NHL: továbbra is megállíthatatlan a Chicago

Vágólapra másolva!
2013.03.02. 06:41
null
Ismét győzelmet ünnepelhettek a chicagóiak – sorozatban nyolcadszor (Fotó: Action Images, archív)
Az észak-amerikai profi jégkorongligát (NHL) toronymagasan vezető Chicago továbbra is megállíthatatlannak tűnik, igaz, ezúttal „csak” hosszabbításban tudott nyerni a Columbus ellen.

A Chicago a szezonbeli 21. meccsén is (vagyis eddig az összes találkozóján) pontot szerzett, ráadásul a Columbus elleni 4–3-as hazai sikerrel egymás után nyolcadik alkalommal ünnepelhetett győzelmet.

Igaz, most a szokottnál nehezebb dolga volt a csapatnak, ugyanis a Blue Jackets kétszer is vezetett – 1–0-ra, majd 2–1-re –, a rendes játékidő pedig 3–3-as döntetlennel zárult.

A találkozót végül Brent Seabrook idénybeli harmadik gólja döntötte el egy kontratámadás végén, miután Jonathan Toews a bal szélen egy palánkra pattintott koronggal megindult, majd mesterien középre tálalt – az érkező társnak már „csak” értékesítenie kellett a ziccert.

A Chicago eddig 39 pontot szerzett, míg a legeredményesebb „üldözők” közül a Montreal és az Anaheim 29-et, vagyis tízpontos a Blackhawks előnye. Az említett fő riválisok közül a Ducks 3–2-re megverte a Minnesotát.

A St. Louis négy meccsből hármat elveszített az Edmonton elleni összecsapást megelőzően, de most egy 4–2-es sikerrel javítani tudott a mérlegén.

NHL

ALAPSZAKASZ, 42. JÁTÉKNAP
Chicago Blackhawks
–Columbus Blue Jackets 43 – hosszabbítás után
St. Louis Blues
–Edmonton Oilers 42
Anaheim Ducks
–Minnesota Wild 32

Legfrissebb hírek

Az 53 éves Jaromir Jágr 38. idényét kezdte meg

Jégkorong
2025.10.02. 15:16

NHL: akár az egész alapszakaszt kihagyhatja a címvédő Florida kapitánya

Amerikai sportok
2025.09.26. 19:46

NHL: életveszélybe került a Dallas sztárja

Amerikai sportok
2025.09.25. 22:07

NHL: Ovecskin bő félmillió dollárral többre számíthat

Amerikai sportok
2025.09.24. 18:18

NHL: Kopitar utolsó tengerentúli idényére készül

Amerikai sportok
2025.09.19. 16:12

A háromszoros Stanley-kupa-győztes Fleury egy meccsre visszatér Pittsburghbe

Amerikai sportok
2025.09.13. 09:08

Szongoth Domán gondol az NHL-draftra, de mindig a következő meccsre koncentrál

Jégkorong
2025.09.12. 12:49

Gyász: hatszoros bajnok kapust gyászolnak az NHL-ben

Amerikai sportok
2025.09.06. 10:00
Ezek is érdekelhetik