MLB: 145 év alatt még sosem volt ilyen meccs

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.04.29. 09:38
A baltimore-i zavargások miatt az észak-amerikai baseball-liga (MLB) 145 éves történetének első zárt kapus mérkőzését rendezik szerdán.

A hatóságok kedden közölték, hogy a Baltimore Orioles–Chicago White Sox találkozó időpontját 19-ről 14 órára hozták előre, és a szurkolók ezúttal nem mehetnek be a Camden Yards Stadionba.

A zavargások hétfőn robbantak ki a marylandi városban, néhány órával a rendőri őrizetben elhunyt Freddie Gray temetése után. A feldühödött tömeg kövekkel dobálta meg a rendőröket, fosztogatott, a randalírozók baseballütőkkel zúzták be a gépkocsik ablakait, járőrautókat gyújtottak fel. Több mint ezer rendőrt vetettek be a tüntetők ellen, de ez is kevésnek bizonyult a túlerővel szemben.

A városban rendkívüli állapotot és egyhetes éjszakai kijárási tilalmat rendeltek el, valamint tízezer nemzeti gárdistát és rendőrt helyeztek készenlétbe. Baltimore-ban a Martin Luther King meggyilkolása miatt kirobbant 1968-as zavargások óta nem vetették be a Nemzeti Gárdát.

A zavargások során 20 rendőr megsebesült és 235 tüntetőt – köztük 34 fiatalkorút – vettek őrizetbe. A polgármesteri hivatal kedden közölt összesítése szerint a városban 19 épületet és 144 gépjárművet gyújtottak fel.

Legfrissebb hírek

Videó: ez nem lehetett kellemes – 170 km/órával kapta fejbe a labda a dobót

Amerikai sportok
2025.02.21. 17:36

Andre Agassi és Steffi Graf fia bemutatkozik a német válogatottban

Amerikai sportok
2025.02.14. 11:21

MLB: minden idők leghosszabb idejű és legnagyobb összegű sportszerződését kötötte meg Juan Soto

Amerikai sportok
2024.12.09. 09:48

A pokolból a mennybe: 2024 legmeghatóbb sporttörténete ma éjjel ért véget

Amerikai sportok
2024.10.31. 13:15

MLB: története során nyolcadszor bajnok a Dodgers

Amerikai sportok
2024.10.31. 08:40

Csillagászati árakon kelnek el az MLB-nagydöntő belépői

Amerikai sportok
2024.10.22. 13:31

MLB: a Yankees és a Dodgers játssza a nagydöntőt

Amerikai sportok
2024.10.21. 09:35

A Milton hurrikán a Tampa baseballstadionjában is óriási károkat okozott – videó

Amerikai sportok
2024.10.10. 15:06
Ezek is érdekelhetik