NHL: 0-3-ról 4-3 Ottawában; vége az Oilers kínjainak

Vágólapra másolva!
2014.12.08. 07:10
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) alapszakaszában három mérkőzés is igen szoros küzdelmet hozott – a legizgalmasabbnak a Senators–Canucks összecsapás bizonyult, melyet az ottawaiak 0–3-ról megfordítva nyertek meg.

A Vancouver Canucks 25 perc után már 3–0-ra vezetett Ottawában, és mivel a Senators pocsék formában volt (előző öt mérkőzését elveszítette), a szurkolók kezdtek belenyugodni az újabb zakóba. Ám David Legwand gólja reményt adott a hazaiaknak, Mika Zibanejad gyors duplája pedig még a harmadik harmadig eltüntette a háromgólos hátrányt. A harmadik játékrészben nem esett gól, a hosszabbításban pedig Erik Karlsson döntött – a mérkőzés legjobbjának bizonyuló Zibanejad passzából.

Az Edmonton Oilers először tudott nyerni Nyugati főcsoportbeli ellenféllel szemben, az „áldozat" a San Jose Sharks volt – az edmontoniak ezzel 11 mérkőzéses vereségsorozatnak vetettek véget. A Detroitot a szlovák Tomás Tatar duplája és a cseh Petr Mrazek 34 védése segítette győzelemhez a Carolina ellen, míg az Anaheim Kyle Palmieri hosszabbításos góljával döntött a Winnipeg elleni mérkőzésen.

NHL, ALAPSZAKASZ
Winnipeg Jets–Anaheim Ducks 3–4 h. u.
Carolina Hurricanes–Detroit Red Wings 1–3
Ottawa Senators–Vancouver Canucks 4–3 h. u.
Edmonton Oilers–San Jose Sharks 2–1

Legfrissebb hírek

Az 53 éves Jaromir Jágr 38. idényét kezdte meg

Jégkorong
2025.10.02. 15:16

NHL: akár az egész alapszakaszt kihagyhatja a címvédő Florida kapitánya

Amerikai sportok
2025.09.26. 19:46

NHL: életveszélybe került a Dallas sztárja

Amerikai sportok
2025.09.25. 22:07

NHL: Ovecskin bő félmillió dollárral többre számíthat

Amerikai sportok
2025.09.24. 18:18

NHL: Kopitar utolsó tengerentúli idényére készül

Amerikai sportok
2025.09.19. 16:12

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
2025.09.13. 09:08

Szongoth Domán gondol az NHL-draftra, de mindig a következő meccsre koncentrál

Jégkorong
2025.09.12. 12:49

Gyász: hatszoros bajnok kapust gyászolnak az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.09.06. 10:00
Ezek is érdekelhetik