Rögtön elvette a GSW pályaelőnyét a Thunder

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2016.05.17. 09:19
null
Stephen Curry (balra) karriercsúcsot ért el, de a meccs után Kevin Durant örülhetett (Fotó: Reuters)
Hiába uralta az első félidőt a Golden State, a fordulás után nagyot változott a játék képe, és a Thunder megfordította a meccset – Kevin Duranték rögtön az első találkozón elvették a címvédő pályaelőnyét. Nézzük, hogy mi történt az észak-amerikai profi kosárliga (NBA) nyugati döntőjében ma hajnalban!

 

Az első félidő a Warriorsé volt… Jól kezdett a címvédő, már az első negyedben meglépett ellenfelétől, majd a folytatásban tíz pont fölé növelte előnyét. Klay Thompson 19 egységet szórt be a nagyszünetig és Steph Curry is elsüllyesztett néhány óriási triplát, eközben a túloldalon Russell Westbrook három (!) pontot tudott hozzátenni – 60-47-re vezettek a hazaiak két negyed után.

…a második viszont a Thunderé. A folytatásban aztán nagyot fordult a játék képe, Westbrook elkapta a fonalat és 24 pontot szórt a második félidőben, eközben Thompson dobásai egyre inkább eltűntek a túloldalon és az OKC ledolgozta a hátrányát. A negyedik negyedben már a vezetést is átvette Billy Donovan csapata és bár Kevin Durant rengeteg dobást elhibázott, fél perccel a vége előtt egy kulcsfontosságú tempót küldött a helyére.

A csoda már nem jött, így hiába dobott összességében gyengén a Thunder két sztárja (Durant 10/30, Westbrook 7/21), mezőnyben (ketten együtt 16 lepattanó, 15 gólpassz, 10 labdaszerzés) ezt pótolták és a Curry-Thompson duó (20/45 mezőnyből, 9/22 tripla) sem tudott igazán varázsolni. Hiába volt meg tehát a Warriors előnye, nagy csatában már az első találkozón elvette a pályaelőnyt az OKC!

NBA, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORTDÖNTŐ
NYUGATI FŐCSOPORT, 1. MÉRKŐZÉS
Golden State Warriors–Oklahoma City Thunder 102–108
(27–21, 33–26, 28–38, 14–23)
A Warriors legjobb dobói: Curry 26/18, Thompson 25/9, Green 23
A Thunder legjobb dobói: Westbrook 27/6, Durant 26/3, Adams 16
Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 1–0 az Oklahoma javára

Legfrissebb hírek

Több mint 100 millió dollárt bukott a Bucks Lillard kivágásával; négy új játékos a Nuggetsnél – beindult az NBA átigazolási piaca

Amerikai sportok
2025.07.02. 10:06

Csúcsra ért az OKC, de Haliburton sérülése beárnyékolta a döntő hetedik meccsét

Amerikai sportok
2025.06.28. 10:26

Nézőrekordot hozott az NBA-döntő utolsó mérkőzése

Amerikai sportok
2025.06.24. 11:21

Nagyot küzdött Haliburton elvesztése után a Pacers, de a hetedik meccset megnyerve az OKC az NBA bajnoka

Amerikai sportok
2025.06.23. 05:00

Haliburton a hetedik mérkőzésről: A sportág csúcsa, amikor az NBA így dől el

Amerikai sportok
2025.06.20. 08:11

Nincs vége: „megsemmisítette” az OKC-t a Pacers – kilenc év után újra hetedik meccset rendeznek az NBA-döntőben

Amerikai sportok
2025.06.20. 02:23

Shai Gilgeous-Alexander Michael Jordan nyomdokain, egy lépésre a győzelemtől az Oklahoma

Amerikai sportok
2025.06.17. 06:51

Hatalmas fordítások, parádés cserejátékosok – négy meccs után még nyílt az NBA döntője

Amerikai sportok
2025.06.16. 19:55
Ezek is érdekelhetik