NHL: a Chicago egyenlített, a Detroitnak nem sikerült

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.16. 06:05
null
A detroitiak nehezen viselték az újabb vereséget
A bajnoki címvédő Chicago, valamint a Florida is egyenlített párharcában az NHL rájátszásának első fordulójában. A tavaly Stanley-kupa-döntőt játszó Tampa Bay már 2–0-ra vezet a Detroit ellen.

St. Louisban a Blues és a Chicago 1–1-gyel kezdte a harmadik harmadot, amely rengeteg drámát tartogatott. A hazai csapat az 53. percben vezetést szerzett, de a Blackhawks videózást kért, és abból kiderült, hogy Vlagyimir Taraszenko találata előtt Jori Lehtera centikkel lesről indult. A gólt annullálták, aztán három perccel később a Chicago Andrew Shaw révén vezetést szerzett, majd a hatmeccses eltiltásából visszatérő, a Blackhawks első gólját szerző Duncan Keith passzából Artyemij Panarin üres kapus góllal eldöntötte a találkozót. A Blues lent tartotta a kapusát, két másodperccel a vége előtt szépített is, így lett 3–2.

A Florida hazai pályán egyenlített a New York Islanders ellen, ám így is egy mérkőzéssel lépéshátrányban maradt. Roberto Luongo 41 védéssel segítette a dél-floridai együttest, amelyben Reilly Smith és Nick Bjugstad is gólt és gólpasszt jegyzett. A vendégek találatát szerző John Tavares zsinórban a hatodik fellépésén volt eredményes, míg a Panthersben ezúttal is eredménytelen, 44 éves Jaromír Jágrnak ez volt zsinórban a 33. playoffszereplése szerzett gól nélkül.

Kissé északabbra, de szintén Floridában a Tampa Bay a duplázó Tyler Johnson vezérletével 5–2-re legyőzte a Detroitot, amely nehezen viselte, hogy kétmeccses hátrányba kerül. Az összecsapás végén, mivel már eldőlt, hatalmas tömegbunyó támadt, 8 játékos 11 büntetést kapott, és a detroiti Justin Abdelkadert végleg kiállították, miután véresre verte Mike Blundent.

Az Anaheim és a Nashville csak most kezdte el a párharcot. Nagyon jó meccsel nyitottak, a Nashville már 35 másodperc elteltével vezetéshez jutott, de az Anaheim a harmad hajrájában egyenlített, majd a második periódus első percében fordított. Hét perccel később újra egyenlő volt az állás, a záró húsz perc felénél pedig Filip Forsberg megszerezte a győzelmet a vendégcsapatnak – itt nem volt idő és energia a tömegbunyóra.

NHL, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORT-NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
NYUGATI FŐCSOPORT

Anaheim Ducks–Nashville Predators 2–3
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 0–1

2. MÉRKŐZÉSEK
KELETI FŐCSOPORT

Tampa Bay Lightning–Detroit Red Wings 5–2
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2–0
Florida Panthers–New York Islanders 3–1
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1

NYUGATI FŐCSOPORT
St. Louis Blues–Chicago Blackhawks 2–3
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–1

 

Legfrissebb hírek

NHL: több mint két év után gólt ütött a ligába hosszú idő után visszatérő veterán center

Amerikai sportok
8 órája

Szongoth Domán felkerült az NHL előzetes draftlistájára

Jégkorong
17 órája

NHL: sorozatban ötödször nyert a Detroit Red Wings

Amerikai sportok
Tegnap, 8:04

NHL: Scheifele a Jets történetének legeredményesebb játékosa lett

Amerikai sportok
2025.10.19. 09:42

Jégkorong: Jaromír Jágr elkezdte 38. profi idényét

Jégkorong
2025.10.18. 11:35

NHL: sorozatban negyedszer nyert a Detroit

Amerikai sportok
2025.10.18. 08:27

NHL: tovább menetel a Carolina, rossz passzban a címvédő Florida

Amerikai sportok
2025.10.17. 07:40

NHL: nyolc gólt ütött a Buffalo és a Chicago, simán kikapott a címvédő Florida

Amerikai sportok
2025.10.16. 06:46
Ezek is érdekelhetik