NHL: a Chicago otthon, a Boston vendégként nyert magabiztosan

Vágólapra másolva!
2013.12.09. 07:03
null
A Washington játékosai négyszer jártak túl Henrik Lundqvist eszén – de Joel Ward nem tartozott közéjük (Fotó: Action Images)
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának legutóbbi játéknapján a Nyugati főcsoport listavezetője, a Chicago Blackhawks a Florida Panthers elleni 6–2-es győzelemmel véget vetett három meccs óta tartó nyeretlenségi sorozatának, míg a Boston Bruins idegenben 5–2-re nyert a Toronto Maple Leafs ellen, ezzel az élre állt Keleten.

 

Három vereség után ismét nyert a Chicago Blackhawks, amely nem sok esélyt adott a Florida Panthersnek. A címvédő már bő egy perc után megszerezte a vezetést, a második harmad elején pedig már három góllal vezetett, és bár a vendégek a játékrész közepéhez érve felzárkóztak egy gólra, végül sima vereséget szenvedtek. A Chicago – amely sorozatban ötödször verte meg a Floridát – győzelméhez Patrick Sharp egy góllal és két gólpasszal, míg Patrick Kane három assziszttal járult hozzá.

Az első harmadot még átaludta, aztán azonban felrázta magát, és 5–2-es sikert aratott Torontóban a Boston. A legutóbbi idény döntőse a második harmadban bő másfél perc leforgása alatt két gólt szerzett, majd betalált a pályafutása első NHL-találatát jegyző Kevan Miller is, így a Bruins kényelmes előnnyel vonulhatott pihenőre. A harmadik játékrész 37. másodpercében a Maple Leafs-játékosok szemében ismét felcsillant a remény Jay McClement góljának köszönhetően, a hajrában azonban a vendégek végleg eldöntötték a találkozó sorsát. A Bostonban Carl Söderberg és Patrice Bergeron is gólt és gólpasszt ért el.

A San Jose Minnesotában szenvedte el sorozatban a harmadik (idegenbeli) vereségét, a New York Rangers legutóbbi hét hazai találkozójából már a hatodikat veszítette el – ezúttal a Washington nyert a Madison Square Gardenben, míg a Vancouver zsinórban negyedszer hagyhatta el győztesen a pályát.

NHL, ALAPSZAKASZ
Minnesota Wild–
San Jose Sharks 3–1
Chicago Blackhawks–Florida Panthers 6–2
New York Rangers–Washington Capitals 1–4
Toronto Maple Leafs–Boston Bruins 2–5
Vancouver Canucks–Colorado Avalanche 3–1

Legfrissebb hírek

Tengerentúli szakemberekkel, immár harmadszor gyűltek össze a játékvezetők az NHL-táborban Budapesten

Jégkorong
Tegnap, 7:53

Ovecskin másfél éven belül megnyitja saját hokiakadémiáját Moszkvában

Jégkorong
2025.07.20. 13:32

NHL: Ovecskin „rekordermeze” a torontói hírességek csarnokában

Jégkorong
2025.07.19. 14:01

Két és fél hétre leáll az NHL az olimpia miatt

Amerikai sportok
2025.07.16. 21:50

Jégkorong: akár az NHL-be is eljuthatnak a legkiválóbb fiatal játékvezetők a négynapos óbudai táborból

Jégkorong
2025.07.16. 17:46

NHL-támogatású játékvezetői tábor lesz Budapesten

Amerikai sportok
2025.07.14. 21:43

NHL: október 7-én indul az új idény

Amerikai sportok
2025.07.14. 20:41

Milánó 2026: megszületett a végleges megállapodás az NHL-játékosok szerepléséről

Jégkorong
2025.07.02. 19:14
Ezek is érdekelhetik