NBA: James szeretni fogja - Love a Cavsben az 1/1-esekért

Vágólapra másolva!
2014.08.23. 21:39
Egy hatalmas szenzációt jelentő csereüzlet keretében az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban szereplő Cleveland Cavaliers megszerezte Kevin Love-ot, a Minnesota Timberwolves olimpiai és világbajnok centerét.

A liga honlapjának beszámolója szerint ezzel egy időben a Minnesotához került az idei amatőr játékosbörzén a clevelandiek által az első helyen kiválasztott Andrew Wiggins, valamint a tavalyi drafton szintén elsőként elkelő Anthony Bennett is.

Érdekesség, hogy az NBA történetében 1976 óta mindössze a második alkalommal fordult elő, hogy az 1/1-es fiatal játékost azonnal elcserélik, 1993-ban az Orlando Magic Chris Webbert „áldozta fel” Penny Hardawayért.

LeBron James július közepén jelentette be, hogy négy, Miamiban eltöltött év után visszatér Clevelandbe, így Love már a második sztárigazolása a klubnak. A két játékos a válogatottban is jól megértette egymást az olimpián, így szakértők szerint ezzel a klubcserével a Cavaliers az egyik legnagyobb esélyesnek számít a Keleti főcsoportban.

Legfrissebb hírek

Hiába Curry parádéja, a Warriors hosszabbítás után kikapott a Clipperstől, így playinre kényszerül

Amerikai sportok
2025.04.14. 00:28

NBA: Anthony Edwards 44 pontos teljesítményével nyert a Minnesota

Amerikai sportok
2025.04.11. 07:28

Amerikából jöttem: csak három bajnokesélyes lenne? Felvezettük az NBA-rájátszást Rédai Gáborral

Amerikai sportok
2025.04.10. 15:53

Közönségszórakoztató meccsen csapott össze LeBron James és Stephen Curry – videók

Amerikai sportok
2025.04.04. 07:59

NBA: zsinórban 11. győzelmét aratta a Nyugati első OKC

Amerikai sportok
2025.04.03. 07:03

Curry 52, Jokics karrierrekord 61 pontot dobott, de csak egyikük csapata nyert – videók

Amerikai sportok
2025.04.02. 08:20

NBA: eltiltást kaptak a minneapolisi verekedők

Amerikai sportok
2025.04.01. 20:13

60. győzelmét szerezte meg a Cavaliers, karriercsúcsot döntött az 1/1-es – videók

Amerikai sportok
2025.03.31. 07:56
Ezek is érdekelhetik