona és hatalma dacára azonban Huizenga a nagyközönség számára szinte ismeretlen maradt – egészen addig, amíg el nem kezdett major liga sportcsapatokat vásárolni.

És hát elkezdett…

IMÁDTÁK, UTÁLTÁK

1990-ben 15 százalékos részesedést vásárolt az NFL-es Miami Dolphinsban, s megvette a stadion 50 százalékát is, 1994-ben pedig további 168 millióért már kizárólagos tulajdonossá vált – miután sikerült meggyőznie a liga vezetőségét, hogy adja fel azon megkötését, hogy az NFL-tulajok csakis az NFL-ben lehetnek tulajok. Huizenga ugyanis addigra az MLB-be és az NHL-be is belemarkolt, így ő volt a történelemben az első, aki három major liga klubot birtokolt.

1991-ben 95 millióért vette meg Miami Marlins baseball-, 1992-ben 50 millióért a Florida Panthers jégkorongcsapatát, és mindkettővel gyors sikereket aratott. A Panthers 1996-ban már a Stanley-kupa-döntőben játszott, a Marlins pedig 1997-ben bajnok lett, ám ez sokba került.

„Harmincnégymilliós veszteséggel zártunk abban az esztendőben, amikor bajnokok lettünk, mire azt mondtam: »Tudjátok mit? Én ezt nem csinálom!« – közölte, és kiárusította az előző télen összevásárolt szuperkeretet. Ezzel megutáltatta magát, senki sem bocsátotta meg neki, hogy a bajnokcsapat szétesett: korábban talpra ugrott a közönség, ha meglátták a stadionban, immár kifütyülték. Meg is bánta a döntését: – Ha visszamehetnék az időben, azt mondanám: »Oké, csináljuk még egy évig…«“

Ám nem mehetett vissza az időben, úgyhogy az 54–108-as mérleget hozó 1998-as szezon után a Marlins 150 millióért John Neryhez került, aki persze később maga is továbbpasszolta, hogy legyen miből felvásárolnia a Boston Red Soxt… Így ment és megy ez Amerikában a Huizenga-féle és kaliberű üzletemberek között. Ő maga nyilatkozott is róla, hogy a sportegyesületeket is üzleti vállalkozásnak tekinti – ezután aligha meglepő, hogy még 2012-ben is az egyik legutáltabb csapattulajdonosnak szavazták meg a Time olvasói, habár ő meglepődött, és ugyanúgy nem értette, mint az egyszeri drukker érzelmi bevonódását: „Nem azt mondom, hogy helytelen, csak azt, hogy én nem értem.“

Ami persze nem egészen igaz…

MINDIG SÍRÁS A VÉGE

Az idézet kőszívet sejtet, amihez gyorsan hozzácsatolhatnánk, hogy nyilván ő sem úszta meg a botrányokat. Annak idején például szemétszállító vállalata dollármilliókat fizetett természetkárosításért és kartellezésért, továbbá 1996-ban beperelte egy korai ügyfele, méghozzá azzal a váddal, hogy megszorongatta a férfiassága két „amerikaifocis testrészét”. Ezt nyilván tagadta („Sosem tettem ilyet, de az ürge egy álruhás rendőr volt, és az ő szava állt szemben az enyémmel, egy taknyoséval.”), mégis veszített a bíróságon. Ugyanakkor igenis volt szíve, pályája kései szakaszában arról elmélkedett, hogy vajon miként lehet összeegyeztetni a munkát a magánélettel, mert ő is azon kapta magát, hogy felnőttek a gyermekei, az unokái, és nem töltött velük elég időt. Az is megviselte, ha csapatai sikertelenek voltak, és ezt nem a könyvelési mérlegre kell érteni.

Az NFL-es Dolphins volt a kedvence, már az együttes 1966-os újoncidényében bérletet vásárolt, és amikor végül eladta a klubot, egyetlen szívfájdalma volt, hogy sosem tudott Super Bowl-győzelmet szerezni a városnak, a közösségnek, amit egyébként dollármilliókkal segített adományok formájában.

„Ha valami csalódás, az a bajnoki cím elmaradása. Ebben kudarcot vallottunk – mondta, s részletezni kezdte, miként élte meg, amikor az utolsó szezonjában hatalmas feltámadással az alapszakasz záró mérkőzésén divíziógyőztes lett a Dolphins. – Varázslatos érzés volt. Könnyeztem. Folyton el kellett fordulnom, hogy ne mindenki előtt kelljen törölgetnem a szemem.”

Múlt hét csütörtök óta Florida sportja könnyezik.