NASCAR: visszavonult az utolsó fenegyerek, a közönségkedvenc

„A tehetséget kapod, a jellemet viszont választod” – ezekkel a szavakkal búcsúztatták el a hétvégén az utóbbi tizenöt év legnépszerűbb autóversenyzőjét és a NASCAR-sorozat legnagyobb egyéniségét, Dale Earnhardt Jr.-t, aki 43 évesen vonult vissza az idényzáró futam után.

Ennél pontosabban semmi sem írja le, miért lehetett egész Amerika kedvence egy olyan fickó, aki hatalmas elvárásokat cipelve a hátán érkezett az Egyesült Államok kedvenc autóversenyébe, és csaknem húsz évvel később bajnoki cím nélkül vonul vissza, a tehetségéhez és a nevéhez képest tulajdonképpen szerény eredményekkel.

NEM KERÜLHETTE EL A SORSÁT

Dale Earnhardt Jr. még 1999-ben kezdett versenyezni, méghozzá hatalmas teherrel, hiszen az édesapja maga az idősebb Dale Earnhardt, a NASCAR hétszeres bajnoka és minden idők egyik legnagyobb autóversenyzője volt, aki eleinte nem is akarta, hogy a fia a nyomdokaiba lépjen. De a kisebb sorozatokban az ifjabb Dale mindent megtanult a kocsikról, karosszériáról és motorokról, sőt vonatkozó diplomát is szerzett, eközben ráadásul szélvészgyors volt, úgyhogy nem kerülhette el a sorsát. Huszonöt évesen, élete mindössze 12. NASCAR-futamán elsőként ért célba (épp édesapja csúcsát döntötte meg), és ekkor úgy tűnt, az Earnhardt, Earnhardt párosból legendás apa-fiú kettős lehet az autósportban.

Ám a végzet másként akarta: 2001. február 18-án Dale Earnhardt halálos balesetet szenvedett a híres daytonai oválpályán – Junior egyedül maradt. És noha fél évre rá, a tragédia helyszínére visszatérve futamgyőztes lett egy örökre emlékezetes versenyen, nem találta a helyét az édesapja által alapított istállónál. A minden irányítást átvevő mostohaanyjával sem volt felhőtlen a viszonya, még saját neve és a Junior szó használati jogát is csak évek alatt tudta kikönyörögni tőle. Aratott néhány futamgyőzelmet itt-ott, ahogy egy őstehetséghez illik, azonban a bajnoki címet, amelyet már csak a neve és édesapjának múltja miatt is mindenki várt tőle, esélye sem volt megszerezni – egy összetettbeli harmadik hely jelentette a csúcsot. Végül 2008-ban igazolt át a már akkor hét bajnokságot számláló Hendrick-istállóhoz, mondván, ha ott sem ér fel a csúcsra, akkor sehol.

Ám ha nincs Rick Hendrick csapatfőnök végtelen türelme (meg az Earnhardt névre érkező temérdek szponzorpénz), hősünk kikopott volna a sorozatból. Négy éven át csak a középmezőnyben körözött egy árva futamsiker nélkül – kissé céltalanul. Elvégre főszerelője és nagybátyja, Tony Eury szerint mindig is édesapjának akart megfelelni, neki szeretett volna bizonyítani, és mikor elveszítette, a legfőbb motivációja is odalett. A szponzorok ráadásul még vissza is éltek a gyengeségével: a Budweiser sör eladásának nagyon jót tett, hogy Dale Earnhardt Jr. ipari mennyiségben fogyasztotta, de a versenyző eredményeinek kevésbé. Persze legendás édesapja árnyékában, tele gyásszal és bizonytalansággal (hiszen abban sem volt biztos, elég jó versenyző-e, vagy csak a neve miatt népszerű), az ifjú Dale csupán jól akarta érezni magát, ezt pedig leginkább a motorhome-ban videojátékozva érte el.

Aztán az utóbbi évekre valami megváltozott: új versenymérnöke a felelősségvállalásra, barátnője, majd felesége, a lakberendező Amy pedig arra tanította meg, hogy tegyen a boldogságáért. És láss csodát, az utóbbi évekre Dale Earnhardt Jr.-ból élversenyző lett, 2014-ben és 2015-ben összesen hét futamgyőzelemmel – bár a bajnoki címre továbbra sem volt esélye. Vasárnap pedig egy 25. hellyel a floridai Homesteadben végleg befejezte a pályafutását.

JÓT TESZ A VISSZAVONULÁSÁVAL IS

Dale Earnhardt Jr. bármeddig versenyezhetett volna még – azonban friss házasként, várandós feleségével az oldalán úgy döntött, az egészsége fontosabb.

Az első agyrázkódását még 2002-ben szenvedte el, tíz évvel később hat héten belül két kisebb fejsérülést okozó balesetet is szenvedett, amikor pedig 2016 júniusában ismét a falnak csapódott egy viadalon, néhány hét múlva elkezdett súlyos tüneteket észlelni magán: folyamatosan hányingerrel küszködött és még egyenesen menni is nehezére esett. Úgyhogy 2017 tavaszán úgy döntött, nem kockáztat feleslegesen: a szezont még befejezi, de aztán a kommentátorállásra cseréli a pilótaülést.

És persze még ezzel is jót tett, hiszen ha maga a sorozat legnagyobb egyénisége veszi annyira komolyan az agyrázkódásokat és egyáltalán az egészségét, hogy kész a karrierjét is feladni miatta, akkor a NASCAR-ban sincs helye többé az amerikai futballt is veszélyeztető keménylegény-kultúrának, és nem az lesz az igazán menő, aki ügyet sem vet a sérülésekre, hanem aki képes felelős és okos döntést hozni.

KÜSZKÖDŐ, ESENDŐ, DE A JÓRA TÖREKVŐ

Persze Dale Earnhardt Jr. mindig a saját útját járta, akkor is, amikor ez volt a legnehezebb – miért épp a búcsújában ne lett volna úttörő?

Merthogy bezárkózás ide, viszonylagos eredménytelenség oda, emberünk mindig a sportág legkedveltebb egyénisége volt: 2003 óta mindig őt választják meg a NASCAR-sorozat legnépszerűbb figurájának. Valószínűleg épp azért, mert nem tökéletes, ám soha nem is próbált meg annak látszani.

Mindenki tud azonosulni a fájdalmával, aki veszítette már el egy szülőjét, vagy csak próbált hiába megfelelni neki, mindenki átérzi a nehézséget, amelyet egy elérhetetlen cél hajszolása jelentett, és mindenki kedveli a kicsit félénk, tisztelettudó, mindenkire figyelő, de azért vagány, néha a versenykamion mögött cigire gyújtó amerikai szépfiút, aki ráadásul óriásplakátokról és kólásüvegekről mosolyog – na meg már csak a neve és apja emléke miatt is felidézi a NASCAR hőskorát.

Tényleg egy igazán klassz ember, aki nem felejti el, kinek mit köszönhet, és a hétvégén még a saját, boxutcában rendezett búcsúbuliját is otthagyta (miután egyesével kitöltötte a sört minden szerelőjének), hogy átbaktasson a győzelmi dobogóhoz, és gratuláljon első helyezett barátjának, Martin Truexnek.

A sorozat pályatulajdonosaitól azt kérte, ne halmozzák el felesleges ajándékokkal, amelyek úgyis csak porosodnának – ehelyett megnevezte azokat a jótékonysági szervezeteket, amelyeknek átutalhatják az erre szánt összegeket.

Szóval, Dale Earnhardt Jr. versenyzőként talán nem hozta ki a maximumot a tehetségéből. Küzdő, küszködő, esendő, de a jóra törekvő emberként viszont igen – és az még fontosabb.