Feje tetejére állt a világ az NBA-ben

ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2013.01.19. 13:10
null
Kevin Durant (labdával) karrierje egyik legjobb meccsén van túl (Fotó: Reuters)
Talán az őrület szó nem is igazán kifejező szó arra, ami történt mára virradóra az észak-amerikai profi kosárlabdaligában. Összesen kilenc mérkőzést rendeztek meg, s a létező legelképzelhetetlenebb meglepetések mellett három helyen is hosszabbításba torkollott a csata, továbbá láthattunk itt 52 pontos Kevin Durant-féle karriercsúcsot, Marco Belinelli révén pedig győztes kosarat. A Toronto 19 pontos vezetésről bukott el úgy, hogy a túlórában az ellenfélnél a szintén élete meccsét játszó Jrue Holiday egyedül dobta a Philadelphia összes pontját. A liga legrosszabb csapatai idegenben nyertek, nem is akármilyen helyszíneken, a Washington Denvert vette be, a Charlotte pedig Orlandóban diadalmaskodott. Nézzük, hogyan alakultak az egyes összecsapások!

 

Boston Celtics–Chicago Bulls 99–100 – hosszabbítás után
A nap rangadóján a Derrick Rose nélküli Bulls úgy is szinte végig vezetett Bostonban az Avery Bradley-t kényszerből jegelő Celtics ellen, hogy Luol Dengnek is ki kellett szállnia egy rossz lépés után. A rendes játékidő végén a 30-as idénycsúcsot szállító Rajon Rondo főszereplésével közel volt ahhoz a Boston, hogy megnyerje a derbit, de kulcspillanatban feldobást tudott kiharcolni a Thibodeau-legénység, ami után egalizált a korábban fontos büntetőt rontó Kirk Hinrich, jöhetett a hosszabbítás! A túlórában felváltva vezettek a csapatok, majd az utolsó szó Marco Belinellié volt, az olasz egy nagyon nehéz tempót értékesítve fordított és nyerte meg a meccset a 19 pontos, 20 lepattanós Carlos Boozer fémjelezte Chicagónak.
A Celtics legjobb dobói: Rondo 30, Garnett 16, Pierce 13
A Bulls legjobb dobói: R. Hamilton 20, Boozer 19, Noah 14

Philadelphia 76ers–Toronto Raptors 108–101 – hosszabbítás után
A Philadelphia a szakadék szélére került, amikor a 18 pontos, 10 lepattanós Ed Davis húzta Toronto majd 20-as fórhoz jutott, de a 33-as karriercsúcsa mellé 14 gólpasszt is kiosztó Jrue Holiday valamint az idei legjobbját nyújtó Thad Young (27 pont, 14 lepattanó) begyújtották a rakétákat, és a vendégek hibáinak is köszönhetően visszahoztak a hazaiakat a meccsbe. A végjátékban Alan Anderson adott el egy labdát bedobásból, ami után Holiday egyenlített, következhetett a ráadás. A túlórában csak az életet szezonját futó irányító szerzett pontot a Sixersnél, de ezzel egyedül is túldobta a kanadaiakat, hatalmas mérkőzést nyert a Philadelphia!
A 76ers legjobb dobói: Holiday 34, T. Young 27, Hawes, L. Allen 12-12
A Raptors legjobb dobói: Ross, A. Anderson, Ed Davis 18-18

Orlando Magic–Charlotte Bobcats 100–106
Érthetetlen, amit az Orlando csinál idén, hiszen a legnagyobb csapatokat is képes idegenben elverni, de a leggyengébbektől is ki tud saját közönsége előtt kapni. A Charlotte a liga jelenlegi talán legrosszabb gárdája, mégis végig kézben tartotta ezt a mérkőzést Floridában, ahol pedig már Glen Davis is ott lehetett a társakkal, a Nelson, Afflalo, Redick trió pedig a szokásos módon ontotta a kosarakat. A 25-öt dobó Kemba Walker ügyelt arra, hogy ne engedje veszélyesen közel a Magicet ötös vesztőszériáját a múltnak átadó csapatához, diadalmaskodott a Bobcats, tizedszer az évadban.
A Magic legjobb dobói: Afflalo 23, Nelson 22, Redick 13
A Bobcats legjobb dobói: Walker 25, Henderson 17, Warrick, Sessions 15-15

Indiana Pacers–Houston Rockets 105–95
Indianában is elbukott a Rockets, mely ezennel zsinórban a hatodik találkozóját vesztette el. James Harden (17 pont, 7 gólpassz, 5 eladott labda) csúnyán alulmaradt a Paul George (31 pont, 6 lepattanó, 5 szerzett labda, 5 eladott labda) elleni párharcban, a texasiaknak pedig megint nem ízlett az aktuális ellenfél szervezett védekezése. A vendéglátóknál a 20 pontos, 11 lepattanós, 7 gólpasszt és 3 blokkot is kiosztó David Westet is érdemes kiemelni, a Houston legjobbja ma a 22 pontos, 12 lepattanós dupla duplát szállító Omer Asik volt.
A Pacers legjobb dobói: George 31, Da. West 20, Ge. Hill 15
A Rockets legjobb dobói: Asik 22, Harden, Delfino 17-17

Brooklyn Nets–Atlanta Hawks 94–89
A minap Atlantában mérkőztek meg a felek és a Hawks Josh Smith nélkül is célba ért, most viszont Brooklynban a 20 lepattanós Reggie Evans és a 24-et szóró Deron Williams vezette Nets volt az úr. A vendégeknek nem csak a vereség miatt fájhat a fejük, hanem Lou Williams személyében térdsérülés miatt elvesztették legjobb csereemberüket is. A 21 pontos, 10 lepattanós Teague mellett más nem igazán volt kiemelkedő magához képest az atlantaiaknál, átütőerő nélkül pedig nem csoda, hogy bukott Brooklynban a Hawks.
A Nets legjobb dobói: Deron Williams 24, B. Lopez 20, Joe Johnson 18
A Hawks legjobb dobói: J. Teague 21, D. Harris 17, Josh Smith 12

Mempbis Grizzlies–Sacramento Kings 85–69
A Grizzlies oktatott védekezésben és nem mindennapi módon 70 pont alatt tartotta a 22 pontos, 12 lepattanós dupla duplát összehozó Cousins vezette Sacramentót. A 18 egysége mellé 10 lepattanót is lekapó Marc Gasol tartotta a tempót a vendégek tehetséges centerével, a hazaiak többi játékosi pedig minden match-upban felülmúlták az enerváltan mozgó Kings-eseket. Mike Conley 19 pontja mindenképp az élre kívánkozik ezek közül.
A Grizzlies legjobb dobói: Conley 19, M. Gasol 18, T. Allen 14
A Kings legjobb dobói: Cousins 22, I. Thomas 9, T. Evans 8

San Antonio Spurs–Golden State Warriors 95–88
Steph Curry nélkül mondhatni, helyt állt a Warriors San Antonióban, a sérült ifjonc helyén kezdő Jack például 20 pontos, 10 gólpasszos dupla duplával bizonyította, hogy az első sorban is képes remeklésre, de a Spurs Manu Ginobili távollétében is kontrollálta az eseményeket, Tony Parker 25 ponttal jelentkezett, Tim Duncan pedig dupla duplázott (24 pont, 10 lepattanó). Érdekesség, hogy a két gárda legutóbbi 28 san antoniói találkozóját megnyerte a Spurs, ami a liga jelenlegi leghosszabb ilyen jellegű sorozata.
A Spurs legjobb dobói: T. Parker 25, Duncan 24, Splitter 19
A Warriors legjobb dobói: D. Lee 22, K. Thompson 21, Jack 20

PLUSZ-MÍNUSZ

A nap hőse: Kevin Durant, aki 52 pontos karriercsúcsát hihetetlen higgadtsággal érte le, hiszen 21 büntetőjét kivétel nélkül értékesítette a Dallas ellen hosszabbításban megnyert találkozón.

A nap lúzere: A Toronto Raptors, mely 19 pontos előnyt szórakozott el Philadelphiában és hihetetlen eladott labdák kíséretében bukott el a közvetlen rivális otthonában.

Denver Nuggets–Washington Wizards 108–112
A liga legjobb hazai mutatójával rendelkező csapata ki tudott kapni saját közönsége előtt a mezőny legrosszabb idegenbeli mérlegét birtokló alakulattól. A 14 pontos, 12 gólpasszos John Wall sérülésből való visszatérte után egyre többet bír, most azt a Ty Lawsont blokkolt a végjátékban, aki egyébként 23-at szórt csak a harmadik negyedben! Érdemes kitérni a harmadik etap eseményeire, ugyanis ebben a 12 percben közös erővel 77 pontot szórt a két gárda, amihez hasonlót csak All-Star Gálákon látni.
A Nuggets legjobb dobói: Lawson 29, A. Miller, C. Brewer 17-17
A Wizards legjobb dobói: Beal 23, Seraphin 18, Wall, Ariza 14-14

Dallas Mavericks–Oklahoma City Thunder 114–117 – hosszabbítás után
Elképesztő hullámvasutazást láthattak a nézők Dallasban, ahol a Mavericks közel volt a nagy bravúrhoz, de Kevin Durant 52 pontos karriercsúcsa még egy nagyon összeszedett texasi gárdának is sok. A Thunder már ment bő kétszámjegyű előnnyel is, aztán a 29 pontos idénycsúcsot szóró Vince Carter főszereplésévél fordított a Mavs, viszont a hajrában Durant és Westbrook átvették a hatalmat, ám OJ Mayo triplájával hosszabbításra mentette a derbit a Dallas. A túlórában már nem volt kegyelem, a 31 pontos Westbrook és a 11 pontos, 14 lepattanós dupla duplát szállító Serge Ibaka is sokat tett a vendégek sikeréért.
A Mavericks legjobb dobói: Carter 29, Mayo, Nowitzki 18-18
A Thunder legjobb dobói: Durant 52, Westbrook 31, Ibaka, Kev. Martin 11-11

NBA
ALAPSZAKASZ, 77. JÁTÉKNAP
Boston Celtics–Chicago Bulls 99–100 – hosszabbítás után
Philadelphia 76ers–Toronto Raptors 108–101 – h.u.
Orlando Magic–Charlotte Bobcats 100–106
Indiana Pacers–Houston Rockets 105–95
Brooklyn Nets–Atlanta Hawks 94–89
Memphis Grizzlies–Sacramento Kings 85–69
San Antonio Spurs–Golden State Warriors 95–85
Denver Nuggets–Washington Wizards 108–112
Dallas Mavericks–Oklahoma City Thunder 114–117 – h.u.
A CSOPORTOK ÁLLÁSA
Atlanti csoport
1. New York 38 25 13 65.8 4–2 15–6 5–5 Ny2
2. Brooklyn 40 24 16 60.0 8–3 18–9 8–2 Ny1
3. Boston 39 20 19 51.3 4–4 13–11 6–4 V2
4. Philadelphia 40 17 23 42.5 5–6 9–12 3–7 Ny1
5. Toronto 40 14 26 35.0 1–7 8–12 4–6 V4
Középső csoport
1. Indiana 41 25 16 61.0 5–2 14–10 7–3 Ny1
2. Chicago 38 23 15 60.5 5–3 19–6 7–3 Ny3
3. Milwaukee 38 20 18 52.6 6–5 16–9 4–6 Ny1
4. Detroit 39 14 25 35.9 4–2 11–11 6–4 V2
5. Cleveland 41 10 31 24.4 1–9 7–18 3–7 Ny1
Délkeleti csoport
1. Miami 38 26 12 68.4 6–1 11–7 6–4 Ny2
2. Atlanta 39 22 17 56.4 8–3 14–10 3–7 V1
3. Orlando 39 14 25 35.9 2–6 6–17 2–8 V1
4. Charlotte 39 10 29 25.6 3–5 8–14 3–7 Ny1
5. Washington 37 8 29 21.6 4–8 4–21 4–6 Ny1
Északnyugati csoport
1. Oklahoma City 40 32 8 80.0 5–1 20–3 8–2 Ny6
2. Denver 42 24 18 57.1 4–5 17–11 7–3 V2
3. Utah 40 21 19 52.5 2–3 12–14 6–4 Ny2
4. Portland 39 20 19 51.3 3–3 12–11 5–5 V4
5. Minnesota 36 16 20 44.4 3–5 9–13 3–7 V5
Csendes-óceáni csoport
1. LA Clippers 40 31 9 77.5 7–2 22–5 7–3 Ny3
2. Golden State 38 23 15 60.5 3–5 10–12 5–5 V3
3. LA Lakers 39 17 22 43.6 4–3 9–16 3–7 V1
4. Sacramento 40 15 25 37.5 3–4 6–16 4–6 V1
5. Phoenix 41 13 28 31.7 1–4 6–13 2–8 V2
Délnyugati csoport
1. San Antonio 42 31 11 73.8 9–2 18–8 7–3 Ny3
2. Memphis 38 25 13 65.8 4–4 15–10 6–4 Ny1
3. Houston 41 21 20 51.2 3–7 7–15 4–6 V6
4. Dallas 41 17 24 41.5 3–4 9–15 5–5 V1
5. New Orleans 39 13 26 33.3 3–5 6–16 7–3 Ny2
A csapatnév után a meccsszám, a győzelmek és a vereségek száma, a százalékos mutató, a divízión, illetve a konferencián belüli mérleg, a legutóbbi tíz mérkőzés mérlege, illetve a győzelmi (Ny)/vereségsorozat (V) hossza szerepel.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik