NHL: a Toronto sorozatban öt, a Rangers három győzelemnél

Vágólapra másolva!
2014.12.15. 07:45
null
A Toronto ellen megszenvedett és végül alul is maradt a bajnok Kings (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) legutóbbi játéknapján a Toronto Maple Leafs szétlövés után legyőzte a címvédő Los Angeles Kingset, és ezzel sorozatban ötödik győzelmét aratta. A New York Rangers az Edmonton Oilers vendégeként nyert, az amerikai csapat zsinórban három sikernél jár.

 

A Toronto az első harmad végére kétgólos előnyre tett szert a gólt és gólpasszt jegyző Mike Santorelli vezetésével, ám a Kings a harmadik harmad elejére fordított, nem sokkal később azonban James van Riemsdyk egalizált. A hosszabbításban nem született gól, a szétlövésben pedig csak Joffrey Lupul talált be, így nyert a Maple Leafs.

A liga második helyén tanyázó Chicago Blackhawks a Calgary Flamest múlta felül 2–1-re, az albertaiak is ötös sorozatnál járnak, csak ők negatív tartományban.

A Rangers győzelmét Henrik Lundqvist 16 védéses shutoutja alapozta meg, az első harmadban Dan Girardi, az utolsó percben – üres kapura – Carl Hagelin talált be New York-i részről a 2–0-s edmontoni siker során.

Azt követően, hogy Pittsburgh Penguins vezérénél, Sidney Crosbynál mumpszot diagnosztizáltak, még egy játékosnak szembe kellett néznie hasonló hírrel. A Rangersnél bejelentették, hogy Derick Brassard is hasonló vírussal küzd. A center könnyen lehet, hogy épp Crosbytól kapta el a kórt, hétfőn ugyanis egymással játszott a két csapat.

NHL, ALAPSZAKASZ
Toronto Maple Leafs
–Los Angeles Kings 4–3 – szétlövés után
Chicago Blackhawks–Calgary Flames 2–1
Edmonton Oilers–New York Rangers 0–2

Legfrissebb hírek

Tengerentúli szakemberekkel, immár harmadszor gyűltek össze a játékvezetők az NHL-táborban Budapesten

Jégkorong
2025.08.01. 07:53

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

Jégkorong
2025.07.16. 17:46

NHL-támogatású játékvezetői tábor lesz Budapesten

Amerikai sportok
2025.07.14. 21:43

NHL: október 7-én indul az új idény

Amerikai sportok
2025.07.14. 20:41

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14
Ezek is érdekelhetik